2023. október 12. csütörtök

okt. 12
6:06
Három év után talált egy csapóajtót a nő a gardróbban: ami alatta volt, attól elállt a lélegzete (Femcafe)
Egy százéves Los Angelesi házba költözött néhány éve Julia. Nemrég, miközben a gardróbszekrényét takarította ki, olyan felfedezést tett, amitől a lélegzete is elállt.
okt. 12
6:06
McCaul: Izraelt három nappal korábban figyelmeztette Egyiptom (Magyar Hírlap)
Izrael azóta rakétatűz alá került Libanonból és Szíriából is.
okt. 12
6:06
Életmentő kellék is fokozta az F1-es versenyzők kínjait (Racing)
Wurz megfogalmazott néhány javaslatot arra, hogyan lehetne enyhíteni a túl forró futamokon a fizikai igénybevételt.
okt. 12
6:06
Szörnyethalt 2 migráns, 6 súlyosan megsérült Kiskunmajsán (AC News)
Fának rohant a rendőrök elől menekülő embercsempész autója, jelenleg a helyszínelés miatt hatalmas a dugó.
okt. 12
6:12
Napi bölcsesség – Ii. János Pál pápa és a humor (Blikk)
A 266 katolikus egyházfő közül csak Szent Péter és IX. Pius ült nála hosszabb ideig a pápai trónon. Ő volt a legtöbbet utazó pápa, hiszen nagyobb utat tett meg, mint az összes elődje együtt: 104 külföldi látogatása során a Föld–Hold távolság háromszorosát tette meg. Bocsánatot kért a katolikus egyház múltban elkövetett bűneiért, a kereszteshadjárat
okt. 12
6:12
Valóságos háború robbant ki a német iskolákban a gázai konfliktus után (Infostart)
Minden rendőri és hírszerzői eszközzel fellép a német kormány a Hamász németországi támogatói és szimpatizánsai ellen, ugyanakkor háború a berlini iskolákba is betört: a diákok a Hamászt éltetik, antiszemita kijelentéseket tesznek, a tanárok pedig tanácstalanok.
okt. 12
6:12
Napi horoszkóp október 12.: a Rákok a hőn áhított sikert ünneplik, a Mérlegeknek komoly döntést kell meghozniuk (Joy)
A csillagok a hét második felére is tartogatnak némi izgalmat, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
okt. 12
6:12
Nőtt a világ legnagyobb luxuscikk-gyártója (ProfitLine)
Az Lvmh Moet Hennessy Louis Vuitton SA, a világ legnagyobb luxuscikk-gyártójának bevétele 1 százalékkal, 19,755 milliárd euróra nőtt a szeptember végével záródott idei harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest, míg az árfolyamingadozásoktól és vállalati akvizíciós hatásoktól megtisztított, úgynevezett organikus bevétel 9 százalékkal e
okt. 12
6:12
Erre senki nem számított októberben: brutális meleggel köszön ma vissza a nyár (Metropol)
Akár 28 fok is lehet ma az előrejelzések szerint.
okt. 12
6:12
Brutális vérengzésre készült egy Vas vármegyei nő, ügyészeket, bírókat és rendőröket akart kivégezni (ATV)
A Vas vármegyei nő e-mailben közölte a hatóságokkal, hogy mire készül. A levélben úgy fogalmazott, hogy elege van az igazságszolgáltatás rendszeréből, és számszeríjjal akarja végezni a hatóság embereit, hogy végre észrevegyék, mi folyik az országban.
okt. 12
6:12
Számmisztikus fedte fel Fekete Dávid és barátnője jövőjét: "Két dudás egy csárdában" (Ripost)
Miről árulkodnak a számok?
okt. 12
6:12
Felgyújtották a cellát abban a börtönben, ahová a 15 éves magyar milliomos rabló került (BorsOnline)
Kemény helyre került a fegyveres rabló magyar milliomos srác.
okt. 12
6:12
Tragédia: halálos baleset Kiskunmajsa közelében (Magyar Hírlap)
Két ember meghalt és többen megsérültek, amikor felborult egy migránsokat szállító, francia rendszámú személyautó az 5409-es számú úton.
okt. 12
6:12
Dollár Gordon ismét akcióba lépett (Magyar Nemzet)
Mi vagyunk többen, mi vagyunk itthon, és ez olyan előny, amit dollárral és külföldi kampánymenedzserekkel sem lehet behozni.
okt. 12
6:12
Fának csapódott egy embercsempész autója Kiskunmajsánál, ketten meghaltak (Telex)
A sofőrt igazoltatni akarták, de elmenekült.
okt. 12
6:12
Egy amerikai kisvárosban kelt új életre a régi Norvégia (Roadster)
Lenyűgöző építményben ismerhetjük meg a 19. századi telepesek életét.
okt. 12
6:18
"Csak két szoba volt, és főleg egyben laktunk, a másikat nem fűtöttük, de a szüleim szerették egymást" – megmutatjuk Karikó Katalin kisújszállási szülőházát (hirado.hu)
Megjelent a Karikó Katalin életútját bemutató kötet.
