Egy új digitális személyazonossági szolgáltatás lehetővé teszi az ausztrálok számára, hogy bankjuk segítségével igazolják személyazonosságukat harmadik felek számára.
Sokan küzdenek meg azzal a problémával, hogy a tűztövisük, amely meglehet, évek, sőt évtizedek óta a kertjükben vagy az utcafrontjukon él, egyik napról a másikra kipusztul.
Egy tehetséges színész, egy kedvenc filmsztár halála mindig sokkoló, de még inkább az, ha teljesen váratlanul, idő előtt történik, és úgy érezzük: még annyi minden előtte állt volna. Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a híres filmcsillagokat, akik úgy tudtak legendává válni, hogy csak néhány év és film jutott nekik a tragikus vég előtt.
A brazil futball-válogatott gólrekordere, Neymar az Uruguay elleni vb-selejtező mérkőzés 44. percében elülső keresztszalag-, valamint meniszkuszsérülést szenvedett.
Legalább száz palesztinbarát zsidó tüntető foglalta el szerdán az amerikai kongresszus egyik épületét, arra sürgetve a törvényhozókat és Joe Biden kormányát, hogy szorgalmazzák a tűzszünetet a Gázai övezetben, amelyet a Hamász terrorszervezet Izrael elleni bestiális támadása óta izraeli légicsapások érnek.
A magyar kormány tavaly még vétóval fenyegetett a minimumadó miatt, most kiderült, hogy javítja az ország versenyképességét, és plusz 96 milliárd forint bevételt hoz a költségvetésnek. Igaz, épp a vétófenyegetéssel sikerült elérni, hogy az iparűzési adó beleszámítson, így sokkal kisebb hatása lesz – írja a hvg.hu.
A Downing Street bejelentése szerint Sunak találkozik Benjámin Netanjahu izraeli kormányfővel és Jichák Hercog államelnökkel, majd a közel-keleti térség más fővárosait is felkeresi.
A kereskedelmi célú közlekedés a mai globális CO2-kibocsátás 9%-áért felelős. Az ennek csökkentését célzó vállalkozások sorába nemrégiben bekapcsolódott egy amerikai és norvégiai székhellyel rendelkező startup cég is, amelynek vezetői egy különleges elképzeléssel rukkoltak elő. Az Amogy lehetővé kívánja tenni, hogy a közlekedési ágazat 2050-re tel
Papadimitriu Athina kendőzetlen őszinteséggel vallott arról, milyen a kapcsolata a két, idősebb lánya édesapjával, Trokán Péterrel. A színésznő azt is elárulta, hogy a kisebbik lánya, Elektra miatt sosem tudná megbánni, hogy annak idején elhagyta a párját.
Tavaly még nem volt pénz az adventi időszakban megszokott közterületi fények kihelyezésére. A költségvetésben azonban ezzel csupán néhány tízmilliót lehetet megspórolni.
Zártkörű tőkeemelés történt a Doktor24 magánegészségügyi szolgáltatónál, amelyben a jelenlegi részvényesei mellett az Egészségügyi Befektetési Holding Kft. is részt vett.
Jövőre ismét reklámadó sújthatja a médiavállalatokat Magyarországon - erre a következtetésre jut a Telex az őszi adócsomag tervezete alapján. A lépés szembe menne a kormány ígéretével, miszerint fokozatosan kivezeti a különadókat a gazdaságból, ám a költségvetés helyzetét látva az adópolitika rákényszerülhet a hátraarcra.
Pályafutása utolsó szezonjára készül az olimpiai negyedik helyezett Olasz Anna. A szegedi hosszútávúszó A víz összeköt podcastben megerősítette, hogy a tervei szerint a párizsi ötkarikás játékok után befejezi a karrierjét.
Idén a Quattroceutical Kft. készített online felmérést 1021 ember megkérdezésével a magnézium szedési szokásainkról, mert ez az ásványi anyag az, amit legalább olyan fontos folyamatosan bejuttatni a szervezetünkbe, mint a C-vitamint. A kutatásból kiderült, hogy az emberek szerint magnézium legfőképpen az izomgörcsök megelőzésére szolgál, viszont Mo
Neymar az első félidőben ütközött Nicolás de la Cruzzal, azóta pedig kiderült, a 31 éves játékos felépülése jó ideig elhúzódhat, térdében elülső keresztszalag-szakadást, valamint meniszkuszszakadást diagnosztizáltak nála.
Egyre több hír szól a magyar vasút rossz állapotáról, mindennaposak a késések és a járatkimaradások. Az okok és a lehetséges megoldások nyomába Dián Dóri eredt szakértő segítségével:
Már több mint százezer felhasználója van az online e-bejelentőnek, amely az adatváltozások bejelentését a közműcégek felé, illetve a közműátírások ügyintézését teszi lehetővé az interneten keresztül. Az európai unió 1,8 milliárd forintjából fejlesztették ki az e-bejelentőt. A megoldás indulásakor, 2022 februárjában 31 közműszolgáltató volt elérhető
Az édességek világában vannak olyan ízek, amelyek az egyszerűség és az elegancia tökéletes ötvözetét képviselik. Az egyik ilyen édesség, a kandírozott mandula, amit otthon is könnyedén elkészíthetünk.