Jordán Ferenc hálózatkutató biológus felvilágosítja az olvasót mindarról, amiről nem szívesen hall, miközben szakszerű marad, és a tudományos fontoskodást is elkerüli. Könyve összegzi a múlt bűneit, a jelen problémáit és a jövő kilátásait.
Egyetlen olyan beadványt, felszólalást sem talált a Tűzfalcsoport, amelyben Magyarország, a magyar emberek érdekeit vette volna védelmébe Cseh Katalin vagy Donáth Anna.
A lengyel választások elemzésétől hamar eljutott Orbán Viktorig a Forbes publicistája, Mike O'Sullivan, aki úgy véli, ki kell alakítani egy olyan mechanizmust, mely segítségével Magyarország kirúgható az Európai Unióból – írja a Mandiner.
Összeütközött két teherszállító hajó kedden kora reggel az északi-tengeri Helgoland sziget közelében, a balesetben az első hírek szerint több ember eltűnt - közölte a német tengeri mentőszolgálat.
Több mint kétszáz állásajánlattal harminc cég lesz jelen az ország vezető vállalatai közül a Corvinus Egyetemen, ahol október 25-én és 26-án rendezik meg a Career & Business Festivalt. Az érdeklődőket a jövő munkahelyéről szóló szakmai előadások és kötetlen alumni-álláskereső találkozók is várják.
A nemzetközi Effie standard szerinti kétfordulós zsűrizés eredményeként döntőbe jutott 55 sikeres pályamű szállt idén ringbe 27 kategóriában a Bronz, Ezüst, Arany Effie díjakért, valamint az Arany Effie díjazottak közül is a legkiemelkedőbbnek járó Platina Effie-ért. A nyerteseket a november 27-i Díjátadó Gálán hirdeti ki az Effie Awards Hungary. A
A portugáliai Peniche város tanácsa zöld utat adott egy új rendeletnek, amely egyeurós idegenforgalmi adót vezetne be a vendégéjszakákra, hogy ellensúlyozza a turisták növekvő beáramlását a Leiria kerületben.
A jegybanki kamatvágások hatására a magasabb kamatokat kínáló kevés banki betéti ajánlat is olvadozni kezdett. A Bank360.hu megnézte, hogy a ma várható újabb jegybanki vágás előtt hol lehet a legmagasabb betéti kamatokat elcsípni.
Kilőtt a bitcoin árfolyama a hét elején, miután ismét felerősödtek az első potenciális amerikai spot ETF elfogadásával kapcsolatos várakozások. A rali hatására a shortosok kénytelenek voltak zárni a pozitíciókat, ami még tovább fokozta az emelkedést, így tegnap egy ponton közel 16 százalékos pluszban is járt az árfolyam. Többek között a kriptopiac
A KSH legfrissebb adatai szerint augusztusban a bruttó átlagkereset 555900 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 383500 forint volt. A bruttó átlagkereset 15,2 százalékkal, a nettó átlagkereset 15,1 százalékkal nőtt, míg a reálkereset 1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest. A nyolchavi átlagot tekintve
Fotó: Lufthansa, Oliver Roesler A jelentés szerint idén szeptemberben 605 806 kereskedelmi légijárat közlekedett az Európai Unióban, ami 7,9 százalékos növekedés a tavaly szeptemberi járatszám-adatokhoz képest, azonban 8,9 százalékkal elmarad 2019 azonos hónapjának számaitól. Közölték: ugyanez a tendencia volt tapasztalható a nyári hónapokban is jú
Tűzszünetet kellene kötnie Izraelnek a Hamásszal vagy sem? Eddig az Egyesült Államok következetesen az utóbbi álláspontot képviselte, most azonban Joe Biden elnök egy sajtótájékoztatón ijesztően zavaros választ adott – írja a Magyar Nemzet.
Novemberre vonatkozóan már a harmadik egymást követő hónapban romlott a németországi fogyasztói hangulat és a GfK gazdaságkutató intézet szerint, és az év végéig már nem is lehet javulásra számítani.
Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket - közölte Nagy István agrárminiszter közleményében, amelyet az Agrárminisztérium vasárnap juttatott el az MTI-hez.
Egy Donald Tusk által vezetett lengyel kormány biztosan nem akar olyan Visegrádi Együttműködést, amely szembe megy az Európai Unió fősodrával - mondta az InfoRádiónak Mitrovics Miklós Lengyelország-szakértő.
Ismét jön a Big Picture, a televíziós piac meghatározó eseménye. Az ügynökségek és a márkatulajdonosok megismerhetik a piac legnagyobb szereplőinek jövő évi kínálatát és újdonságait. A nagy bejelentések a Big Picture színpadán hangzanak majd el október 26-án. Erre készülve beszélgettünk a meghatározó csatornák néhány vezetőjével, producerével, műso
Több mint ötezren izgulhatták végig a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny első fordulóját. A továbbjutók már készülnek a folytatásra, ahol izgalmas feladatok és értékes nyeremények is várják a résztvevőket.