Második mérkőzését is elveszítette a Ferencváros a női vízilabda Bajnokok Ligája csoportkörében: a magyar együttes szombaton 13-5-re kapott ki a Keszthelyi Ritával felálló, az előző idényben ezüstérmes spanyol Mataro vendégeként.
Antonio Guterres, az ENSZ főtitkára szombaton "humanitárius tűzszünetet" szorgalmazott az Izrael és a Hamász terroszervezet közötti háborúban, amely a Gázai övezet nagy részét elpusztította, és "cselekvést követelt ennek a szörnyű rémálomnak a befejezésére".
A kamatemeléseknek vége, de egyhamar nem is fognak lejönni arról a bitang magas szintről, ahol jelenleg vannak. A világgazdaság fontosabb jegybankjai a kivárásra álltak be, amit a magyar központi bank is követ. A magas kamatszint egyben korlátja a gazdasági növekedésnek, amire politikai elköteleződéstől függetlenül mindegyik állam kormányának szüks
A Margó Könyvek sorozatban jelent meg az argentin-spanyol Andrés Neuman Magunknak mondjuk című regénye, amiben egy család szereplőinek hangján mesél gyászról, betegségről, a haldokló kíséréséről és emberi kapcsolatokról. A kötet a hét könyve volt nálunk, cikkünkben azt írtuk, "Andrés Neuman regénye egyszerre szívszorító és provokatív, fojtogatóan f
A logisztikai költségek folyamatos emelkedésével a vállalatok számára egyre sürgetőbb ellátási láncaik újratervezése úgy, hogy egyszerre javítsák az ügyfélélményt és csökkentsék költségeiket, így optimalizálva szolgáltatásaikat. Ebben nyújthat hatékony segítséget a Unisys Logistics Optimization™. A kvantumszámítástechnikára alapozott technológia ip
Horváth Bálint két, Horváth Milán pedig egy pontot szerzett, csapatuk, a Vas Márton irányította Briancon pedig 5-0-ra győzött a vendég Cergy-Pontoise ellen a francia jégkorong-bajnokságban.
Ugyan még nem biztos, hogy csatlakozhatnak az F1-hez, Michael Andretti komoly intézkedéseket tesz annak érdekében, hogy csapata készen álljon a királykategóriára.
Lady Gaga mindenkit sokkolt, miután pénteken megjelent New York utcáin. Az énekesnő korábban már megmutatta természetes arcát, amikor egy egy videóban a sminkelési rutinjába adott betekintést, ám most valami nagyon furcsa dolog történhetett az arcával.
David Petraeus tábornok szerint a szárazföldi offenzívára készülő izraeli hadsereg nem árt, ha tanulmányozza a Black Hawk Down című film alaptörténetét, amikor az amerikai katonák egyenlőtlen városi harcra kényszerültek Szomáliában.
Egy város számára a fával borított területei nemcsak gazdag ökoszisztémát jelentenek, hanem egyúttal élhetőbbé, a klímaváltozás negatív hatásaival szemben védettebbé teszik környezetet - mondta az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Feldman Zsolt Balatonbogláron, a Platán strandon a Településfásítási program keretében tartott faültetés alkalm
Elítélték az arab országok vezetői a Gázai övezet két hete tartó izraeli bombázását, és a közel-keleti békefolyamat felújítására szólítottak fel szombaton a Kairói Béke Csúcstalálkozón.
A vasúttársaság szerint a bécsi átszállást csak úgy kerülhették volna el, ha olyan lépéseket vállalnak be, amelyek a magyarországi belföldi közlekedést érintették volna aránytalanul hátrányosan.
Cikkünkben különböző sajátos nevelési igényű gyerekeknek ajánlunk speciális - főképpen szegregáló - iskolákat, hogy ezáltal könnyítsük meg a tanulási nehézséggel küzdő, tanulásban akadályozott, enyhe ADHD-s, intellektuális képességzavarral, autizmussal élő ép értelmű vagy értelmileg akadályozott, mozgásukban sérült gyerekek iskolaválasztását - Buda
A Premier League hétvégi fordulójában a Liverpool 2-0-ra megverte az Evertont és ezzel a tabella élére ugrott. Szoboszlai Dominik végigjátszotta a mérkőzést.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 9. fordulójának szombati nyitó mérkőzésén a Liverpool 2–0-ra legyőzte a városi rivális Evertont.