okt. 12
6:18
Idén már csak a csoda segíthet a magyar gazdaságon (vg.hu)
Minimális az esélye annak, hogy idén ne essen vissza a magyar gazdaság teljesítménye – figyelmeztettek a Világgazdaságnak nyilatkozó elemzők, akik szerint az elmúlt hetekben egyértelműen romlottak a kilátások.
okt. 12
6:18
A Mercedes-Benz 66%-kal növelte a tisztán elektromos autók eladásait a harmadik negyedévben (Márkamonitor)
A Mercedes-Benz Cars a harmadik negyedévben 510.600 darabos (-4%) értékesítési eredményt ért el a változékony piaci környezetben. Az eladásokat befolyásolta az E-osztály modellváltása és a Glc korlátozott elérhetősége, a beszállítói kapacitáshiány miatt.   A Mercedes-Maybach 26%-kal növelte eladásait a július-szeptemberi időszakban. A Mercedes-Benz
okt. 12
6:18
Míg aludtál, felborult egy autó Kiskunmajsánál: két utas meghalt (BorsOnline)
A sofőr elhajtott.
okt. 12
6:18
Pap Dorci nem bírt magával és kívánatos porcikáit közszemlére tette, hihetetlen milyen adottságokkal rendelkezik a Barbie baba testű sztár (Promotions)
A mediterrán tenger vize is felforrt Pap Dorci pucsításától, mindent megmutatott.
okt. 12
6:18
Karácsony újrázásának komoly ára lesz (Magyar Hírlap)
Nehéz nyolc hónap elé néz a főpolgármester. Mozgásterét a kampányfinanszírozási botrány, szuverenitását pedig Gyurcsány Ferenc szűkíti.
okt. 12
6:18
Tovább esik a gázolaj ára is (Agrárágazat)
Az üzemanyagárak kedvező irányba változnak, ezzel az agrárium termelési költsége is csökkenhet.
okt. 12
6:18
Így lett piacvezető és jó üzlet az egykori pécsi hobbiprojektből (Forbes)
Magyarország egyik legnépszerűbb vendéglátóipari rendszere lett a Garcon, amely két évtizede indult útjára egy hobbiprojektként. Az organikus fejlődésről, a buktatókról és az iparág gigászi kihívásairól faggattuk a szoftveres szolgáltatás mögött álló Xoft vezetőit, Rádler Balázst, Körtvélyesi Benőt és Pelle Gábort. A hétköznapi embernek jó eséllyel
okt. 12
6:18
Üveghegyen innen és túl – Fotógyűjtemény az üvegvisszaváltás múltjáról (egy.hu)
Üveghegyen innen és túl – ígértük a címben, de túloztunk, mert a jelenből csak az üveghegyen innen beszélhetünk. Remélhetőleg már nem sokáig, januártól ugyanis mindenféle csomagolást, palackot visszavesznek az üzletekben, éppen úgy, mint régen. Miközben feltérképeztük az új rendszert, faramuci módon újra és újra a régi világ képei kerültek elénk. B
okt. 12
6:18
Megbukott a Dextools auditon a MineLab, míg a Bitcoin Minetrix egyre jobban pörög (BitcoinBázis)
Kapaszkodj meg, a Bitcoin Minetrix ($BTCMTX) Bitcoin-felhőbányászati projekt a szeptember 27-ei indulása óta már több, mint 882 000 dollárt gyűjtött az előértékesítése
okt. 12
6:18
Hét új színt kínál a Tesla Amerikában – egy kis csavarral (Villanyautósok)
Az új gyári extrát egyelőre két helyen kérhetik.
okt. 12
6:18
Szörnyű baleset Kiskunmajsánál, embercsempész csapódott fának (naphire.hu)
Felborult egy migránsokat szállító, francia rendszámú személyautó az 5409-es számú úton. A balesetben ketten meghaltak és többen megsérültek.
okt. 12
6:18
Gyűlöletworkshopot tart a dollárbaloldal Budapesten (vasárnap.hu)
A Fidesz európai parlamenti delegációvezetője a dollárbaloldal, a Soros-hálózat és az európai baloldali liberális elit gyűlöletworkshopjaként értékelte szerdai sajtótájékoztatóján a
okt. 12
6:24
Jól teljesít a projekt? Ha nem, akkor búcsúzhatunk a támogatástól? (Adózóna)
A támogatások könyvelése általában is összetett feladat, különösen, ha a kifizető a szokásosnál bonyolultabb feltételeket szab. Sőt, az is lehet, hogy valójában nem is támogatás az, amit e címen számolt el a cég.
