A Magyar Női Unió Egyesület idén nyolcadik alkalommal rendezi meg, egy komplex nemzetközi esemény kapcsán, az Ensz Vidéki Nők Nemzetközi Napja elnevezésű konferenciát, mely eseményünkön minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk.
Azt írják: a magasabb védelmi kiadások csekély árat jelentenek, ha megakadályozzák "remélhetőleg csak egy esetleges, az Egyesült Államok, Kína és Oroszország közötti nukleáris háborút".
Egyik nap még a kertben piknikeztek, másnap már egy kerítés választotta el a házuktól a 450 négyzetméteres telket – nagyjából ezt tapasztalták a XII. kerületi Városmajor utcai ház lakói, miután az önkormányzat úgy döntött, lekeríti az évtizedek óta a lakók által használt kertet és eladja egy vállalkozásnak, ami lakóparkot épített a ház mögé.
Az idén augusztusban az ipari termelés volumene 5,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 6,1 százalékkal mérséklődött - erősítette meg pénteken kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jó helyre megy, nemes célokat szolgál az állam által nyújtott fogyatékosügyi támogatás, amely háromszorosára nőtt 2010-hez képest – mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken Budapesten.
A bevételek és az egy részvényre jutó eredmény szempontjából is felülmúlta a várakozásokat a JP Morgan, amely szokás szerint az első amerikai banki gyorsjelentési napon tette közzé harmadik negyedéves számait. A nyitás előtti kereskedésben a kezdeti bizonytalanság után már 0,2%-os pluszban van az árfolyam.
Kiadta legújabb gazdasági előrejelzését a Nemzetközi Valutaalap (IMF). Eszerint a globális gazdasági növekedés idén és jövőre is lassulni fog, a gazdaságilag fejlett országok teljesítménye pedig alább hagy. Ennek fényében a Pénzcentrum utánajárt, hogy a kelet-közép-európai régió teljesítménye hogyan alakul majd, és milyen eredményre számíthatunk a
A miniszterelnök szóvivője elmondta: azért döntöttek a sokkoló képek megosztása mellett, hogy "a világ csak egy töredékét lássa a Hamász által elkövetett borzalmaknak". A képek még a múlt szombati támadás után készültek.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) végrehajtó bizottsága az előzetes műsorból kihagyott három sportág közül az öttusa és a súlyemelés programba kerülését támogatja a 2028-as Los Angeles-i olimpiára, az ökölvívásét viszont nem.
Amióta idén februárban kiderült, hogy Bruce Willis frontotemporális demenciával küzd, betegsége rohamosan súlyosbodik. Bár az állapotával kapcsolatban családja és barátai ritkán beszélnek a nyilvánosság előtt, időnként újabb részletek derülnek - most jó és rossz híreket is kaptunk.
A kriptopiac közelmúltbeli visszaesése jelentős árfolyam-ingadozásokhoz vezetett a különböző digitális eszközöknél. A PEPE a bennfentes kereskedés gyanúja miatt árfolyamesésnek volt
A Budapest Fórumon összeesküvés-elméleteket és dezinformációt kutató szakértők vitatták meg, kiből lesz konteós, hogyan terjed a propaganda, és hogyan lehet védekezni az álhírek ellen.
Magyarország jelentős európai uniós forrásokhoz való hozzáférés érdekében vállalta, hogy nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cikksorozatomban a jelenlegi rendszer problémáit, a nyugdíjreform lehetőségeit és lehetséges irányait tekintem át. Magyarország az EU felé vállalta, hogy nagyívű nyugdíjreformot hajt végre a következő években. Cik
A Lamborghini Spire F Vrt, a legnagyobb tudású ültetvénytraktor részletes ismertetése, gyakorlati bemutatóval egybekötve. Az eseményen egyéb kertészeti talajművelő és növényvédelmi gépek is bemutatásra kerülnek.
Ha a libanoni és a szíriai milíciák is csatlakoznak a palesztinekhez, többfrontossá válik a háború. Ha Irán is csatlakozik a háborúhoz, egekbe szökik az olajár, ennek kapcsán az infláció és garantált a globális recesszió.
Galó Tamás Dominik, vagy ahogy az egész ország ismeri, Tomika már évek óta küzd az SMA-val, ami miatt nagyon kell vigyáznia, nehogy elkapjon valamilyen betegséget. Habár szülei minden tőlük telhetőt megtettek, mindent ők sem tudnak kivédeni: négy év után a kisfiú ismét beteg lett.
A szűkös megélhetéshez továbbra is havi nettó 250.000 forintra, a gondtalan élethez azonban már nettó 600.000 forintra van szüksége a magyaroknak - ez derül ki az Egyensúly Intézet szubjektív szegénységi trendeket vizsgáló 2023. szeptemberi közvélemény-kutatásából.
A gyakorlat során a terroristák olyan műveleteket hajtottak végre, mint a fal betontornyainak és a kommunikációs antennák makettjeinek megsemmisítése, - pont ezt csinálták a múlt szombati halálos támadásban is.
A generatív mesterséges intelligencia nem csak új termékeket tett lehetővé, hanem az akár több évtizedes múltra visszatekintő szoftvereket is gyökeresen át tudja alakítani. Az Adobe programoknál egy-egy munkafolyamat, ami eddig több órát vett igénybe, mostantól egy-két kattintás lesz.