A svéd származású fiatal aktivista, Greta Thunberg a közösségi médiában tudatta a világgal, hogy kiáll Gáza mellett, és erre szólította fel a követőit is.
A gépelt visszaemlékezést, valamint 28 fényképet, amelyeket a német Heinz Corte készített Magyarországon, Rance családja adományozta a Magyar Nemzeti Múzeumnak.
2022.06.15 óta vagyok folyamatos munkaviszonyban, előtte külföldi munkaviszonyom volt. Most, 2023.10.31-én lenne meg az 1 évem, azonban nagyon úgy tűnik, hogy előtte el kell mennem táppénzre (9-es kóddal). Ilyen esetben a táppénzen töltött időszak is beleszámít a munkaviszonyba? Főként a csed es a gyed miatt aggaszt, ugyanis azok ezt írják: “két év
Felkavarta az egész világot a felvétel, ahogy a 85 éves néni kezet rázva, kedvesen köszönt el az addig őt fogságban tartó Hamász-túszejtőtől. Az idős hölgy azzal magyarázta a meglepő búcsút, hogy szerinte nagyon kedvesen bántak velük. Mégis hátborzongató és részletes beszámolót adott arról, hogy mit csináltak velük.
A Budapesti IX. kerületi Ügyészség vádat emelt két ferencvárosi szurkolóval szemben, akik több társukkal együtt tavaly október 13-án, a Groupama Arénában rendezett FTC-Crvena zvezda Európa-liga-mérkőzés előtt rátámadtak vendég drukkerekre.
A fémzároltvetőmag-felhasználás csökkenésére számítanak a hazai vetőmagágazat szereplői. Ennek hátterében a gazdák likviditási helyzetének romlása áll, azonban a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), valamint a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács nem javasolja, hogy ezen a költségen spóroljanak a gazdák: fémzárolt vetőmag vásárlás
Aláírás előtt áll egy igen komoly kapacitású buszgyár létrehozásáról szóló szerződés, a hírek szerint a kínai BYD járműgyártó fog elektromos autóbuszokat készíteni Magyarországon. A vállalatnak 2017 áprilisa óta a komáromi üzeme révén már van gyáregysége hazánkban.
“A magyar parlament szuverén, a saját menetrendje szerint halad" - ezt közölte az atv.hu-val Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető sajtóosztálya a kérdésünkre, hogy Erdogan török elnök hétfőn már benyújtotta Svédország NATO-tagságának ratifikálásáról szóló törvénytervezetet a török nemzetgyűlésnek.
A Fargo írójának hatodik kötete eszmei pankrációt kínál, melynek mindenről döntő menetei alatt a vidék lakókocsi-városaitól a szenátusi irodaházakig bejárjuk az Egyesült Államokat. Noah Hawley Himnusza a szorongás luxusáról szóló tanmese, amelyből az is kiderül, hogy az empátia tényleg alternatívát kínál-e a zéró összegű játszmákkal leírható, puszt
Kedden kezdte meg a kollektív tesztelést a valenciai Ricardo Tormo versenypályán a Formula E mezőnye, ám az ebédszünet alatt sűrű fekete füst szállt fel az egyik garázsból. A lángokat hamar eloltották, személyi sérülés nem történt.
Az Európai Unióban a nemek közötti egyenlőség helyzetét jelző mutatót az EIGE (European Institute for Gender Equality) vezette be egy évtizeddel ezelőtt. Az idei évben a mutató történetében a legnagyobb növekedést tapasztalták, az EU 70,2 pontot ért el a maximális 100-ból.
Barack Obama volt amerikai elnök hétfőn felszólította Izraelt, hogy a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i támadását követő katonai műveletek során "körültekintően járjon el".
A szakemberek meg vannak győződve, hogy a mesterséges intelligencia olyan eszközzé fog válni az oktatásban és a hétköznapi életben, mint régen a számológép, ezért mindenkinek szüksége lesz azokra a képességekre, melyekkel kiaknázhatja a benne rejlő lehetőségeket.
Tizenhárom hónapnyi felderítés után léptek az egyenruhások, az eredmény magáért beszél, csaknem hétszázmillió forintnyi tiltott szert és egyéb értéket foglaltak le.
Mindegyik modell új külső formavilággal és áttervezett pilótafülkével rendelkezik majd, míg az akkumulátoros-elektromos változatok továbbra is kategória vezető hatótávolságot kínálnak. A német márka emellett bejelentette, hogy az új Movano a közeljövőben hidrogén üzemanyagcellás járműként is elérhető lesz. A Blitz márkajellel érkező könnyű haszongé
Negyedik alkalommal is leszavazták a parlamentben a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítását. Ahhoz, hogy ez megvalósuljon a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény módosítását kellene engedélyezni.
A fiatal lány arról álmodozott, hogy olyan tetoválása lesz, mint a híres szupermodellnek, Kendall Jennernek. Elképzelése szerint az ajkai belsejére rejtett tetkót csak azt láthatta volna, akinek megmutatja, de végül nem a tervek szerint készült el a megálmodott minta.
A platánfák nem valóak városi környezetbe a gyakori bakteriális, gombás, illetve rovareredetű megbetegedések miatt. Ez is az oka annak, hogy az Óbudai Egyetemmel szemközti parkban 2016-ban Göncz Árpád egykori köztársasági elnök emlékére ültetett fát, hat társával együtt két hete ki kellett vágni. Hogy mi lesz a most csonka, fa nélküli emléktáblával
A belga szövetségi kormány ideiglenesen betiltaná a Novo Nordisk gyógyszercég által a cukorbetegség kezelésére kifejlesztett Ozempic injekciók súlycsökkentésre való felhasználását - közölte Frank Vandenbroucke egészségügyi miniszter kedden.
Emmanuel Macron francia köztársasági elnök kedd délelőtti izraeli látogatásán megemlékezett az október 7-i palesztin támadásokban meggyilkolt harminc francia állampolgárról, szolidaritásáról biztosította Izraelt, és kijelentette, hogy együtt kell harcolni a Hamász palesztin iszlamista szervezet ellen. Az X közösségi oldalon azt írta: "minket és Izr