2023. október 19. csütörtök

okt. 19
9:54
Milliárdos programmal segíti a kormány az elektromos autók vásárlását (Demokrata)
Egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására.
okt. 19
9:54
Rejtélyes üzenet jelent meg Izrael washingtoni nagykövetségének közösségi oldalán (Mandiner)
De ami ennél is érdekesebb, az az Iráni Iszlám Köztársaság szíriai nagykövetségének bejegyzésre adott válasza.
okt. 19
9:54
Demeter Szilárd újra megpályázza a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatói posztját (Magyar Nemzet)
A pályázat nyitott, bárki nevezhet, aki megfelel a fenntartó által megfogalmazott feltételeknek.
okt. 19
9:54
Rendőrséget hívott egy betöréshez, saját magát buktatta le (BitcoinBázis)
Történt 2019-ben, hogy egy bizonyos James Zhong kihívta a rendőrséget otthonához, ahova betörtek. Mindezt annak ellenére tette, hogy állítólagosan ő
okt. 19
9:54
Iszonyat: 11 éves kisfiút bántalmazott szexuálisan egy férfi Budapesten (naphire.hu)
A felnőtt férfi a trolin szemelte ki áldozatát.
okt. 19
9:54
Baleset, körözés és ittas járművezetés Békésben (Gyulatelevízió)
Orosházán, a Báthori utca és a Rákóczi út kereszteződésében 2023. október 18-án 16 óra 15 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy motorosnak és összeütköztek. A balesetben a motoros férfi súlyos sérülést szenvedett. A lőkösházi vasúti határátkelőhelyen 2023. október 18-án 19 óra körül a rendőrök elfogtak egy kilépésre jele
okt. 19
9:56
Hamász-harcosok érkezhetnek Európába az illegális migrációval (Demokrata)
Nincs olyan információ, amely szerint Magyarország terrorfenyegetettségben lenne.
okt. 19
9:56
A kancellária megerősítette: ebben ugyanazt az álláspontot képviseli Magyarország és Ausztria (Mandiner)
Nem véletlen, hogy Karl Nehammert bízták meg a feladattal.
okt. 19
10:00
Kézilabda, tenisz és egy kis lósport - sport a tévében (Infostart)
A férfi kézilabda NBI, illetve a Bajnokok ligája mérkőzései mellett, láthatunk még férfi röplabda meccset, valamint a Kincsem+ Tuti futamait, illetve teniszt és baseballt is.
okt. 19
10:00
Bakondi György: Hamász-harcosok érkezhetnek Európába az illegális migrációval (hirado.hu)
A tömeges, ismeretlen személyazonosságú emberek bűnözők által szervezett, erőszakos behatolása az unióba nem humanitárius kérdés – mondta Bakondi.
okt. 19
10:00
Kiderült: az amerikai lakosság tett keresztbe a Fed céljainak (Portfolio)
Rekord vagyont halmoztak fel az amerikai háztartások a világjárvány alatt, elsősorban a kiemelkedő kormányzati támogatásoknak hatására. Mindez erős fogyasztást is magával hozott, ami nem segíti a Fed infláció elleni küzdelmét – számol be a Federal Reserve friss felmérésének adatairól a Bloomberg.
okt. 19
10:00
Szijjártó: 60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására (ATV)
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben.
okt. 19
10:00
Navracsicsék szerint jogosan él családjával az államtitkár egy EU-s pénzből épített rekreációs központban (SzMo)
Latorcai Csaba államtitkár szerint a fenntartási időszak lezárulását követően a kedvezményezettnek nincs további kötelezettsége a projekttel összefüggésben.
okt. 19
10:00
A digitális nomádoknak nem is olyan rossz hely Magyarország (Bitport)
A Global Remote Work Index 108 ország között a 36. helyre sorolta Magyarországot. A régiós verseny erős.
okt. 19
10:00
Rejtélyes üzenet jelent meg Izrael washingtoni nagykövetségének közösségi oldalán (Magyar Hírlap)
De ami ennél is érdekesebb, az az Iráni Iszlám Köztársaság szíriai nagykövetségének bejegyzésre adott válasza.
okt. 19
10:00
Oroszország humanitárius segélyt szállít a Gázai övezetben élő civileknek (Demokrata)
Oroszország 27 tonna humanitárius segélyt szállít a Gázai övezetben élő civileknek.
okt. 19
10:00
Lakatos Márk szerint Azahriah teltházas koncertjei "nemzetbiztonsági kockázatnak" minősülnek (Mandiner)
A stylist szerint a Békemeneten sincs ennyi ember. (Már volt kétszer ennyi is – a szerk.)
okt. 19
10:00
Medvegyev elárulta, kinek hoz hasznot a közel-keleti konfliktus (Magyar Nemzet)
A volt orosz elnök szerint van olyan ország, amelynek nagyon hasznos az instabil, robbanásveszélyes, különféle fegyverekkel teletömött régió.
okt. 19
10:00
Vége az RTL műsorait gyártó emberek lázadásának, elmúlt a The Voice körüli adásveszély (Media1)
Úgy volt, hogy ha nincs máig megegyezés, akkor nem vágják meg a The Voice szombati adását a vágók.
