Kedden az MVM Dome-ban kerül sor a minden bizonnyal felejthetetlen élményre. A zenekar mindenkit arra bátorít, hogy a kor ruháiban bulizzanak a régi ritmusokra.
Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 22,59 százaléka járult az urnákhoz Lengyelországban a parlamenti választások napján, ez az arány nagyobb, mint az előző parlamenti választások idején.
Két napon belül kifogynak a generátorok működtetéséhez szükséges üzemanyagból és így áram nélkül maradnak a kórházak, melyeknek alapvető ellátmánya is vészesen kimerülőben van.
A testi-lelki egészségünk alapja, hogy törődjünk magunkkal, gondoskodjunk a saját igényeinkről, saját magunk boldogságáról (is). Az öngondoskodás ma már nem szitokszó, bár kétségtelen, hogy még mindig vannak, akik önzőnek tartják azokat az embereket, akik nem szégyellnek időnként olyasmit tenni, ami csak róluk szól. Ugyanakkor vannak, akik valóban
Az embernél is okosabb mesterséges intelligenciára még biztosan várni kell, de 5-10 éven belül nagy szerepe lehet az AI-nak a rák elleni kutatásokban is - mondta Andreas Braun, a Boston Consulting Group AI szakértője a Portfolio-nak adott interjújában. A szakembert arról is kérdeztük, hogy át fogja-e venni a gép az irányítást az emberiség felett, m
Egy szemfüles szomszédnak köszönhetően egy remekül dokumentált, furcsa baleset került fel a legnagyobb videómegosztóra. A csendes kaliforniai utcát egy hatalmas
Megcsúszott az úttesten, majd árokba borult egy kisbusz a Lentit és Lovászit összekötő út 26-os kilométerszelvényénél. A lenti hivatásos tűzoltók kiérkezéséig a két utas saját erejéből el tudta hagyni a járművet. Az egység áramtalanította a kisbuszt, amely miatt félpályán halad a forgalom az érintett útszakaszon. A balesethez a társhatóságok is kié
Vasárnap délig a szavazásra jogosultak 22,59 százaléka járult az urnákhoz Lengyelországban a parlamenti választások napján, ez az arány nagyobb, mint az előző parlamenti választások idején – közölte délutáni sajtóértekezletén a lengyel országos választási bizottság (PKW) alelnöke, Sylwester Marciniak.
Az Ázsia Expressz talán legellentmondásosabb párosa Réka és Alekosz, a kétgyermekes édesanya mégis teljes gőzzel vágott bele a kalandba a görög híresség oldalán.
Az ukrán ellentámadás teljes kudarcot vallott - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 állami televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorának nyilatkozva.
Senki sem tudja garantálni a helyzet kontrollálását, ha Izrael bevonul a Gázai övezetbe – jelentette ki vasárnap Katarban Hosszein Amir-Abdollahián iráni külügyminiszter.
Hétvégén rendezték meg a 21. Fashion Street Fitparade-t, hogy ezzel is népszerűsítsék a sport és a mozgás szeretetét. A kétnapos rendezvényen rengeteg programmal várták a látogatókat, a versenyekre pedig összesen 480 fő jelentkezett.
Sajtóértesülések szerint a hónap végén, a Tokiói Autószalonon rántják majd le a leplet a Land Hopperről, a nagy Land Cruiserek vagány és fiatalos kisöccséről. A Toyota 2023 augusztusában mutatta be az új 250-es sorozatú, közepes méretű Land Cruisert, amelyet a világ szinte minden piacán árusítani fognak 2024-től kezdve.
Meglepő helyről kapott újabb támogatást Azahriah. Az utóbbi pár évben a magyar könnyűzenei életet alaposan felpezsdítő 21 éves fiatalember, aki jó úton halad afelé, hogy háromszor is megtöltse jövő májusban a Puskás Arénát, most Varnus Xavér dicsérő szavait kapta meg.
Az ukrán ellentámadás teljes kudarcot vallott - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Rosszija 1 állami televízió vasárnapi Moszkva. Kreml. Putyin című magazinműsorának nyilatkozva.
Kié a számláinkon elhelyezett pénz? Valójában nem mi rendelkezünk felette: már törvényi keret is van arra, hogy egy következő gazdasági válság idején a bankok saját maguk kimentésére fordíthatják.
Rendkívüli uniós csúcsot hívott össze keddre videókonferencia formájában Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, aki a tagállami vezetőknek szóló meghívólevelében fontosnak nevezte, hogy az EU közös álláspontot, világos és egységes irányt alakítson ki az Izraelben történt események és a kialakult helyzettel kapcsolatban.
Egy Győr és Pápa közötti szakaszt tesztelt a miniszterelnök és a miniszter, Orbán Viktor nem adta ki a kezéből a kormányt – derül ki a kormányfő videójából.