2023. október 12. csütörtök

okt. 12
9:54
Szárazföldi műveletre készül Izrael (Magyar Nemzet)
A Budapestnél kisebb, de sűrűbben lakott térségben azonban rendkívül nehéz a harc.
okt. 12
9:54
Csodálatos hír érkezett Darnyi Tamásról: érkezik a második kisfiú a családba (naphire.hu)
Pál Rita és Darnyi Tamás tavaszra várják második közös gyermeküket.
okt. 12
9:56
Hivatalosan is megerősítették: egyre közelebb a nagy megállapodás a minimálbérről (Portfolio)
Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagy valószínűséggel alá lehet majd írni a megállapodást - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztat
okt. 12
9:58
Elemzők szerint váratlan lépésre készül az MNB a kamatoknál (Portfolio)
Egyre több gazdasági elemző számít arra, hogy a Magyar Nemzeti Bank az idén megállhat, vagy lassíthat a kamatvágásokkal: a Commerzbank és az ING is úgy látja, hogy szűkül a jegybank mozgástere, mivel az inflációs dinamika alapján messze lehetnek a jegybanki célszintek.
okt. 12
10:00
Már a végrendeletét is megírta az Omega sztárja: súlyos betegséggel küzd (ATV)
Mint azt az atv.hu is megírta, Molnár György Elefánt, az Omega együttes gitárosa a nyár elején szűnni nem akaró mellkasi fájdalmai miatt hívott magára mentőt. Először a Kútvölgyi Kórház kardiológiai osztályán, később a Budapesti Szent Ferenc Kórházban próbálták kideríteni, mi okozza a panaszokat, azonban az orvosok sem tudták megmondani, hogy mi le
okt. 12
10:00
Napindító – Szankcionált paralimpia? (HírTV)
Október elején kiderült, hogy a párizsi paralimpián sem vehetnek részt az orosz és fehérorosz sportolók országuk színeiben. Azóta tovább bonyolódott a helyzet, ugyanis a lettek bejelentették, hogy nem vesznek részt olyan sporteseményen, ahol indulhatnak orosz és fehérorosz sportolók. A témáról Szabó Lászlót, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét k
okt. 12
10:00
A bőrgyógyász szerint három testrészünket is elhanyagoljuk, ha mosakodásról van szó (Life)
Az egyik legjobb érzés, amikor frissen és üdén kilépünk a zuhany alól, csakhogy valószínűleg egyáltalán nem vagyunk olyan tiszták, mint azt gondoljuk.
okt. 12
10:00
Izrael megkapja a németektől a fegyvert, amelyet az ukránok nem (Magyar Hírlap)
Feloldhatatlan probléma körvonalazódik: kinek milyen fegyver "jár"?.
okt. 12
10:00
A dunai kikötői infrastruktúrát támadták orosz drónok (Demokrata)
Oroszország újabb dróntámadást indított, kárt okozva az Odessza megyében található létfontosságú exportútvonalban.
okt. 12
10:00
Döntöttek: Kivágták Orbánék az állami hivatal vezetőjét, miután "rossz" számokat közöltek a magyar gazdaságról (Nyugati Fény)
27 éve dolgozott a hivatalnál.
okt. 12
10:02
Zuckerberg és Musk 24 órát kapott Hamász-ügyben (Magyar Hírlap)
Elon Musk is levelet kapott.
okt. 12
10:06
Lackfi János: Szülinapi perc-percegés (Könyves Magazin)
Parti Nagy Lajos hetvenéves lett, mi pedig írókat és költőket kértünk fel, hogy köszöntsék mesterüket, pályatársukat. Az elkövetkező napokban külön cikkekben jelentetjük meg ezeket az írásokat, ezúttal Lackfi János írását adjuk közre. A többi köszöntőt itt olvashatjátok.
okt. 12
10:06
Ha nincs kedve az erotikához, szimplán halottnak tetteti magát ez a béka (Hamu és Gyémánt)
A tudósok felfedezték, hogy a nőstény békák számos módot kifejlesztettek arra, hogy kibújjanak a párzás alól, beleértve a hempergést, a morgást és még a saját haláluk színlelését is.
