Az ellenzéki pártoknak többségük lesz az új parlamentben a választások hivatalos végeredménye szerint. Donald Tusk gyors cselekvést kért a lengyel államfőtől, hogy minél előbb felállhasson az új kormány.
Tavaly szeptember közepe óta 35 étrend-kiegészítőt tiltott el a forgalomba hozataltól a magyar gyógyszerhatóság. A CBD-tartalmú készítmények ellen évek óta folyik a küzdelem, a számos altató, nyugtató hatású étrend-kiegészítőben megtalálható melatonint csak az utóbbi időben nyilvánították károsnak – írja a Pénzcentrum.
A Gázai övezetben jelenleg 15 magyar állampolgár tartózkodik, akikkel továbbra is folyamatosan kapcsolatban vagyunk, kollégáink naponta többször beszélnek velük és családtagjaikkal telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
A szolgáltató szakemberei hamarosan megvizsgálják, nem szivárog-e a a rendszer. Ha mindent rendben találnak, akkor még az ellenőrzés költségét is Tamáséknak kell majd kifizetnie.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Wáberer Biztosítóra, egyebek között a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) és a lakásbiztosítás problémás kárrendezése, a kgfb állománykezelése és díjkalkulációja, az IT-biztonság szintje, illetve egyes biztosítási termékek kapcsán az ügyfele
A hétvégén Bulgária által bevezetett energiahozzájárulás komoly tételnek számít a gáz tőzsdei árához viszonyítva. A témában a napokban a külügyminiszter mellett a Mol vezére is megszólalt, ám továbbra sem tudjuk, hogy ezeket a megnyilvánulásokat milyen érdekek mozgatják.
Új lendületet adhat a világgazdaságnak az Egy övezet, egy út kezdeményezés, amely nem csak közlekedési szempontból, de politikai, kereskedelmi és kulturális értelemben is jelentősen fokozza az összeköttetést a népek, országok között - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök szerdán Pekingben, megnyitva az általa indított Egy övezet, egy út kezdemé
A magyarok alig huszada érzi magát felkészültnek a bankkártyás, internetes csalások ellen, ez pedig nagy támadási felületet ad a hackereknek is. Egyre könnyebb és olcsóbb kiberbűnözővé válni, és az AI terjedése csak tovább ront a helyzeten.
A 2023-as Daphne Caruana Galizia-díjat egy görög, német és brit újságírók alkotta konzorciumnak ítélte az Ep a több mint hatszáz bevándorló életét követelő píloszi hajótörés kivizsgálásáért. A görög Solomon oknyomozó portál, a Forensis, a német StrgF/Ard közszolgálati médiaszövetség és a The Guardian brit napilap újságíróinak közös nyomozása azt
A hét második felében is a már jól megszokott átlag árakon tankolhatunk a kutakon, ami a 95-ös benzin esetében 603 Ft/litert, míg a gázolaj esetében 650 Ft/litert jelent.
100 éves lett a Disney, ami mára kitörölhetetlen nyomott hagyott a popkultúrán és azon, ahogy az animációról és a mesékről gondolkodunk (ebben a cikkben szedtük össze a nagyobb hatásait). Az évforduló alkalmából fiatal írókat kértünk fel, hogy gondoljanak újra egy-egy klasszikus rajzfilmet, játsszanak el egy-egy számukra érdekes vagy problémás motí
Zajlik a nagyüzem a Kínában az Övezet és Út csúcson: Putyin és Orbán mellett azonban a világ legnagyobb cégének első embere is odautazott. Tim Cook megnézi, milyen az iPhone 15 fogadtatása, és milyen kihívásokkal kell számolnia a kínai piacon.
A kormány nevében a Honvédelmi Minisztérium (HM) benyújtotta az Országgyűlésnek a csádi katonai misszió indítására vonatkozó javaslatát – közölte a tárca szerdán.
Amerikában vegyesen zártak a terményárak a keddi kereskedési napon, Európában viszont egyértelműen az eladók kerültek fölénybe. Chicagóban a búza 1,1 százalékkal, a kukorica pedig 0,3 százalékkal lett olcsóbb, miközben a szójabab 0,9 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal drágult. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukor
A koronavírus előtti szintnél magasabban stabilizálódott a hazai tévénézés. A tömegelérésnek továbbra is a tévé a leghatékonyabb eszköze – a gazdasági nehézségek idején ennek különösen nagy az értéke.
Folyamatosan nő az alternatív táplálkozást követők száma, 2050-re százmillió vegetáriánus lehet Európában. A legtöbb és leggyorsabb változás a laktózmentes, a vegán, a vegetáriánus és a cukormentes termékek piacán várható.
Izraelbe érkezett szerda délelőtt Joe Biden amerikai elnök, hogy kifejezze szolidaritását az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása után.
A korábban vártnál is sokkal erősebb az amerikai gazdaság, és ennek most nincs miért örülni. A fogyasztás a magas kamatok ellenére bivalyerős, ami az egyébként is makacs infláció felpattanásának kockázatát hordozza magában. A Fed eddig türelmes volt a hozamemelkedés miatt (amelynek köszönhetően a piac elvégezte a szigorítás egy részét a központi ba
A diplomáciai protokoll szerint teljesen szokatlan lépés volt ez a miniszterelnöktől, az általánosan elfogadott etikett szerint ezzel alacsonyabb rangúnak ismerte el magát.
A Nyugdíjszerviz szakértői egyetértenek abban, hogy a kormány egy alulbecsült inflációs számhoz igazította az idén a nyugdíjakat, ahogy ez történt tavaly is. Többi között ezért is elszegényedési csúszdára kerültek az idén a nyugdíjasok.
A Nyugdíjszerviz szakértői egyetértenek abban, hogy a kormány egy alulbecsült inflációs számhoz igazította az idén a nyugdíjakat, ahogy ez történt tavaly is. Többi között ezért is elszegényedési csúszdára kerültek az idén a nyugdíjasok.
Egy olyan lépéssel, amelynek messzemenő következményei lehetnek az elektromos jármű (EV) iparágra, az Európai Unió (EU) Bizottsága 2023. október 4-én hivatalosan is elindította a szubvencióellenes eljárást (Értesítés C/2023/00160) a kínai elektromos járművek ellen, potenciálisan kockáztatva egy kereskedelmi háborút Pekinggel. Ennek az eljárásnak a
Az internetet használó magyarok közül tízből négyen online film- és sorozatnézéssel kapcsolódnak ki legalább heti két és fél óra erejéig. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a hét legnépszerűbb streamingszolgáltató forgalmi adatait egy speciális aspektusból, a számítógépek, a mobiltelefonok és a tabletek igénybevétele alapján tárta fel.
Elvileg adták-vették, fejlesztették azt az építőipari gépet, ami a valóságban mindvégig érintetlenül, egy helyben állt. A csalárd szándékú ügyletet a NAV egy, a foglalkoztatás szabályszerűségét vizsgáló ellenőrzésben derítette ki, az online adatok vizsgálata közben. A szóban forgó céget foglalkoztatotti létszám változásának mértéke miatt választott
Jelentősen beárnyékolja Joe Biden amerikai elnök közel-keleti útját az egyik gázai kórházat ért rakétatámadás. Jordánia nem ad otthont a találkozónak, míg Mahmúd Abbász palesztin elnök nem vesz részt rajta. Kérdés, mi lehet így a találkozóból, amely egyébként is szokatlanul szerveződött.