A világranglista 133. helyén álló német teniszező, Eva Lys számtalan gyűlölködő üzenetet kapott, miután elveszített egy WTA-elődöntőt honfitársa, Tamara Korpatsch ellen.
Az MTK vezetőedzője, Horváth Dávid a Puskás Akadémia elleni vereség után elmondta: Bobál Dávid Achilles-ín szakadást szenvedett, így vélhetően tíz hónapig nem léphet pályára.
Lehessen tisztességesen megélni a fizetésből és a nyugdíjból, mindenkinek legyen legalább háromhavi megtakarítása, és mindenki évente legalább egy hétre elutazhasson pihenni – foglalta össze a Demokratikus Koalíció elnöke pártja programját a DK szombati, budapesti születésnapi rendezvényén.
Videó! Továbbra is számíthatnak ránk a fiatalok, a támogatásokat megőrizzük, a fiatalokat segítjük a pályakezdés és a családalapítás éveiben is – mondta Szentkirályi Alexandra.
Tízgólos mérkőzésen szenvedett vereséget a Paks második csapata az NB III 12. fordulójában. Szintén pont nélkül maradt a Budapest Honvéd II, győzött hazai pályán az Újpest.
A kínai BYD autógyártó megkezdi tisztán elektromos járművei értékesítését Magyarországon, a kelet-közép-európai régióban elsőként - közölte a gyártó kedden az MTI-vel.
A Közel-keleten is mielőbbi tűzszünetet sürgetett a Szentatya és kérte a humanitárius segítség célba juttatását valamint a túszok szabadon engedését. a Szent Péter téren vasárnap mondott beszédében.
Lezárult pénteken a felszámolóbiztos által kiírt tranzakció, a felszámolt Dunaferr hivatalosan is a Liberty Steelhez került. Mindez a dolgozóknak küldött leveléből derült ki.
A szekszárdi Remete-kápolna kertjében álló berkenyefa nyerte el idén az Év Fája címet az online megrendezett voksoláson - közölte honlapján a kezdeményezést szervező Ökotárs Alapítvány.
A legtöbben a gázai konfliktus világgazdasági hatásaira koncentrálnak, de a harcok és a pusztító izraeli válaszcsapások legközvetlenebb hatása, hogy teljesen összeomlik a palesztinok lakta terület gazdasága. Gáza így is a világ egyik legszegényebb területei közé tartozik, ahol gyakorlatilag a lakosság fele munkanélküli. A nyomor miatt a legtöbb hel
A Michigani Állami Egyetem szombaton bocsánatot kért, miután a Spartan Stadionban tartott mérkőzés előtti vetélkedő során egyszer csak Adolf Hitler képmása jelent meg a kijelzőn.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Hogy néz ki? A Volvo sikerének egyenletében az egyik állandó a 2018-ban Év Autója díjat szerző XC40. Van belőle benzines, konnektoros hibrid és elektromos. Utóbbi egy-, illetve kétmotoros változatban érhető el 69, illetve 78 kilowattórás akkumulátorral. Az egymotoros változat immár hátul hajt, ezt a tesztautónknak nem mondták meg, maradt elöl hajtó
A Ferencváros hazai pályán 40–22-re nyert a ciprusi Parnasszosz Sztrovolu ellen a férfi kézilabda Európa-kupa második fordulójának vasárnapi visszavágóján, így kettős győzelemmel jutott tovább.
A jövő héten folytatódik az enyhe, de változékony őszi időjárás. Szerdán és pénteken több helyen is előfordulhat eső, a szél pedig többnyire élénk, olykor viharos lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A legjobb összecsapásokra már nem kell sokat várni, a 19 órás sávban jön a szupernek ígérkező Ravens–Lions, amit a Chiefs–Chargers rangadó követ a 22 órás etapban, majd a nap megkoronázásaként Eagles-Dolphins vasárnap esti rangadó a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnoskág (NFL) hetedik fordulójában!
Kihúzták a Hatoslottó 2023/42. heti nyerőszámait. Ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 43. héten már 1 milliárd 656 millió forintért játszhatnak majd a játékosok. Ez az idei év eddigi legmagasabb elérhető nyereménye a hatos lottón.
Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket - közölte Nagy István agrárminiszter közleményében. A miniszter kiemelte, a tavalyi évet megelőző időszakra jellemző átlagos nagyságú a tűzifa iránti k
Bódi Margó, a TV Paprika tévécsatorna egyik kedvenc házigazdája több mint tíz év kihagyás után most újra autentikus roma receptekkel jelentkezik a csatornán. Nemcsak az ételei újulnak meg, hanem ő maga is, ugyanis tíz kilóval könnyebben állt a kamerák elé.
Miért fontosak a családi történetek? Hogyan igazodjunk el a millió tanács között? És hogyan lehetünk "elég jó" szülők? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a Hello Szülő Roadshow első állomásán.
Kedden, a Müpában adott koncertet Hania Rani, lengyel zongorista-énekes, zeneszerző. A live-actre a meghirdetésekor elfogytak a jegyek. Fátyolszerű futamokat és house beateket is kaptunk az arcunkba.
A visszatérőfutamát jelentő austini sprinten szembesült azzal Daniel Ricciardo, mennyire hiányzik neki a versenyzés gyakorlata. Több jelét is látta a rozsdának.
A nyilatkozatban az Országgyűlés elítéli a Hamász Izrael ellen intézett terrortámadását, és együttérzését fejezi ki azok felé, akik elszenvedték a támadásokat, elveszítették hozzátartozójukat, szeretteiket.
Megfelelő mennyiségben és minőségben is rendelkezésre áll a tűzifa; az állami erdészeti társaságok továbbra is prioritásként kezelik a lakosság tűzifa igényét és folyamatosan szolgálják ki a vevőket - közölte Nagy István agrárminiszter közleményében.
A Hamburgból a hollandiai Rotterdamba tartó sétahajó fedélzetéről eltűnt a legénység egyik tagja. A brit partiőrségnek vasárnap jelezték, hogy Kent partjainál eltűnt egy ember a fedélzetről.
Jövő héten a terrorizmus elítéléséről és az áldozatok melletti kiállásról szóló politikai nyilatkozatot terjesztenek az Országgyűlés elé - írta a Fidesz frakcióvezetője vasárnap a Facebook-oldalán.