2023. október 23. hétfő

okt. 23
8:03
Leclerc nem érti, hogyan tudták így elszúrni a stratégiát (F1világ)
A pole pozícióból rajtolhatott Charles Leclerc a vasárnapi Amerikai Nagydíjon, ám végül egy kiábrándító versenyt követőten csak a 6. helyen tudott célba érni. Azt mondja, nagyot hibáztak a stratégiával Austinban.
okt. 23
8:06
Panyi Miklós: az 1956-os forradalom minden nemében európai forradalom volt (Demokrata)
Az 1956-os magyar forradalom minden nemében európai forradalom volt, értékrendjében és lelkiségében.
okt. 23
8:06
Izrael a Hamász gázai és a Hezbollah libanoni katonai célpontjait lőtte (Magyar Nemzet)
Nem csitul az izraeli–palesztin háború.
okt. 23
8:06
Verstappen: A Mercedes jobb stratégiával ezt megnyerte volna (Racing)
Max Verstappen egy idén számára szokatlanul nehéz versenyen szerezte meg 50. F1-es győzelmét az Egyesült Államok Nagydíján. A fékhibával küszködő holland szerint azonban a futam könnyen a hajrában őt szorongató Lewis Hamiltoné is lehetett volna.
okt. 23
8:08
A virágmintás tékától a fejkötőig (Demokrata)
A kiskőrösi Szlovák Tájház nyerte el idén Az Év Tájháza kitüntetést. A korhű módon felújított tájház évente mintegy háromezer látogatót fogad.
okt. 23
8:09
Döbbenetes, mi vár a csillagjegyekre október 23-án (Metropol)
Ismét üzentek a csillagok. Ez vár ránk hétfőn a horoszkópunk szerint.
okt. 23
8:12
Ezzel a módszerrel rájöhet, milyen kockázatot hordoz a depresszió az alvásideje alapján (Infostart)
A gének csőre töltik a pisztolyt, de a környezet húzza meg a ravaszt - az alvást és a depressziót vizsgálták egy hosszú éveket felölelő kutatásban, és fontos dologra jöttek rá.
okt. 23
8:12
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat (ProfitLine)
Először nyerte el magyar program a Globális Fenntarthatósági Nagydíjat a Golden World Awards versenyen, és lett 2023-ban az Ensz fenntartható fejlődési céljait legjobban támogató edukációs kampány a világon - közölte a programot életre hívó Pressinform kommunikációs ügynökség az MTI-vel közleményben.
okt. 23
8:12
Jókora különbségek, így változott meg Szoboszlaiék élete a magyar válogatott után (Ripost)
Össze sem lehet hasonlítani az akkori értékeket a mostaniakkal.
okt. 23
8:12
Napi horoszkóp: A Bika új kihívások elé néz, a Halak váratlan hírt kap - október 23. (Glamour)
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
okt. 23
8:12
Megdöbbentő dolog került elő a Dunából, még a tűzszerészek is kivonultak (BorsOnline)
A kövek között találták meg a gránátot.
okt. 23
8:12
Több mint ezerkilencszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Magyar Hírlap)
Pénteken 680, szombaton 619, vasárnap 605 jogellenesen az ország területén tartózkodó külföldit tartóztattak fel és kísértek át az ideiglenes biztonsági határzáron a rendőrök.
okt. 23
8:12
Motorbalesetben meghalt a politikus, utolsó turnéján érte a halál (Autószektor)
Kedden Bernd Kroll egy csoporttal saját motorkerékpárjával, egy nehéz BMW túragéppel utazott a Földközi-tenger népszerű üdülőszigetének hegyvidéki északkeleti részén. Ez egy szakmailag vezetett túra volt, amelyen körülbelül 20 motoros vett részt. Szardíniát a motorosok számos fantasztikus útvonallal rendelkező úti célnak tartják. A halálos baleset
okt. 23
8:12
Orbánék államtitkára kiadta a riasztást: Dömötör Csaba szerint óriási veszélyben van Magyarország (Nyugati Fény)
Most nincsenek idegen tankok – mondta.
okt. 23
8:12
222-re emelkedett a Hamász által fogvatartott izraeli túszok száma (Telex)
Egyre fogy az üzemanyag a gázai kórházakban, miközben Izrael ráerősített a légicsapásokra vasárnap éjszaka. Hírfolyamunk a gázai-izraeli konfliktusról.
okt. 23
8:12
Tóth Gabi már sehova sem megy egyedül? (naphire.hu)
Papp Máté Bence ismét elkísérte az énekesnőt a Sztárban sztár leszek! adására.
