Úgy látszik, Lampedusa és Olaszország megtelt, mert az afrikai migránsok újabb célpontjává a Kanári-szigetek váltak, ott kötnek ki a túlterhelt csónakok vagy az NGO-cirkálók.
Író, költő, műfordító, kritikus, esszéista, újságíró, eszperantista, a Nyugat első nemzedékének kimagasló művésze, a 20. századi magyar széppróza és líra egyik legnagyobb alakja. Lássuk, milyen magasztosan ír a könyvről!
A magyar e-kereskedők külföldi terjeszkedésében segítséget nyújtó Digitális Kereskedelmi Szövetség (Dksz) októberben hivatalosan is elindítja díjmentes, cégekre szabott, egyedülálló Mentorprogramját. A nyáron meghirdetett szakmai program a Furbify, a Lumenet és a Vágyaim.hu vezetőségének fog támogatást biztosítani személyre szabott mentorációk kere
A BME Suborbitals-ról nem túlzás azt állítani, hogy egyetemi szinten a kísérleti rakétafejlesztés élvonalába tartoznak Európában, akik tavaly a kontinens legnagyobb ilyen jellegű megmérettetésén is előkelő helyen végeztek. A mostanra már csaknem 60 főből álló csapat nemrég minden eddiginél nagyobb fába vágta a fejszéjét, amiről a Brain Bar jövőfesz
„Nem vagyok telefonfüggő, hagyjál már!” – vágtam a férjemhez, amikor hatodjára szólt rám, hogy tegyem el a készüléket legalább ameddig közösen vacsorázunk, hiszen olyan ritkán találunk alkalmat a minőségi, együtt töltött időre. Zavart, hogy minek szól rám, hiszen ő is hallotta, hogy épp kaptam egy üzenetet, amire nyilván válaszolni szeretnék, aztán
Az amerikai kormányzat péntektől bérelt repülőgépeket küld Izraelbe az amerikai állampolgárokért, akik elhagynák a Hamász támadása nyomán bizonytalanná vált térséget – közölte csütörtökön az Egyesült Államok külügyminisztériuma.
Pénteken, valamint szombaton napközben napos idő várható, ám estétől már megerősödik a szél, illetve egyre több helyen elered az eső, vasárnap pedig egészen megváltozik az időjárás képe.
A korábbi cikkben érintettük a magánszemélyek más EU tagállamból történő beszerzéseinek lehetőségeit. Beszerezni, vásárolni, rendelni azonban nem csak az EU-ból lehet, hanem azon kívülről is, ezek az úgynevezett harmadik országból történő beszerzések. Az uniós beszerzéseknél láttuk, hogy óriási jelentősége van annak, hogy a magánszemély személyesen
Újra felerősödőben van a cégbezárási hullám Magyarországon. Az év első fele a cégmegszűnések jelentős megugrását hozta, de az időszak végére már lassult a növekedés a felszámolási és végelszámolási eljárások számánál. Szeptemberre azonban újra emelkedés látszik a statisztikákban. Ráadásul egyre több az előzmény nélküli procedúra is. Mindez Alföldi
Éjszaka hidegfront érkezik, de ebből még alig érzünk valamit: pénteken és szombaton is az ilyenkor szokásosnál jóval magasabb csúcsértékekre számíthatunk a napsütés mellett.
Izrael Gáza blokádjával akarja kikényszeríteni a túszok szabadon bocsátását, de ha ezt sokáig fenntartják, akkor az háborús bűnnek minősül a biztonságpolitikai szakértő szerint. Ha viszont megindítják a szárrazföldi támadást, az a túszok életébe kerülhet.
Aki nem akar fölöslegesen fizetni a bankjának, annak érdemes időről időre összehasonlítani a bankszámla ajánlatokat. Ezt ma már egy kalkulátorral néhány perc alatt megteheti, a váltással kapcsolatos átállításokat pedig megcsinálja helyette az új bankja.
A Skandináviából és Szibériából érkező madarak első példányai már megérkeztek hazánkba. Azonban világviszonylatban is kevés olyan helyet találni, ahol a félénk vadludak a város szívében, jelesül a tatai Öreg-tónál gyülekeznek.
Mikor Frohner Fecó reggel felbukkant a villában, több srác is féltékenyen kezdte védeni szerelmét a fodrásztól, ám az még semmi volt ahhoz képest, ami este történt a Nyerő Páros villájának udvarán.
A 92 esztendős milliárdos korábban tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el. Ecclestone büntetőpere eredetileg novemberben kezdődött volna, de mivel a kezdeti tagadás után beismerte, hogy adócsalást követett el, az angol-walesi büntetőjog alapján a bíróság külön büntetőper nélkül is ítéletet hozhatott. Ecclestone eltitkolt a brit adó- és vámh
Az Egyesült Államok arról tájékoztatta néhány európai szövetségesét, hogy szankciókat vet majd ki magyar magánszemélyekre – írja névtelen diplomáciai forrásokra hivatkozva a VSquare hírlevele. Szerintük a lista még nem teljes, illetve arról sem döntöttek, hogy a szankciók mikor lépnek életbe – idézi a Telex.
Január elsejétől Magyarországon is elindul a kötelező üvegvisszaváltási rendszer. Ön használni fogja az új italcsomagolás-visszaváltó automatákat? Szavazzon!
Az ősz rengeteg kikapcsolódási lehetőséget tartogat, és az októberi programok a Tisza-tónál éppen olyan színesek, mint ilyenkor a természet. Október 14., szombat: Őszköszöntő TiszafüredenCsaládi, kulturális rendezvény az ősz jegyében a tiszafüredi Fő téren.A látványok felvonulás 14 órakor indul a sportcsarnok elől, majd este 19 órakor batyus bálon
Sok szakember szerint a kávéfogyasztás igenis hatással van a testsúlyunkra. Több kutatás is alátámasztotta már, hogy a kávé segíthet a fogyásban, de vajon miképp és mik azok a dolgok, amiket érdemes kerülni?
Az MCC brüsszeli irodájának vezetője szerint bár a brüsszeli elit szimpatizál Izraellel a jelen helyzetben, ám "ők azon is gondolkodnak, hogy számos muszlim szavazójuk van, akiket nem akarnak ezzel elidegeníteni".
Taskentben írt alá együttműködési megállapodást az Egis az üzbég gyógyszerhatósággal, aminek célja az üzbég gyógyszeripari szabályozás fejlesztése és a gyógyszerekhez való hozzáférés javítása.
Miért van az, hogy az uniós pénzek hiányában az autópálya-építések és közútfejlesztések zajlanak tovább közpénzből, de a vasút nem fejlődik– tette fel a kérdést Vitézy Dávid, korábbi közlekedési államtitkár az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Hangsúlyozta, most további autópályaépítések vannak napirenden, miközben a MÁV állapota kritikus.