okt. 12
6:24
Teljes fordulatot hozott a háború: mi lesz Európával? (Portfolio)
Mire tanított minket az orosz-ukrán háború? Többek között arra, hogy az addig készpénznek vett energiabiztonság és ellátás közel sem sziklaszilárd alapokon nyugszik, és bizony alakulhat úgy a geopolitikai helyzet, hogy kirántják alólunk a szőnyeget. Európa megtanulta a leckét, egyre hangsúlyosabb jelszóvá vált az energiabiztonság és az energiafügge
okt. 12
6:24
A Rally Hungary öt felejthetetlen pillanata (Racing)
A Rally Hungary idén is igen izgalmas, csatákkal és drámákkal teli verseny volt. Az ERC összeállította a verseny öt felejthetetlen pillanatát.
okt. 12
6:24
Survivor - Két törzs is Törzsi tanácsra fog menni (Digital Hungary)
A Buhawi törzs kijátszotta a Jarakay-t, így a veteránok indultak jelentős hátránnyal a második Védettségi játékon. Gergő titkon ismét saját törzse vesztére játszott, hogy a másik törzsben lévő szerelmét védje, így végül a Karagatan és a Jarakay is Törzsi tanácsra megy.
okt. 12
6:30
Visszatért a nyár: a hét legvégéig közel 28 fokban élvezhetjük a napsütést (Blikk)
A párásság és ködfoltok megszűnését követően napos időre számíthatunk kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül. A délies szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 19-26 fok között alakul, késő estére 13-18 fok közé hűl le a levegő.
okt. 12
6:30
Késő nyári meleg lesz csütörtökön, mutatjuk a csúcshőmérsékletet (hirado.hu)
Csütörtökön a párásság, valamint a köd megszűnését követően napos időben lesz részünk.
okt. 12
6:30
Akár irányított legális migráció révén is mérsékelné a munkaerőhiányt az EU (HR Portál)
Az uniós bizottság hangsúlyozta, hogy figyelembe kell venni a demográfiai változások területi dimenzióját.
okt. 12
6:30
Fának csapódott egy autó, ketten meghaltak (Metropol)
A tragikus baleset Kiskunmajsa közelében történt.
okt. 12
6:30
Itt mond Orbán Viktor beszédet október 23-án (ATV)
A miniszterelnôk most sem Budapesten, hanem ezúttal Veszprémben mond ünnepi beszédet az 1956-os forradalom és szabadságharc évdordulóján.
okt. 12
6:30
Az Izrael elleni terrortámadást dicsőíti a vezető multicégek által támogatott BLM (hirado.hu)
Miközben olyan cégek és pénzintézetek, mint Bank of America, a Microsoft és az Adidas összesen 83 milliárd dollárt juttattak a Black Lives Matternek, a szervezet az X-en közzétett posztjában dicsőítette az Izrael elleni október 7-én elkövetett terrortámadás és tömegmészárlás résztvevőit.
okt. 12
6:30
Tagadja a biztonsági problémákat a Tesla (autopro)
Reagált a rossz körülményekről és gyakori balesetekről szóló német jelentésekre a vállalat.
okt. 12
6:30
Megnézte férje chatelésvt: amit ott talált, az mindent megváltoztat (Femcafe)
A férje engedélyével turkált a mobiltelefonjában, de amit ott talált, az mindent megváltoztatott.
okt. 12
6:30
Dér Heni drámai vallomása: kisfia születése előtt elvesztette az elsőt (BorsOnline)
Azóta sem heverte ki teljesen.
okt. 12
6:30
Nemcsak egészséges, hanem finom is: pofonegyszerű mángold receptek (Hamu és Gyémánt)
A mángold nemcsak egészséges, de egy rendkívül sokoldalú zöldség is, amelyből számos ízletes ételt készíthetünk. Íme néhány ötlet!
okt. 12
6:30
Baba Vanga hátborzongató jóslata (Magyar Hírlap)
Már megjósolta a globális felmelegedést és a 2004-es cunamit is.
okt. 12
6:30
Mégis lesz humanitárius folyosó Gázában? (Mandiner)
Az USA aktív szerepet vállal a tárgyalásokban.
okt. 12
6:30
Humanitárius folyosót nyitnának a gázai civilek kimenekítésére (Magyar Nemzet)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Benjamin Netanjahu izraeli miniszerelnökkel tárgyal csütörtökön.
okt. 12
6:30
A gyerekek kedvenc őszi növénye az év gyógynövénye (Magyar Mezőgazdaság)
A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság (Mgyt) Gyógynövény Szakosztálya vadgesztenyét választotta az év gyógynövényének 2023-ban.
okt. 12
6:30
Folytatódnak az Eb-selejtezők; a Szeged a kézi BL-ben játszik – csütörtöki sportműsor (Sportal)
A mai nap sporteseményei egy helyen.
okt. 12
6:30
Horror szalonnasütés közben: agyonverték, eltemették a vendéget (AC News)
Őrizetbe vették a hajdúszoboszlói párt, melynek tagjai agyonverték, gödörbe dobták és bebetonozták a barátjukat.
okt. 12
6:32
Netanjahu: A Hamász minden tagja halott ember (Mandiner)
Az izraeli miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, az USA támogatása kritikus fontosságú a mostani helyzetben.

Keresés