okt. 23
8:12
"A szuperérzékeny gyermek a láthatatlan világra is érzékeny" - Szakértő magyarázza el, mi az a szuperérzékenység (Kölöknet)
A szuperérzékenység (HSP: Highly Sensitive Person) természetes emberi sajátosság, és a világon élő emberek 20%-ára jellemző, ami nagyban hasonlít a szenzoros integrációs zavarra. Ám amíg a szenzoros integrációs zavar (SPD: Sensory Processing Disorder) azt jelenti, hogy az érintett személy nem képes megfelelően feldolgozni a környezetéből vagy akár
okt. 23
8:18
Lépéskényszerbe hozták az oroszokat az ukránok, kérést kapott az izraeli hadsereg (Privátbankár)
Húsz kilométeres hídfőt foglaltak az ukránok a Dnyeper (Dnipro) bal partján és egy továbbit is kialakítottak ettől keletre. Izraelben sokan a gázai támadás elhalasztására akarják rávenni a hadsereget.
okt. 23
8:18
Novák Katalin: “A magyar a szabadság nyelve" (ATV)
Október 23. minden magyar közös ünnepe, amikor azt ünnepeljük, ami összeköt bennünket. Közös a történelmünk, közösek az ünnepeink, közös nyelvünket pedig az, aki érti, soha nem fog behódolni az elnyomó diktatúráknak - írta Novák Katalin a Facebook oldalán.
okt. 23
8:18
Kiürítettek egy pécsi lakóházat, mert egy nő robbantással fenyegetőzött (444.hu)
A nőt intézkedés alá vonták, majd kórházba vitték.
okt. 23
8:18
Botrány Austinban: két pilótát is kizártak utólag (Igényesférfi.hu)
A szombati sprintfutam után a vasárnapi versenyt is a már világbajnok Max Verstappen nyerte meg Austinban, a Forma-1-es Egyesült Államok Nagydíjon.
okt. 23
8:18
Csalás történt a Sztárban sztár leszekben? Szitkozódva lázadnak a nézők a műsorban történtek miatt (Promotions)
A nézők felháborodtak a Sztárban sztár leszek miatt, csalásra gyanakodnak.
okt. 23
8:18
Rászabadították a teljes internetet a ChatGPT-re (Rakéta)
Körülbelül egy hónappal ezelőtt jelentette be a világ legismertebb mesterséges intelligenciáját kifejlesztő OpenAI, hogy a ChatGPT tudása már nem ér véget 2021 szeptemberével, a rendszer hozzáfér az aktuális internetes oldalakhoz is. Ez a fejlesztés pedig mostantól nincs béta verzióban, igaz, csak az előfizetők próbálhatják ki.
okt. 23
8:18
Naftali Bennet: Izrael az egész világot védi az iszlám radikalizmussal szemben (Magyar Hírlap)
Izrael legnagyobb hibája az volt, hogy húsz éven keresztül hallgatott a világra – mondta a volt izraeli miniszterelnök.
okt. 23
8:18
Ember maradj – megjelent Ákos új dala (Demokrata)
A Retro Rádióban és szöveges klip formájában a YouTube-on debütált Kovács Ákos legújabb dala, az Ember maradj.
okt. 23
8:18
Miért kellene börtönt kockáztatnom azért, mert azt mondom, hogy egy transz nő valójában nem nő? (Mandiner)
Ide jutottunk. J. K. Rowling azt mondja, hogy akkor is kiáll a nők jogaiért, ha ezért börtönbe kerül.
okt. 23
8:18
Jövőképes cégautóflotta a Shell elektromobilitási megoldásaival (Villanyautósok)
A flottatulajdonosok 95%-a az elektromos járműveket tartja megoldásnak a széndioxid-kibocsátás csökkentés érdekében.
okt. 23
8:20
Brit történész: Orbán soha nem látott hűtlenséget tanúsított Európa és a Nyugat irányába (Mandiner)
Timothy Garton Ash szerint a magyar miniszterelnök a kárpátaljai magyarok elleni orosz agressziót is támogatja.
okt. 23
8:21
Emlékszik a Megveszem ezt a nőt szereplőire? Ez lett a színészekkel (Blikk)
Több mint három évtizede jelent meg a Megveszem ezt a nőt című sorozat. Az 1990-ben készült a alkotás volt az első mexikói telenovella, amely Magyarországon képernyőre került. Itthon elsőként a TV1 vetítette 1992 és 1993 között, majd később az M2 és az RTL Klub vette át.
okt. 23
8:21
Kizárták Hamiltont és Leclerc-t az Amerikai Nagydíjról! (F1világ)
Lewis Hamiltont és Charles Leclerc-t is diszkvalifikálták a Forma-1-es Amerikai Nagydíjtól, miután versenyautóik kopólemeze nem felelt meg a szabályokban foglaltaknak.
okt. 23
8:24
Nem tudta bevenni a kanyart, elhunyt a 38 éves sofőr Tenk közelében (Metropol)
A vétlen sofőrt érte halál a tragikus balesetben.
okt. 23
8:24
Nem a baloldaliakat szarnak nevező, a pápát is gyalázó Javier Milei nyerte az argentin elnökválasztás első fordulóját, de bejutott a második körbe (444.hu)
Toronymagas esélyesnek tűnt a láncfűrészes, dollárszórós kampányrendezvényeket tartó Milei, de egyelőre a második helyre szorult.