okt. 19
10:02
Kínai befolyás alatt álló EU-s politikusok kerültek az európai titkosszolgálat célkeresztjébe (Portfolio)
A német belföldi hírszerző ügynökség figyelmeztetést adott ki, hogy Kína titokban európai politikusokat von a befolyása alá, hogy az ázsiai országgal baráti légkört alakítson ki. A titkosszolgálat szerint főként a nyugati országokban, különösen Németországban próbálkozik ezzel Kína. Meglepő módon a nemzeti szuverenista, szélsőjobboldali vagy populi
okt. 19
10:02
A gázai kórházat ért támadás egyfajta petárda volt a sötétben (Mandiner)
Most szeretnék az elemző kollégáimhoz fordulni és azokhoz a médiamunkásokhoz, akik már az első pillanatban készen voltak az ítélettel.
okt. 19
10:02
Messi csapata kudarcában is megtalálta az örömöt (Magyar Nemzet)
A 36 éves futballista más klubok helyett a floridai jövőjére koncentrál, nem akar eligazolni.
okt. 19
10:04
Részvényeladásról tárgyal a ChatGPT atyja (Portfolio)
A ChatGPT mögött álló OpenAI tárgyalásokat folytat potenciális befektetőkkel a meglévő alkalmazottak részvényeinek 86 milliárd dolláros értéken történő eladásáról - írja a Bloomberg.
okt. 19
10:04
Szakértő: Az Egyesült Államok fokozni fogja a nyomást Izraellel szemben (Mandiner)
A muszlim világban folytatódtak a tüntetések és egyre erősebb az Izrael-ellenes hangulat, Joe Biden pedig Amerika támogatásáról biztosította Izraelt. Összefoglalónk!
okt. 19
10:06
Három cég is beolvadt az egyik legnagyobb magánegészségügyi vállalkozásba (Menedzsment Fórum)
2023 egyértelműen a TritonLife éve. Áprilisban veszprémi fejlesztést, nyáron miskolci beruházást jelentettek be, szeptemberben egy egészégportállal írtak alá együttműködést, most pedig három cég olvadt be a Tritonlife Magánkórházak Zrt.-be.
okt. 19
10:06
Meglepő tettet hajtottak végre Putyinék Amerikában (Privátbankár)
Oroszország 31 millió dollárra növelte az amerikai állampapír-portfolióját augusztusban.
okt. 19
10:06
Kínai befolyás alatt álló EU-s politikusok kerültek az európai titkosszolgálatok célkeresztjébe (Portfolio)
A német belföldi hírszerző ügynökség figyelmeztetést adott ki, hogy Kína titokban európai politikusokat von a befolyása alá, hogy az ázsiai országgal baráti légkört alakítson ki. A titkosszolgálat szerint főként a nyugati országokban, különösen Németországban próbálkozik ezzel Kína. Meglepő módon a nemzeti szuverenista, szélsőjobboldali vagy populi
okt. 19
10:06
Kanállal ás alagutat a Tesla, csalódást okozott a cég (Portfolio)
Az elmúlt egy év nagy sztorija a Teslánál, hogy árháborút hirdetett a cég az elektromos autók piacon, így pörgeti fel az eladásokat, hiszen egyre élesebb versennyel néz szembe. Ennek hatása megmutatkozott a cég harmadik negyedéves gyorsjelentésében, azonban az elemzői várakozásokat a fontosabb sorokon alulmúlta. Ugyan az értékesítési számok és a be
okt. 19
10:06
Oroszország humanitárius segélyt szállít a Gázai övezetben élő civileknek (hirado.hu)
A küldeményben élelmiszer, liszt, cukor, rizs és tészta van – derült ki a dokumentumból.
okt. 19
10:06
Ismét rendőrökre támadtak tüntetők Berlinben (Magyar Hírlap)
Antiszemita és Izrael-ellenes rigmusokat skandáltak.
okt. 19
10:06
Hamász-harcosok érkezhetnek Európába az illegális migrációval (Magyar Nemzet)
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában figyelmeztetett a veszélyre.
okt. 19
10:08
A libanoni amerikai nagykövetségnél tüntetőkkel csapott össze a rendőrség (hirado.hu)
A biztonsági erők könnygázzal és vízágyúkkal oszlatták a több száz fős tiltakozó tömeget a nagykövetséghez vezető utcában.
okt. 19
10:08
Illegális mosószerrel kereskedő férfit tartóztatott le a NAV (Magyar Hírlap)
A férfit vezetés közben tartóztatták fel, járművében nagyobb mennyiségű – egy ismert mosószer védjegyével ellátott – mosógélt találtak.
okt. 19
10:10
Meghalt Eminem? (Magyar Hírlap)
Mese egy autóbalesetről.
okt. 19
10:12
Szijjártó Péter: a kormány pénzzel is támogatja a villanyautók vásárlását (Infostart)
A külügyminiszter bejelentette, hogy novemberben 60 milliárd forintos program indul, amelyből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására.