okt. 12
10:06
Szárazföldi műveletre készül az izraeli hadsereg (Demokrata)
Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés.
okt. 12
10:06
Lövöldözés történt Kijevben – terrorelhárítók vonultak ki a helyszínre (Mandiner)
A férfi azzal fenyegetőzött, hogy bombát fog elhelyezni egy bevásárlóközpontban.
okt. 12
10:06
Özönlenek a magukat palesztinnak valló migránsok Magyarország felé (Magyar Nemzet)
Fel sem merül az a kérdés, hogy a külső határ megerősítésére koncentráljanak.
okt. 12
10:06
Százmilliók laknak Földünk legveszélyesebb helyén: mindennapos életveszély (Helló Magyar)
Ez Földünk egyik legveszélyesebb helye mégis százmilliók laknak itt vagy költöznek ide pedig halálos veszedelemben vannak #vulkán #földrengés #természet #földrajz #geológia
okt. 12
10:06
Hill is felült a Massa-vonatra: Az 1994-es bajnoki cím nekem járna, mi is a száma? (Racing)
Damon Hill nem tudja komolyan venni Felipe Massa követeléseit, így egy cikkre hivatkozva ő is kér plusz egy bajnoki címet. A brazil azután kezdte meg a szélmalomharcát, miután Bernie Ecclestone bevallotta az év elején, hogy már 2008 végén tudtak Nelson Piquet Jr. és Flavio Briatore tettéről. A 42 éves ex-versenyző ügyvédeket fogadott, és figyelmezt
okt. 12
10:06
Kétmilliárdot nyúltak le túlárazott és felesleges temetői munkákkal (Telex)
Összebeszélt a baranyai temetőkben dolgozó cég a központi költségvetési szerv vezetőivel, vádat emeltek ellenük.
okt. 12
10:06
Sajnálja a történteket a sofőr, aki a kerítésnek hajtva egy 9 éves kisfiú halálát okozta (Telex)
A rendőrség a letartóztatását kezdeményezte, az ügyészség azonban szabadlábra helyezi a férfit.
okt. 12
10:08
Ez háború, és nem most kezdődött (Mandiner)
Most a kerítés másik oldalán folyt a terror.
okt. 12
10:12
A háború közepén újítják fel Szijjártó Péterék a moszkvai magyar intézetet (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán háború messze nem befolyásolja a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, hiszen közbeszerzést írt ki a moszkvai Liszt Intézet felújítási munkálataira. De nemcsak az a furcsa, hogy a beruházás egy háborúban álló országban fog megvalósulni, hanem az is, hogy 2019-ben már egyszer kiírtak erre tendert, amire még győztest is
okt. 12
10:12
Ismét randizik a feleségével Benkő Péter: "Új tűz és fény hatja át a kapcsolatunkat" (Blikk)
Benkő Pétert és feleségét, Klaudiát annak idején a lovaglás iránti szenvedélyük hozta össze.
okt. 12
10:12
Töltött édesburgonya (Spa Trend Online)
Arostokban és vitaminokban gazdag édesburgonya alacsony szénhidrát tartalmával ízletes köret, deakár elő- vagy főételként is kínálhatjuk. Ha utóbbi mellett döntünk, próbáljuk ki a fűszeres, töltött változatot, melyet grillen elkészítve különösen finom,könnyűebédet vagy vacsorát kapunk.
okt. 12
10:12
Lelassultak a részvénykibocsátások, a pénzügyileg stabil cégeket keresik a befektetők (ProfitLine)
Világszerte visszaestek a tőzsdei bevezetések (IPO), miközben a befektetők számára a kiemelkedő növekedésnél fontosabbá vált a vállalatok stabilitása és értékteremtő képessége – mutat rá az EY legfrissebb jelentése. A harmadik negyedévben már javult a részvénykibocsátásokat követő árfolyamok teljesítménye, ami az IPO-piac fellendülését vetíti előre
okt. 12
10:12
Valami készülődik Európa távközlésében, uniós "bajnokok" kellenek (Portfolio)
Thierry Breton, az EU belső piacért felelős biztosa bemutatta a várva várt uniós távközlési jogszabály, a digitális hálózatokról szóló törvény főbb javaslatait, amely támogatja a távközlési szolgáltatók koncentrációját és az uniós távközlési "bajnokok" létrehozását. A törvény, amit még nem tettek közzé, újradefiniálja a távközlési ágazat szabályozá
okt. 12
10:12
Kiderült, mire készül az izraeli hadsereg (ATV)
Az izraeli hadsereg készül a szárazföldi gázai hadműveletre, de politikai szinten még nem született meg a döntés - közölte külföldi újságírókkal Richard Hecht, az izraeli hadsereg nemzetközi szóvivője csütörtökön.