okt. 23
8:24
Az alternáló kaszák reneszánsza az Aöp árnyékában (Mezőhír)
Tényleg csak előnye van az alternáló kaszák alkalmazásának? Összehasonlítjuk a különböző nézőpontokat.
okt. 23
8:24
Gyurcsány Ferenc bemutatta a DK új "csodafegyverét" (Mandiner)
A DK 12. születésnapján mutatták be az applikációt, amelytől kormányváltást remélnek.
okt. 23
8:24
Enzimekkel a mikotoxin ellen (Agrárágazat)
Kísérleteinkben megállapítottuk, hogy az általunk vizsgált fumonizin-észterázok hatékonyan bontják le az Fb1-et.
okt. 23
8:24
Volcon elektromos Utv-k továbbfejlesztése, kooperációban (GépMax)
Az agrár szektor szintén profitálni fog a legkorszerűbb technológiákból.
okt. 23
8:24
Dávid Ferenc: Visszapattanás helyett (Nyugati Fény)
Összehasonlító elemzés.
okt. 23
8:24
Október huszonharmadika a Gyurcsány-terror napja is (Magyar Nemzet)
Ezen a napon rohanták le a bukott miniszterelnök azonosító nélküli rendőrei a Fidesz belvárosi rendezvényén résztvevőket.
okt. 23
8:24
A WRC pilóták elárulták karrierjük legrosszabb élményeit (Racing)
A WRC legújabb videójában a vb pilóták, Sébastien Ogier, Dani Sordo, Elfyn Evans, Esapekka Lappi, Kalle Rovanpera, Thierry Neuville, Takamoto Katsuta és Ott Tanak karrierjük legrosszabb élményeit osztották meg.
okt. 23
8:30
Mi van az időjárással? Ma is maradhat a nyár, akár 24 fok is lehet (Blikk)
Használják még ki a mai jóidőt: többnyire napsütés időnk lesz és akár még 24 fog is lehet hétfőn, kedden viszont már jön az eső.
okt. 23
8:30
A Toyota újraindította a termelést több japán gyárában (Portfolio)
A Toyota Motor japán autóipari konszern részben újraindította a termelést több japán gyárában, amelyeket azután állítottak le, hogy az egyik alkatrész-beszállítónál robbanás történt egy hete hétfőn.
okt. 23
8:30
Izrael brutális támadásba lendült: a Hamász és a Hezbollah állásait is lőtte (ATV)
Izrael az ország déli részén az iszlamista Hamász terrorszervezet gázai, északon pedig a síita Hezbollah milícia libanoni katonai célpontjait lőtte vasárnap és hétfőre virradóan - közölte az izraeli hadsereg szóvivője.
okt. 23
8:30
Kvantumszámítással válik egyszerűbbé a logisztika (autopro)
Kvantum-számítástechnika a gyakorlatban: az Unisys kvantumalapú megoldást vezet be komplex logisztikai optimalizálásra.
okt. 23
8:30
Két napig feküdt a fürdőkádban a zavarodott férfi (Infostart)
A hétvégén kapott riasztást a Fóti Aqua Önkéntes Tűzoltó egyesület, hogy egy férfihez nem tudnak bejutni.
okt. 23
8:30
Az izraeli háború 17. napja - A Hamász gázai és a Hezbollah libanoni katonai célpontjait lőtte Izrael (vg.hu)
Izreal: nem lesz tűzszünet annak ellenére sem, hogy megkezdődtek a tárgyalások a túszok kiszabadításáról.
okt. 23
8:30
Napos, csapadékmentes idő köszönti a nemzeti ünnepet (Magyar Hírlap)
A köd és a rétegfelhőzet nagyrészt feloszlik, ezt követően döntően napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, csapadék nélkül.
okt. 23
8:30
A válságot összehozó baloldal nyert ismét Argentínában (Mandiner)
Első helyen futott be az argentin elnökválasztáson a válságot összehozó peronista kormány eddigi gazdasági minisztere, Sergio Massa, azonban második fordulóban is meg kell mérkőznie Javier Mileivel.
okt. 23
8:33
Hamilton: A kizárás semmit nem von le az érdemeinkből (F1világ)
A Mercedes és Lewis Hamilton elveszítette az Amerikai Nagydíjon megszerzett dobogós helyét, miután versenyautójukat szabálytalannak minősítette az FIA az versenyt követő ellenőrzésen.
okt. 23
8:36
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából vasárnap (vg.hu)
.
okt. 23
8:36
Megcsalták és megalázták a gyönyörű Oscar-díjas színésznőt: hosszú posztban ecseteli fájdalmát (Life)
Az Instagramon tette közzé szakításának okát Lupita Nyong'o. A színésznő hatalmasat csalódott (volt) párjában.

Keresés