Minden nyárnak megvannak a maga utazási trendjei, felkapott úti céljai. Az utóbbi években azonban számos váratlan dolog is hatással volt nyaralási lehetőségeinkre. A 2020-21-es években a koronavírus-járvány húzta keresztül számításainkat, az elmúlt két nyár tervei pedig a hatalmas infláció és a kedvezőtlen gazdasági helyzet miatt váltak bizonytalan
A mezőgépszektorban a Horsch kínálja a legszéleskörűbb fejlesztéseket és innovációkat. A zseniális koncepciók és ötletek lehetővé teszik a több évtizede piacon lévő technológia továbbfejlesztését, hogy a vásárlók és a gazdálkodók számára nagyobb választékot és maximális előnyt biztosítsanak. A sorozat egyik legújabb képviselője a Versa 3 Kr.
Izrael bejelentette: három órára megnyílik egy biztonságos útvonal a menekülő gázaiak számára. Benjamin Netanjahu a Gázai övezet közelében lévő katonai gyülekezőhelyre látogatott.
A Magyar Nemzeti Bank ezüst érméket készít az idén Nobel-díjat nyert két magyar tudós, Karikó Katalin és Krausz Ferenc tiszteletére, mondta el az InfoRádiónak Hergár Eszter, az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
Az Európai Bizottság újabb magyar sajt elnevezését jegyezte be, ezzel 86-ra emelkedett az uniós oltalom alatt álló magyar földrajzi árujelzők száma, így már 33 élelmiszer, 38 bor és 15 pálinka elnevezése védett az EU területén.
Bódi Margó 61 évesen is kitűnő formában van. Évtizedek óta töretlen a zenei karrierje, mégis úgy döntött, néhány év múlva visszavonul. Mint mondja, gyönyörű élet ez idáig is, így majd boldogan int búcsút a színpadnak.
Izrael Gázai övezetben végrehajtott műveletei túlmennek az önvédelmen - jelentette ki Vang Ji kínai külügyminiszter, akinek szavait a kínai külügyi tárca vasárnap tette közzé.
A Gastroenterology folyóirat szeptemberi számának címlapján egy magyar kutatás eredményei szerepelnek. Hegyi Péter, az MTA doktora, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Központjának és Pankreász Betegségek Intézetének igazgatója, korábbi Lendület-kutatócsoport-vezető és munkatársai a „gyógyultan” hazaengedett, hasnyálmirigy-gy
"A sport Biszku Bélához került, vele is beszélt, de nem engedte, hogy tovább folytassa a profi karrierjét. Végül már nem álltak szóba vele, az útlevelét is bevonták" – az ökölvívólegenda fia a Mandinernek.
A Gastroenterology folyóirat szeptemberi számának címlapján egy magyar kutatás eredményei szerepelnek amely rámutat, hogy a hasnyálmirigy-gyulladásból gyógyultan hazaengedett páciensek közül többen halnak meg különféle komplikációk következtében, mint a kórházi akut szakaszban.
Vannak bizonyos számok, melyeket az emberek vagy bizonyos kultúrák szerencsét hozó erővel ruháznak fel. Ugyanez igaz bizonyos számokra, melyeket pedig balszerencsével társítanak. Nézzük milyen számokat játszunk meg a lottón, ha igazán szerencsések akarunk
A fokhagymás tészta mindössze néhány perc alatt elkészíthető, egy titkos összetevőtől pedig igazán különleges lesz.A fokhagymás tészta receptjét 1972-ben a San Franciscó-i Thanh Long étteremben alkották meg a Dungeness rákok köreteként, a receptjét pedig annyira szigorúan őrzik, hogy az étterem egy titkos konyhában készíti. A recept hosszú szálú, k
Kossuth-díjas magyar táncművész és koreográfus, színházi rendező, érdemes művész. Juronics Tamás több mint harmincéves pályája során eltáncolt, megkoreografált és megrendezett mindent, amit érdemes eltáncolni, megkoreografálni és megrendezni. Interjú.
Bármely szinten is helyezkedj el a munkavállalói hierarchiában, bizonyára szeretnél minél sikeresebb lenni a saját hivatásodban. Ahhoz, hogy e célt elérd, nem lesz szükséged élvezetési tanácsok tömkelegére: tökéletesen elég, ha elsajátítasz egy új szemléletmódot.
Huszonhét repülőgép típusú ukrán drónt fogott el éjszaka az orosz légtérben a légvédelem - közölte az orosz védelmi minisztérium vasárnap a Telegram-csatornáján.
91 éves korában meghalt Piper Laurie, a Twin Peaks sztárja. A színésznő szombaton, kora este Los Angelesben hunyt el, halálának okát egyelőre nem közölték.
Az első adás alapján meg kellett állapítsam, a nők sokkal inkbáb odateszik magukat, mint a férfi celebek, kivéve Marics Petit, aki minden linksége ellenére dolgozik, ha kell.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal árverési oldala igazi aranybánya, ahol a szemfüles érdeklődők eladósorba került ingóságok és ingatlanok egész sorából válogathatnak. Összeszedtünk néhány különlegességet.
Két újabb ezüst- és két színesfémérmét bocsát ki idén a Magyar Nemzeti Bank. A korábban meghirdetetteken felül most Deák Ferenc születésének 220. esztendejére, illetve a Kúria alapításának 300. évfordulójára jelennek meg emlékérmék – fogalmazott az MNB társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója.
91 éves korában elhunyt Piper Laurie, akit a Twin Peaksből ismerhetett meg a hazai közönség. A '70-es évek legnézettebb amerikai filmjeiben szerepelt, karrierje során háromszor is jelölték Oscarra.