okt. 12
10:12
Növekvő kockázatok a kereskedelmi ingatlanok piacán – az MNB időben lép (vg.hu)
A kereskedelmiingatlan-piac 2022-ben befektetési aktivitás, hozamszint és tranzakciós árak tekintetében is ciklusfordulóhoz ért, amire a gazdaság ciklikus jellege mellett az elmúlt évek keresletoldali strukturális változásai is hatással vannak.
okt. 12
10:12
Magyar nők a vörös szőnyegen, Ibizán: Lady Szomjas, Solére, Polla, Szécsi Böbe nem voltak szégyenlősek (Glamour)
A 20. születésnap mindenki életében egy fontos és felejthetetlen mérföldkő. Így van ezzel a Tezenis is, a Calzedonia cégcsoport fiatalos és mindig pezsgő márkája, amelyet 2003-ban, azaz immár húsz éve alapítottak.
okt. 12
10:12
Knife, azaz Kés címmel jelenik meg Rushdie memoárja (Könyves Magazin)
Knife, azaz Kés címmel jelenik meg Rushdie memoárja
okt. 12
10:12
Szívszorító: pár nappal legjobb barátja után temetik el Róbertet, a hős családapát (BorsOnline)
A két barátot öt nap különbséggel helyezik végső nyugalomra.
okt. 12
10:12
Kinyitották a Bennu mintáit – elképzelhető, hogy az élet "építőkövei" valóban az űrből származnak (Rakéta)
Legalábbis ezt támasztja alá a minták első elemzése – eszerint az élethez szükséges szén több formában is megtalálható a mintában, ahogy a víz is bőséggel van jelen.
okt. 12
10:12
Kéz a kézben az emberi sorsközösség építéséért (Magyar Hírlap)
Pont tíz évvel ezelőtt vetette fel Hszi Csin-ping elnök az emberi sorsközösség építéséről szóló koncepcióját.
okt. 12
10:12
Újra Öveges professzor az M5 csatornán (Magyar Nemzet)
Újra az M5-ön Öveges professzor: Legkedvesebb kísérleteim című ismeretterjesztő sorozata
okt. 12
10:12
Eladósodott egészségügy: csak készpénzért szállítanak ebbe az intézménybe a szolgáltatók (Forbes)
Durván eladósodtak, egy éven nem fizetnek az egészségügyi intézmények a beszállítóknak. Van olyan intézmény, ahova már csak készpénz ellenében szállítanak.
okt. 12
10:12
Szigorú a büntetés, ha feleslegesen ég a ködlámpa (AC News)
Jön a köd, felgyulladnak a ködlámpák. Így van rendjén. De mikor tilos és mennyibe kerül, ha mégis…
okt. 12
10:12
Sajnálja a történteket a sofőr, aki a kerítésnek hajtva egy 9 éves kisfiú halálát okozta (Telex)
A rendőrség a letartóztatását kezdeményezte, az ügyészség azonban szabadlábra helyezi a férfit.
okt. 12
10:12
December közepére megújul a Szent Miklós tér! (Nyíregyháza)
Teljes átalakuláson megy keresztül a Szent Miklós tér. A Bercsényi utca és az Egyház utca közötti közterület megújul, az önkormányzat több mint 50 millió forintot költ a felújításra.
okt. 12
10:12
Berki Mazsi megmutatta a kislányát, aki hatalmasat nőtt! (Sassy)
Sokan úgy gondolják, hogy tiszta anyja a kis Emma.
