Ma már ismert tény, hogy a rendszerváltás utáni évtizedben alapított vállalkozások alapító tömegesen mennek nyugdíjba, elindítva ezzel a rendszerváltó régióra jellemző generációváltás hullámot. Egy friss kutatás szerint ráadásul a vállalkozók 61 százalékának semmilyen terve nincs az utódlással kapcsolatban, ami számos problémát vet fe
Hiába tűnik teljesen egyértelmű termékkapcsolásnak a TAG Heuer Carrera és a Porsche együttműködése, csak 2021 óta dolgozik közösen a két márka. Most eddigi legautósabb modelljüket mutatták be, ami sokkal többet…
A Berethalmon működő szerelembörtön annyira hatásos volt, hogy évszázadokon keresztül egyetlen válást regisztráltak a faluban. A párokat összezárták egy apró szobába, és hat hétig mindenen osztozniuk kellett.
Kedden folytatódik a fideszes exállamtitkár és a végrehajtói kar volt elnökének korrupciós pere, amiben ők ártatlannak vallják magukat, a vádlottak jelentős része viszont már beismerte a bűnösségét. Schadl egykori bizalmasa, valamint korábbi vagy jelenlegi államtitkárok, és egy volt miniszter is tanúskodni fog.
Megrendítő vallomást tett az RTL The Voice Magyarország szombat esti adásában Miklósa Erika. Bár a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas operaénekes-nőt az egyik legkiemelkedőbb szopránként tartják számon, a világ legnagyobb Operaházaiban telt ház előtt, világsztárok partnereként lép fel, ő mégis sokáig úgy érezte, nem elég jó a hivatásában. Kishitűségéne
Európai fogyasztók napelemeket telepítenek az emelkedő energiaköltségek és a klímaválság miatt. Az EU-ban átlagosan 644 millió eurót fordítanak napenergia-támogatásokra, Görögország a legbőkezűbb 16 000 euróval.
A múlt héten Ausztrália feladta az inváziós varroa atka elleni küzdelmet, mely világszerte a mézelő méhek populációi számára a legnagyobb veszélyt jelenti.
Pótlóbuszokkal segíti a közlekedést a MÁV holnaptól a győri vonal felújítása miatt. Emellett a vasúttársaság azt javasolja a Bécsbe tartóknak, hogy a késések elkerülése érdekében egy órával korábbi járattal induljanak. Az Osztrák Vasúttársaság hétfőtől vezet be korlátozásokat a Budapestről induló nemzetközi járatok esetében. Csak Bécsig engedik köz
Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.
A 2010-2020 közötti időszak talán a hazai gazdaság legsikeresebb 10 éve volt állítják sokan, akik azonban arról megfeledkeznek, hogy az egész régióban ugyanez a fellendülés zajlott le, és Magyarország is nagyjából az átlagos eredményt hozta a fejlődés terén. Vagy mégsem? A Pénzcentrum két korábbi jegybankelnököt kérdezett arról, mi a véleményük a j
Szeptember végétől a BudapestGO-ban is megvásárolhatók lesznek a főváros környéki jegyek és bérletek. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleménye szerint szeptember 28-tól az alkalmazás jegyválasztékának bővítésével az ügyfelek online is megvásárolhatják a kívánt jegyeket vagy bérleteket. A BKK az elmúlt időszakban számos olyan fejlesztést haj
A francia Schneider Electric áramszolgáltató vállalat iparági szinten elsőként adott ki útmutatót az AI adatközpontok áramellátásának új fizikai infrastruktúra-tervezési kihívásainak kezelésére. A „The AI Disruption: Challenges and Guidance for Data Center Design” (Kihívások és útmutatás az adatközpontok tervezéséhez) című dokumentum célja, hogy a
Maguktól kinyíló és becsukódó ajtók, eltűnő, majd máshol érthetetlen módon előkerülő tárgyak – mindez akár egy klasszikus horrorfilm receptje is lehetne, ám mégsem egy forgatókönyvről van szó. A kecskeméti Kósik-család mindennapjai telnek így házukban, ahol – és ez szilárd meggyőződésük – szellem kísért.
A jelenlegi szabályozás szerint, aki 2024. január 1. után létesít háztartási méretű napelemes rendszert, már csak bruttó elszámolás alapján használhatja azt.
És ezért fontos, hogy az orvos megkérdezze a gyerektől, hogy hozzányúlhat-e; ezért fontos, hogy ne vetkőztessék túl az iskolai szűrővizsgálatokon; ezért fontos, hogy ne tegyenek megjegyzést (a tanárok, szülők, védőnők se) a testalkatára
Elkezdődött a “mikor vihetem be a leandert?” szezon, vagyis egyre többen dilemmáznak a leander teleltetése miatt. Nézzük is sorra a legfontosabb tudnivalókat!
A Netflix társlicenc-szerződést kötött az HBO-val, amelynek köszönhetően több dráma, Az elit alakulat, a The Pacific - A hős alakulat, a Sírhant művek és a Nagypályások is a platformjára kerül. Most pedig megkérkezett a 200-es évek legjobb vámpírsorozata, a köztük a True Blood - Inni és élni hagyni.
A BYD (Build Your Dreams), a konnektorról tölthető (NEV azaz New Energy Vehicle) autók világelső gyártója és az akkumulátorgyártás meghatározó szereplője szerződést kötött első két márkakereskedő partnerével Magyarországon. A Wallis Motor – az AutoWallis Csoport tagja – Dél-Pesten, míg a Duna Autó Észak-Budán nyit bemutatótermet, ahol a BYD elektro
Itt az ideje, hogy kicsit változtass kicsit a viselkedéseden? Hol máshol próbálhatnád ezt jobban ki, mint a kapcsolatodban?Persze minden párnak megvannak a maguk kis küzdelmei, de most a Your Tango cikkének segítségével összegyűjtöttünk pár olyan rossz kommunikációs szokást, amelyek sokaknál előfordulnak, pedig érdemes lenne hanyagolni őket. Próbál
Az Endless Pools úszómedencék egy térben ötvözik a sportolási és a pihenési lehetőségeket. Bármelyik típusát is választanád a családnak, ki sem kell szállnod a vízből a mozgás utáni lazításhoz!
Sokkal olcsóbb a földgáz piaci ára, mint tavaly ilyenkor, így jó esély van arra, hogy sem az önkormányzatok, sem a szállodák, éttermek nem döntenek úgy, hogy olcsóbb, ha nem nyitnak ki télen.
Iszonyatosan drága, még mindig tele van hibákkal, és valószínűleg soha nem fogja azt tudni, amit a fejlesztői ígértek. Mégis sorban veszik az F-35-ösöket a kisebb államok is. Miért?
Bár az időjárás továbbra sem erre utal, mégis itt az ősz, ideje az évszaknak megfelelő dekorációval borítani az otthonunkat. Mutatunk 5 trendet, amik segítenek ebben.
A tudomány egészen eddig úgy vélte, hogy az agy körülbelül öt vagy tíz perc oxigénhiány után meghal, ám erre egy új nemzetközi kutatás egyértelműen rácáfol!