Durván megugrott a Magyarországon vezetett devizaszámlák száma az elmúlt időszakban: a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint június végén már több mint 1,2 milliót tartottak nyilván belőlük, bő százezerrel többet az egy évvel korábbinál - írja a Világgazdaság. A céges és magán-devizaszámlák számának 9,3 százalékos éves növekedése még annak tudat
A területfejlesztési miniszter csütörtökön utazik ki Brüsszelbe, hogy ismételten az uniós forrásról egyeztessen. A tárcavezető hosszú tárgyalásokra számít.
A hétvégén 100. F1-es nagydíjára készülő Lando Norris elmondása szerint hatalmas motivációt merített a McLaren évközi feljavulásából, ebből kiindulva pedig jövőre mindenképp számít olyan versenyekre, amelyeken legyőzhetik a Red Bullt.
Harmadik alkalommal 2023. december 2-án rendezik meg a budapesti Telekom épületben az esport CUP powered by Telekom eseményt, amely egész napra izgalmas programokat tartogat a versenyzőknek és a kilátogató érdeklődőknek egyaránt. Az Esport1-gyel közösen szervezett League of Legends és Wild Rift bajnokságon értékes nyereményekért mérhetik össze erej
Összevitatkozott egymással két férfi 2023. október 13-án 16 óra 15 perc körül Mezőberényben. A vita közben az egyik férfi egy kalapáccsal megrongálta a másik férfi autóját, betörte a hátsó ablakot és az oldalüveget is. A rendőrök mindkét férfit előállították a Békési Rendőrkapitányságra és garázdaság vétség gyanúja miatt eljárást indítottak ellenük
Ha azt mondom, hogy amazon, akkor valószínűleg nem a harcos nők jutnak az eszedbe, hanem az Amazon, nagy A-val, mint a világszerte ismert online vállalat. Mit tud ez a cég,
A pulykamell az egyik legnépszerűbb grill alapanyag. A könnyű, nem zsíros, mégis kiadós pulykamell finoman fűszerezve, zöldségekkel grillezve az egyik kedvenc fogásunk lesz, különösen akkor, ha a kedvelt cajun változatot készítjük. A cajun a Mississippi környékéről származó, karakteres, erős ízvilágú, tipikus egytálétel.
A pajzsmirigy az emberi szervezet legnagyobb hormontermelő szerve. A gége, illetve légcső előtt helyezkedik el. Ennek ismerete azért fontos, mert a megnagyobbodott pajzsmirigy jelentős nyelési és légzési panaszt is okozhat a légcső és nyelőcső összenyomásával.
Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol a műanyag pelletek nem szándékos kibocsátásából eredő mikroműanyag-szennyezés megelőzésére - közölte a brüsszeli testület hétfőn.
Az ukrán-magyar határszakaszon 4479-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 3853-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
Sem a Fed, sem az Európai Központi Bank nem gondolkodik a monetáris rendszere megváltoztatásában és az inflációs cél emelésében sem, ami irányadó a feltörekvő országok jegybankjai számára.
A Telegramra feltöltöttek egy 60 másodperces videót, melyben Mia Schem, egy elrabolt izraeli túsz látható. Az Izraeli Védelmi Erők és megerősítették, hogy Schemet a múlt héten rabolta el a Hamász.
AUTÓSPORT Utolsó előtti fordulójához érkezett a TCR Italy versenysorozat, ezúttal a Róma melletti vallelungai versenypályán mérhette össze a tudását a 26 autóból álló mezőny. Losonczy Levente számára nem volt ismeretlen az aszfaltcsík, miután év elején már tesztelt itt a csapatával, így bizakodva várta a hétvégét, de az időmérő edzés nem a legjobb
"Bárki kormányozza Magyarországot, a magyar érdeket az szolgálja, hogy a legnagyobb közép-európai állam: Lengyelország, az elkötelezett egy erős V4-ben" – húzta alá az ügyvéd.
Múlt hónapban a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel és a Diákhitel 1-el kapcsolatban is bemutattuk, hogy a jelenlegi kamatkörnyezetben olcsónak számító hiteleket hogyan lehet befektetni és több-kevesebb pénzt is keresni rajtuk. Ezúttal egy másik hitelfajtát, nevezetesen a hitelkártyát vizsgáljuk meg ugyanilyen szempontból.
Nyugat-Európában nem látszanak veszélyei az ár-bér spirálnak, de Kelet-Európában nem lehet elhanyagolni ennek a nem kívánatos jelenségnek a veszélyét – mondta Laura Papi, az IMF európai igazgató-helyettese a Budapest Economic Forumon. Papi az európai növekedési kilátásokról is beszélt, amelyek az IMF szerint nem túl fényesek, de a zöld átállás hoss
A Toyota Motor Corporation autógyártó kedden ideiglenesen leállította 10 összeszerelő sorát hat japán gyárában, mert egy beszállító alkatrészgyártó üzemben történt robbanás fennakadásokat okozott az alkatrész-ellátásban. Hétfőn történt robbanásban ketten megsebesültek. A Toyota-gyárak termelésének újraindításáról szerdán várható döntés. A Toyotának
Egy Lewis Hamilton által korábban szorgalmazott módszerrel venné elejét a Forma–1, hogy a következő szabályváltozásoknál bármely csapat komoly előnyre tegyen szert a többiekkel szemben.
Már kapható az újságárusoknál és a szupermarketekben a GLAMOUR novemberi száma, címlapján a sportoló, műsorvezetővel, Gelencsér Tímeával. Ha itt a november, akkor nem hiányozhat a Mami és Beauty mellékletünk.
100 éves lett a Disney, ami mára kitörölhetetlen nyomott hagyott a popkultúrán és azon, ahogy az animációról és a mesékről gondolkodunk (ebben a cikkben szedtük össze a nagyobb hatásait). Az évforduló alkalmából fiatal írókat kértünk fel, hogy gondoljanak újra egy-egy klasszikus rajzfilmet, játsszanak el egy-egy számukra érdekes vagy problémás motí
Európa egyik legértékesebb startupja ha lassan is, de végül megérkezett Magyarországra. A svéd cég aktív terjeszkedést ígér, így vélhetően egyre több dolgot vehetünk majd részletekben, kamatmentesen.
Te is szívesen ünnepelnéd külföldön a halloweent? Akkor jó helyen jársz! Az alábbi cikkben ugyanis 4 olyan várost mutatunk be, ahol fantasztikus halloweeni programokkal várnak bennünket!
Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék kedden. A térség irányadó tőzsdéjén, a tokióin 1,20 százalékkal, 32 013 pontra emelkedett a vezető Nikkei225 index. A részvények szélesebb körét felölelő Topix mutató 0,63 százalékkal nőtt. Kedden az ausztrál tőzsde vezető mutatója 0,42 százalékkal erősödött, viszont a tajpeji börze indexe 0,12 százalékkal
John Pielmeier: Ágnes, báránykám című darabja nyitotta az idei őszi, kamaratermi szezont a Gyulai Várszínházban. A három szereplős előadásban Gubík Ági Martha Livingstone-t, a törvényszéki pszichiátert játszotta, akit egy zárdába rendeltek ki. Feladata, hogy felmérje egy apácanövendék beszámíthatóságát, akit saját újszölöttjének meggyilkolásával
A Z-generáció elérése és megtartása már évek óta kulcsfontosságú kérdése a HR szakmának. Ez nem meglepő, hiszen napjaink munkaerőpiacának közel 38%-át teszi ki ez az életkori csoport. Vannak közöttük pályakezdő