okt. 12
10:12
Egyre nagyobb igény van arra, hogy a vállalat felső vezetésében helyet kapjon egy marketinges (Digital Hungary)
A marketing mára egy önálló, interdiszciplináris tudományág lett. Egy jó marketinges ért a HR-hez, a kommunikációhoz, a pénzügyekhez, a közgazdaságtanhoz és az informatikához is. És ez még csak a jéghegy csúcsa. Az a cégvezetés, amely hosszú távon tervez, él ezzel a kaméleonra jellemző alkalmazkodóképességgel, és élvezi minden előnyét annak, hogy a
okt. 12
10:14
Legyűrte az energiaválságot Magyarország egyik legnagyobb fogyasztója - megszólal az év pénzügyi vezetője (Portfolio)
Kidolgozott fedezeti stratégiával és alaposan leszorított eladósodottsági mutatókkal futott neki a tavaly beütött energiaválságnak az ország villamosenergia- és földgázfelhasználásának 5-6 százalékát adó, kazincbarcikai székhelyű BorsodChem. Hegedűs István pénzügyi igazgató gazdasági irányítása alatt öt év alatt 665 millió eurónyi beruházást is vég
okt. 12
10:14
Az EasyJet ambiciózus ütemtervet dolgozott ki riválisa beérésére (vg.hu)
Az EasyJet 157 Airbus sugárhajtású repülőgépet vásárol – szinte az összes repülőgép-társaság igyekszik minél előbb kivonni a forgalomból a régebbi gépeket.
okt. 12
10:14
Novemberben indul a Led fényforrások cseréje (Nyíregyháza)
November 2-án kezdődik és november 22-ig tart – hétfőtől péntekig munkaidőben, 8:30 és 16:00 között – a Cyeb energiakereskedő cég által elérhetővé tett ingyenes Led fényforrások – összesen 44.000 db – kiosztása a Városházán.
okt. 12
10:15
100 ezer forint pluszpénzt kaphatnak a dolgozók - adómentesen (Piac és Profit)
Jól állnak a jövő évi bértárgyalások a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumán (VKF), korábban nem igen volt arra példa, hogy október közepén azt lehessen mondani, hogy november második felében nagyvalószínűséggel alá lehet majd írni a megállapodást - hangsúlyozta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) foglalkoztatá
okt. 12
10:15
Őszintén vallott: így van most a szülés után Vasvári Vivien (Metropol)
Természetes szülés, boldogság, segítség. Mindenről kendőzetlenül vallott Vasvári Vivien, aki egy hónapja már háromszoros anyuka.
okt. 12
10:18
Fontos jelzés jött, fordul a széljárás Kínában? (Portfolio)
Kína állami vagyonkezelő alapja 2015 óta először növelte részesedését a legnagyobb kínai bankokban, ezzel felerősítve azokat a spekulációkat, hogy a hatóságok fokozhatják az elmúlt években gyengélkedő tőzsde felkarolására tett erőfeszítéseiket.   Többek között a hazai és nemzetközi részvénypiacokkal is foglalkozunk a Portfolio Signature Online
okt. 12
10:18
Az izraeli támadás újabb sokk társadalmi és gazdasági szempontból is (Agroinform)
Kapkodjuk a fejünket az események láttán, melyek hatása előbb-utóbb szinte mindenkit elér.
okt. 12
10:18
Csupán 53 éves volt a legendás magyar színésznő, amikor meghalt: élete utolsó pillanatában is azt csinálta, amit a legjobban szeretett (Femcafe)
Gombaszögi Ella múlt század első felének meghatározó színészegyénisége, a Gombaszögi nővérek legfiatalabbja volt.
okt. 12
10:18
Ilyen még nem volt Magyarországon: már november végén eldőlhet a jövő évi minimálbér sorsa (vg.hu)
Czomba Sándor szerint nagyon jól állnak a bértárgyalások.
okt. 12
10:18
Elmagyarázta Szoboszlai a liverpooliaknak, milyen az igazi gulyásleves (Magyar Hírlap)
Az is kiderült, hogy a magyar klasszis csak elvétve játszik a FIFA-val, inkább a való életben lő gólokat.

Keresés