A technika fejlődése sokat segít az embereknek, köztük a méhészeknek is. Idén májusban vásároltam egy csodás eszközt. Nem tagadom, nagyon megkedveltem – ezért is gondoltam, hogy bemutatom a Méhészet szaklap olvasóinak.
A Fidesz szerint most már nem a szankciók miatt van nagy bajban Európa, hanem az EU elhibázott iparstratégiája és felelőtlen költségvetési politikája a felelős.
A vártnál pozitívabb eredménnyel zárult a népligeti felüljáró állapotára vonatkozó vizsgálat; a szakemberek megállapításaira támaszkodva a városvezetés azt javasolja, hogy a felüljárón olyan munkálatokat végezzenek el, amelyek révén az 2035-ig megmaradhat - közölte a Főpolgármesteri Hivatal hétfőn az MTI-vel.
Ahhoz képest, hogy Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős magyar biztos először a palesztin civileknek folyósított minden támogatás leállításáról beszélt múlt héten, most az Európai Bizottság a vészhelyzeti humanitárius segélyek megtriplázásáról döntött. A teljes fordulat miatt Brüsszel a kritikák célpontjává vált, hogy nem el
Öt magyar konzul is jelen lesz a magyar és a litván labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki selejtezőjének helyszínén kedd este Kaunasban, akik szükség esetén segítséget nyújthatnak a magyar szurkolóknak – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Pekingben.
Litvánia ellen lép pályára a Marco Rossi együttese, az U21-eseink Belgium ellen bizonyíthatnak. A sok-sok focimeccs mellett kézilabda és tenisz is szerepel a sportcsatornák keddi élő kínálatban.
A Toyota autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott az alkatrész-ellátásban.
Szeptember utolsó péntekén adta fel az utolsó filmlemezt az egyik ügyfelének az Egyesült Államokban eredetileg postán keresztül igénybe vehető Dvd-kölcsönzőként indult Netflix. Míg a streamingóriás végül leépítette szolgáltatását, egy minimális 2019-es minimális csökkenést leszámítva a Vaterán 2016 óta újra emelkednek a Dvd-filmek eladásai. Az id
Ritka gyógyszeres kezeléssel lassítják a non-Hodgkin limfómával diagnosztizált Sam Neill betegségét. A színész azt mondja, nem a haláltól, hanem inkább a tétlenségtől fél.
Infláció alatti féléves forgalombővülés, töretlenül emelkedő rendelési frekvencia, stagnáló belföldi piac és élénkülő import forgalom jellemzi az online kiskereskedelem idei első hat hónapját. A GKID és a Mastercard Digitális Kereskedelmi Körképe szerint az online kiskereskedelem mintegy 631 milliárd forintos bruttó forgalmat ért el az első félévbe
Az Év Honlapja pályázat, amely évről évre megmutatja a digitális világ legjobbjait, most egy izgalmas fordulatot vesz. Meghosszabbított nevezési határidővel 2023. december 15. éjfélig várjuk a jelentkezéseket! Ez azt jelenti, hogy több időt kapnak a legújabb, friss projektek befejezésére és benyújtására, ezáltal pedig lehetőség nyílik a kreatív ügy
A moszkvai tájékoztatás szerint a megbeszélés középpontjában a palesztin-izraeli konfliktus "hirtelen eszkalálódása miatt kialakult válsághelyzet állt".
A mandula fogyasztása javítja a "jó", vagyis a HDL- koleszterin szintjét, valamint eltávolítja a "rossz" – LDL-koleszterint, derült ki egy tanulmányból.A jó koleszterin, a nagy sűrűségű lipoprotein fontos a szívbetegségek kockázatának csökkentésében. A tanulmány megállapította, hogy a mandula növelheti a HDL-koleszterin működését, amely összegyűjti
A Lengyelországban jelenleg kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak 35,61 százalékos, a fő ellenzéki erőnek, a Polgári Koalíciónak pedig 30,51 százalékos a vasárnapi parlamenti választásokon szerzett támogatottsága az országos választási bizottság által hétfő este közreadott eredmények szerint.