okt. 19
10:12
Egy varázslatos ízvilág: portói, málnás csokival (Blikk)
Egy viszonylag jelentős felfedezésemről szeretnék beszámolni a kedves olvasóközönségemnek.
okt. 19
10:12
Beindulhat a nagy magyar hitel-rakéta: kisebb kamatok, nagyobb fizetések hajtják a kölcsönöket (ProfitLine)
Amíg a lakáshitelezésbe kamatplafonnal igyekeznek életet lehelni, addig személyi kölcsönt a magas kamatok ellenére is sokan vesznek fel, és vannak bankok, amelyeknél az adósságfék-szabályok engedte maximumot az ügyfelek fele kihasználja. A jegybank hamarosan már elkezdheti csökkenteni az alapkamatot is, ez pedig rakétát gyújthat be a személyi kölcs
okt. 19
10:12
Drasztikus átalakulás az Aldi, Lidl, Spar, Tesco parkolóiban: súlyos lépésre kényszerültek a boltok (Pénzcentrum)
Nagy problémát jelent a hazai boltláncoknak, hogy az ingázók ingyenes P+R parkolónak használják az üzletek parkolóit - tudtuk meg a legnagyobb áruházaktól. Ezért többen már intézkedtek is, fizetős parkolást vezettek be, korlátozták a maximális tartózkodási időt, vagy szimplán bevonattak egy-egy üzletet a kerületi fizetős övezetbe. Emellett komoly g
okt. 19
10:12
Bázis inzulin és bólus inzulin - Mi a különbség? (WebBeteg)
Mielőtt megkezdenénk inzulinterápiánkat, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a szerveztünk által igényelt inzulinmennyiség mely két fő funkcióhoz szükséges.
okt. 19
10:12
Novembertől ismét állami pénzből lehet elektromos autókat vásárolni (Portfolio)
A kormány novemberben 60 milliárd forintos programot indít az elektromos autók elterjedésének támogatására, ebből egyrészt a töltőhálózatot fejlesztik, másrészt kedvezményt nyújtanak elektromos járművek vásárlására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben az MTI tudósítása szerint.
okt. 19
10:12
Időjárás: Viharos széllel érkezik a csapadék (Agroinform)
A maximum-hőmérsékletek megközelítik a 30 fokot.
okt. 19
10:12
"Dedó, de élvezem" - furcsa dolgot tesz a férjével Mészáros Norina (Ripost)
Mészáros Norina nem kíméli Young G Bécit.
okt. 19
10:12
Orosz oligarchának segíthetett kibújni a szankciók alól David Pressman (vg.hu)
Ismét tetten érhető a kettős mérce.
okt. 19
10:12
Tenki Réka: "Igyekszem az életem minden percét kihasználni és megélni!" (Glamour)
A 2023-as őszi GLAMOUR Book divatanyagában négy előadóművészt és influenszert fotóztunk különböző generációkból; Tenki Réka a milleniál nők stílusát képviselte a rá jellemző természetes lazasággal és eleganciával.
okt. 19
10:12
"Szíven ütött" - a TV2 sztárjával a műsor előtt szakított a vőlegénye (BorsOnline)
Tóth Gabi rengeteget segít az énekesnő önbizalmán. Halász Rebeka egy totális önismereti útra lépett.
okt. 19
10:12
Julie Otsuka lírai regényben dolgozta fel az amerikai japánok internálását (Könyves Magazin)
A nagy sikerű Buddha a padláson (mely tavaly a hét könyve is volt) szerzője ezúttal a japán fogolytáborok világába kalauzol, egyúttal a saját családja fájdalmas múltját is feldolgozta. Julie Otsuka íróként 2001-ben debütált az Amikor isten volt a császár című regényével, magyarra az előző kötethez hasonlóan ezúttal is Morcsányi Júlia ültette át.
okt. 19
10:12
Fukuyama: Nem értem, hogy Magyarország hogyan lehet még mindig EU-tag (Mandiner)
A világhírű filozófus szerint "Ukrajna jelenleg sokkal demokratikusabb ország, mint Magyarország".
okt. 19
10:12
A rendőrök mentették meg a Margit hídról Dunába zuhant férfit (Magyar Nemzet)
Még a híd korlátján állt a férfi, amikor értesítették az egyenruhásokat.
okt. 19
10:12
Nem tűnnek el az utakról a kamionok (Autószektor)
Az Útinform írta: a nehéz tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a vonatkozó jogszabály szerint megszakítás nélkül 48 órán át lenne érvényben az október 23-ával háromnaposra nyúló hétvégén. A kamionstopot szakmai kezdeményezésre 2023. október 21-én és 22-én, szombaton és vasárnap este 22 órától másnap reggel 6 óráig, 8-8 órás időtartamban fel
okt. 19
10:12
60 milliárdos, az elektromos autók elterjedését támogató programot indít a kormány (Telex)
Egyéni vállalkozóknak, taxisoknak, autómegosztócégeknek 30 milliárdot adnak elektromos autó vásárlásra, 30 milliárdból 170 új elektromos töltőt építenek.

Keresés