A Kúria előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett az Európai Unió Bíróságánál az EUB C-705/21. és C-520/21. számú ítéleteit követően az árfolyamkockázatot a fogyasztóra telepítő kikötés tisztességtelensége miatt érvénytelennek minősített, a DH törvények hatálya alá tartozó fogyasztói kölcsönszerződések (lízingszerződések) ügyében követendő jo
Olaszország kormányának egyik tagja, hogy a bankokra kivetett különadóról szóló bejelentését rosszul kommunikálták, ami a befektetői bizalom csökkenését okozta - írta a Financial Times.
A Danubia Zenekar idei évadának egyik legkülönlegesebb eseménye lesz az október 26-i koncert, hiszen a bécsi keringő, a magyar cigányzene, a kortárs klasszikus zene ötvöződik a művekben.
Az ukrajnai háború közvetett hatásai, az amerikai világcsendőrködés vége, Oroszország meggyengülése, a Covid-járvány utóhatásai, a klímaváltozás, esetleg a statisztikai bizonytalanság: számos potenciális magyarázat van az elmúlt évek globális erőszakhullámára.
A Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium elismerte, állami beavatkozásra van szükség a nagyteljesítményű autók elterjedése miatt, és a KRESZ újraírását tervezi - írta meg a economx.hu alapján a 24.hu.
Nehezen hihető dolgokat állít az amerikai sajtó leírása alapján a fiatal óriás, a két méter magas, mindössze 18 éves Yaaliyah E. Jackson, aki a rendőrség szerint megölte Bagdy Emőke, Magyarország legnevesebb pszichológusának fiát az Egyesült Államokban.
A kicsontozott, grillezett csirke egyszerű és nagyszerű fogás. Talán nincs is ennél egyszerűbben elkészíthető, ugyanakkor laktató, egészséges és ízletes étel. Fűszer, grill kosár, grill éskész.
A Monetáris Tanács mai ülésén a jegybank ezúttal 75 bázisponttal csökkentette az effektív kamatszintet, így holnaptól 12,25 százalékon az alapkamat. A lépés mértéke meghaladta az 50 pontos várakozásunkkal egybeeső elemzői konszenzust. Ezzel párhuzamosan a kamatfolyosó két széle is hasonló mértékben változott, így a jegybanki betéti kamat holnaptól
Nem bíznak a magyarok a hideg vizes mosásban, a háziasszonyok közel fele (45,3%) még mindig 40 fokon mossa ruháit – derül ki a P&G októberi lakossági felméréséből.
Több mint tíz kilométeres a torlódás az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, a Győrt elkerülő szakaszon, ahol szerda hajnalban egy kamion és egy kisteherautó ütközött össze – közölte az Útinform a honlapján.
A körömforma kiválasztása a manikűr, a pedikűr vagy az egyszerű mindennapi megjelenés része, és nem szabad alábecsülni annak jelentőségét. De vajon melyik körömforma illik hozzád a legjobban?
Láthattunk már elképesztő produkciókat a Dancing with the Starsban, de Krausz Gábor és Mikes Anna olyanra vállalkozott, amit eddig senki nem mert meglépni.
Az American Thinker szerzője szerint a magyar miniszterelnök jól látja, mi történik Európában, ám az "önámító propagandával átitatott eurokraták" nem hajlandók változtatni.
Erősödött szerda reggelre a forint egy árnyalatnyit a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Kedden a forint gyengült a jegybanki alapkamat csökkentését követően.
A lengyel miniszterelnöki székre legesélyesebb Donald Tusk a héten Brüsszelben több uniós vezetővel is tárgyal. Célja, hogy újra jó kapcsolatokat építsen az EU és Lengyelország között, és felszabadítsa a zárolt uniós forrásokat országa számára – írja a Bloomberg.
Keresed a tökéletes őszi hajszínt, esetleg most éppen kíméled a hajad? Nem kell lemondanod a szőkés hatásról a hidegebb időkben sem! Amikor a balayage találkozik az ősz színeivel, létrejön egy újabb hajtrend, a 'falayage', ami a tökéletes hajszín lehet a hűvösebb évszakokra!
Az Egis – amely kizárólag Magyarországon végez kutatás-fejlesztési tevékenységet és itt gyártja termékeinek 100%-át – már évekkel ezelőtt, tudatos invesztíciók sorozatával kezdte kiépíteni az új szolgáltatás mögött álló kapacitásokat: az elmúlt évtizedben összesen 100 milliárd forintot meghaladó értékben valósított meg beruházásokat Magyarországon.
Bár közösségi szinten sokat foglalkozunk a fenntartható fejlődés megvalósíthatóságával, egyénileg is sokat tehetünk ennek érdekében – mondta Feldman Zsolt a „Múzeumba zárt jövő? Fenntarthatóság: álom és valóság” címmel rendezett konferencián.
A kiegészítők épp úgy hozzátartoznak a vonzó megjelenéshez, mint az outfit többi része. Sőt! Igazság szerint egy-egy trendi választással nagyon erőteljesen felturbózható az amúgy is ellenállhatatlan összhatás, úgyhogy megéri azokra a bizonyos részletekre odafigyelni, mert egyáltalán nem részletkérdések. (x)
A vártnál nagyobb kamatcsökkentést követően kedden gyengülésnek indult a forint az euróval szemben, így ismét eltávolodott a 380-as szinttől a magyar deviza. A kora délelőtti órákban a forint kissé tovább gyengült. A hét második felében elsősorban a nemzetközi hírekre lesz érdemes figyelni, hiszen holnap jön az amerikai GDP-adat és az Európai Közpo
A kosztümös filmet, amelyben a magyar orvos szembefordul korának egészségügyi rendszerével, a 21. Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál nyitófilmjeként vetítik október 27-én a Laemmle Monica Film Centerben.
Nettó 60 ezer forinttal támogatja valamennyi aktív munkatársát a Penny, az összeget november elején, az októberi bérek kifizetésével egyidőben utalják a dolgozók SZÉP-kártyájára. A mintegy ötezer dolgozó támogatásának mértéke megközelíti a nettó 300 millió forintot.
Harminc évre titkosítaná a kormány a vízdíjról szóló számításokat azért, hogy megakadályozza esetleges kártérítési pereket az indokolt költségtől jócskán elmaradó díjbevételek miatt, és közben egy érdekes jogi csavart is alkalmaz – mutat rá a Népszava a minapi társadalmi egyeztetésre kitett törvénytervezet alapján.
Győrfi Pál tájékoztatása szerint a férfi súlyos belső sérüléseket szenvedett és már nem lehetett rajta segíteni. A balesetben huszonnégyen sérültek meg, közülük egy ember állapota súlyos, ő fejsérülést és lábtörést szenvedett - tette hozzá a szóvivő. A balesethez 14 mentőegységet riasztottak, a sérülteket a székesfehérvári és a dunaújvárosi kórházb
Kína 137 milliárd dollár értékben bocsát ki államkötvényeket, elsősorban természeti katasztrófák utáni újjáépítésre és katasztrófamegelőzésre - tudósított a CNBC.