Az Osram kifejlesztett egy nagy felbontású adaptív távolsági fényt. Az Osram autóipari beszállító nagy felbontású adaptív távolsági fényt fejlesztett ki, amely akár 25 600 egyedileg vezérelhető LED-del rendelkezik, és képes képeket vetíteni az úttestre. Az Eviyos 2.0 nevű, több pixeles LED-rendszer állítólag javítja a vezető láthatóságát távolsá
Több mint tizenhárommillió forint értékű cigaretta csempészútját szakították meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) és a rendőrség munkatársai Vámosatya külterületénél.
Az érintett cégek különböző gépeket, gépalkatrészeket szállítottak, valamint technikai segítséget és egyéb szolgáltatásokat nyújtottak a 19 kilométer hosszú híd építéséhez.
Az elismerést 2023. október 11-én, a Jaj, Nagyi! című produkció után vehette át a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművésznő.
A napokban jelent meg állandó szerzőnk "Az oktatáskormányzás jövője" című, laikusoknak és szakértőknek egyaránt szóló könyve. A könyv a közoktatási rendszerek irányításáról szóló időutazás: részletesen elemzi a közoktatás kormányzását szolgáló rendszerek elmúlt fél évszázadban lezajlott fejlődését, a legfejlettebb országok jelenlegi kormányzati ren
Brazília házigazdaként csupán 1-1-es döntetlent játszott Venezuelával a 2026-os labdarúgó-világbajnokság dél-amerikai selejtezősorozatának harmadik fordulójában.
A szűkös megélhetéshez továbbra is havi nettó 250 ezer forintra, a gondtalan élethez azonban már nettó 600 ezer forintra van szüksége a magyaroknak – derült ki az Egyensúly Intézet friss eredményeiből, melyek egy, az előző negyedévben a "szubjektív szegénységi trendeket" vizsgáló 2023. szeptemberi közvélemény-kutatáson alapulnak. A kutatás szerin
Az SZTE felajánlotta Szent-Györgyi Albert egykori dolgozószobáját a friss Nobel-díjasnak, aki el is fogadta azt. Szegeden a Bertalan híd lábánál álló 17 emeletes toronyházat az ő, és Szent-Györgyi arcképe díszíti majd.
A biodiverzitás fontossága, a természettől való függőségünk, a mesterséges intelligencia és a fenntarthatóság kapcsolata, valamint a vállalatvezetői célok, startégiák voltak fókuszban a BCSDH tegnapi üzleti ebédjén és díjátadóján. Többek között Tilesch György, mesterséges intelligencia szakértő mutatta be, hogy milyen lehetőségeket tartogat a fennt
Az albán származású előadóművész Insta-oldalának teljes tartalmát törölte, de csak a látványos és nagyszabású újrakezdés kedvéért. Dua Lipa most egy olyan fényképpel rukkolt elő a közösségi oldalán, ami talán még tősgyökeres rajongóit is meglepte.
Nagy Ervin és Borbély Alexandra ikerlányai hatalmas mérföldkőhöz értek. Tegnap volt egy éve, hogy a kis Elza és Franciska világra jöttek, a vártnál jóval korábban. Akkor Nagy Ervin éppen Prágában forgatott, ezért nem lehetett ott a szülésnél - most egy megható posztban emlékezett meg arról az időszakról.
A pajzsmirigy rengeteg figyelmet kap, nem véletlenül – akár alul-, akár túlműködik, komoly problémákat okoz. Bár sokkal kevesebbet beszélünk róla, a mellékpajzsmirigy működési zavarai, elsősorban a túlműködése hasonlóan sok és súlyos betegséget okozhat. Íme az okok, tünetek és a kezelés lehetséges módjai.
Sergio Pérez visszavonulásának gondolata tartotta lázban tegnap az F1-es közösséget, ám a Red Bull tiszta vizet öntött a pohárba. A mexikói versenyzői idén is zsákutcába került, és az elmúlt két versenyen eléggé lemaradt világbajnok csapattársától. Míg a médiában folyamatosan a helyettesét keresik, addig a csapat is finoman figyelmeztette a pilótát
Az elmúlt időszakban több ország is beszámolt azon szándékáról, miszerint összekötnék a SIM-kártyák aktiválását a polgáraik digitális személyi igazolványaival. Olaszország
Az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala és az Országos Epidemiológiai Központ közösen hívja fel a szülők figyelmét arra, hogy célzott odafigyeléssel megelőzhető a gyermekközösségekben megjelenő fejtetvesség, amely minden évben visszatérő jelenség ebben az időszakban.
Pénteken 21 órától látható a Dunán a Tündérkert első két része. A szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat rendezője szerint a nagyszabású produkció izgalmas, fordulatos és látványos, tele van minden finomsággal, amitől ma jó nézni egy sorozatot.
Kodály Zoltán már 1959-ben felfigyelt arra, hogy rengeteg az egészségi probléma a zenészek körében: ínhüvelygyulladás, teniszkönyök, golfkönyök, gerincbántalmak, vagyis olyan súlyos betegségek, amelyek a hangszerjátéktól, a megerőltetéstől alakultak ki. Az ő indítványa nyomán kérte fel a Zeneakadémia vezetősége dr. Kovács Gézá t, hogy foglalkozzon