2023. október 11. szerda

okt. 11
6:39
Folytatódnak a véres harcok: ötödik napja tart Izrael és a Hamász háborúja (ATV)
Ötödik napja tart Izrael és a Hamász háborúja, amit a terrorszervezet szombati, zsidó állam elleni támadása váltott ki. Mint megírtuk, a Hamász harcosai szárazföldön, a tenger felől és a levegőből is megtámadták Izraelt, amelyre legalább több ezer rakétát lőttek ki ezzel egy időben. Beszámoltunk arról is, hogy Izrael válaszcsapást indított a Gázai
okt. 11
6:39
Mindenki megismerhette Balatonalmádi múltját (AQUA)
Hagyományőrző céllal rendezték meg a nyitott házak hétvégéjét, amelyet a Veszprém–Balaton 2023 Zrt. támogatott. Az ötlet a Kortárs Építészeti Központtól (Kék) származik, az eseményt a Juhászné Vincze Eszter vezette Almádiért Közalapítvány és Dankó Friderika vezetésével a Bauxitkutató Természetjáró Sportegyesület szervezte meg. A szervezésben részt
okt. 11
6:39
Esztétikus és praktikus: ezzel a trükkel dupla annyi helyed lesz a fürdőszobában (Femcafe)
A tökéletes fürdőszoba a megfelelően kialakított tárolóhelyeken múlik, így ha nálad már eluralkodott az őskáosz, lapozd fel a galériánkat, mutatunk pár trükköt, amivel újra rendszerezheted a helyiséget!
okt. 11
6:39
Váratlan fordulat áll be az időjárásban: ennek végre mindenki örülni fog (BorsOnline)
Mutatjuk milyen idő vár ránk az elkövetkezendő napokban.
okt. 11
6:39
Potom összegért adták el, pedig milliókat ér ez a maszk – perelik a kereskedőt (Hamu és Gyémánt)
Egy francia házaspár pert indított egy régiségkereskedő ellen, mivel a szakértő fillérekért vett meg tőlük egy sokmilliós műtárgyat.
okt. 11
6:39
Nem fogja elhinni, Gwyneth Paltrow mire használja az Oscar-díját (Magyar Hírlap)
Érdekes funkciót lát el.
okt. 11
6:39
Óvintézkedéseket tettek a zsidók épségéért Ausztráliában (Magyar Nemzet)
Sydney városának zsidó lakosságát arra figyelmeztették, hogy maradjanak otthon, és ne menjenek az utcára amíg a Hamászt és Izraelt támogató tüntetők felvonulnak a nagyváros utcáin.
okt. 11
6:39
Az oroszok és Irán az izraeli helyzet megoldásáról tárgyaltak (Mandiner)
Egyetértettek.
okt. 11
6:42
Mindenki menekült az utasokkal teli buszról: szörnyű, ami történt (BorsOnline)
Kigyulladt egy utasokkal teli busz Temesváron.
okt. 11
6:45
Tűzszünetet sürgetett Putyin és Erdogan a palesztin-izraeli konfliktusövezetben (hirado.hu)
Az orosz és a török államfő kifejezte készségét a tűzszünet előmozdítására.
okt. 11
6:45
Brain Bar: Apró trükkökkel tanulható a pénzügyi tudatosság (Azenpenzem)
Képesek vagyunk arra, hogy tudatosabban éljünk, így a pénzügyekben is tanulható a tudatosság. Célokat kell kitűzni, és apró trükkökkel motiválni magunkat a megtakarításra – derült ki a 2023-as Brain Bar Jövőfesztiválon tartott „Sok kicsi sokra megy” címmel megrendezett beszélgetésen.
okt. 11
6:45
2030-ra a Mars 50 százalékkal csökkenti a kibocsátást a teljes értékláncban (Márkamonitor)
A Mars Incorporated közzétette a Mars Nettó Zéró Kibocsátási Ütemtervet, ami egy határozott cselekvési terv, ami célul tűzi ki, hogy 2050-re a teljes értékláncban megvalósuljon az üvegházhatású gázok (Ühg) nettó zéró kibocsátása. A Mars cselekvési terve tartalmazza a "Science Based Targets Initiative" ("tudományra alapozott célok kezdeményezése") á
okt. 11
6:45
A magyarok 53 százalékának okozna gondot egy váratlan, nagy összegű kiadás (Igényesférfi.hu)
Két év alatt nagyot romlott a magyar lakosság fizetőképessége egy friss felmérés szerint: 33-ról 53 százalékra nőtt azoknak az aránya, akiknek egy havi jövedelme nem fedezi a megélhetéshez szükséges költségeket és egy havi megtakarítással sem rendelkeznek.
okt. 11
6:45
Azahriah duplázik a Puskás Arénában – az első koncertje már szinte teltházas (SzMo)
Egészen példátlan az érdeklődés Azi májusi koncertjére, pénteken újra lehet próbálkozni bejutni.
okt. 11
6:45
Ultraokos magyarok kvíze: 10/7 már a legfelsőbb szint (Promotions)
Most jön egy nagy erőpróba.
okt. 11
6:45
Napi horoszkóp 2023. október 11.: a Skorpiónak jó fordulatot hozhat a szerda, a Bikának sorsszerű találkozást (Life)
A Vízöntő szerdán őszintén megmondja a véleményét valakinek, a Halaknak váratlan meglepetésben lesz része. Napi horoszkóp szerdára.
okt. 11
6:45
Beugrott a szeptember 11-i terrortámadás emlékművének medencéjébe egy férfi (Magyar Hírlap)
Túlélte, majd letartóztatták.
okt. 11
6:45
Újabb magyar cég állhat át a négynapos munkahétre (KKV Magazin)
A hazai úttörők egyikeként a tervek szerint 2024-től a Klikkmarketing is bevezeti a négynapos munkahetet. Gál Kristóf, a cég tulajdonosa arról beszélt, az innovációk területén mindig élenjárók voltak, ezért kezdték el vizsgálni a lehetőségét, hogy átalakítják az irodai dolgozók munkarendjét. Rámutatott, a nemzetközi tapasztalatok alapján a négynapo
okt. 11
6:45
Izrael: Ingyenes roamingot biztosítanak a mobilszolgáltatók (Mínuszos)
Vodafone, Digi, Yettel és Magyar Telekom: ingyenes roaming az Izraelben tartózkodó előfizetőknek. A 4iG csoporthoz tartozó Yettel Magyarország Zrt., Magyar Telekom, Vodafone Magyarország és a DIGI azt közölte, hogy a díjmentes roaming visszamenőleg, október 7-től érvényes. A havidíjas előfizetéseknél az sms-, adat- és hívásforgalomra vonatkozó bara
okt. 11
6:45
Gördülékeny automatizált raktározás (newtechnology.hu)
AZ SKF a világ vezető csapágy gyártója, leányvállalatai mintegy 130 országban működnek világszerte. A hatékony folyamatok alapvető fontosságúak a nagyvállalat számára. A növekvő rendelésszámok és a belső folyamatokkal szemben támasztott új követelmények okán a Nürnberg közelében elhelyezkedő schweinfurti gyártóüzemében az automatizálás mellett dönt
okt. 11
6:45
Ez nem csak kapálás meg öntözés – négy fiatal a vegyszermentes közösségépítés mellett döntött a Pallagvölgyi Biokertben (Forbes)
Vegyszermentesen, a permakultúrás gazdálkodás alapelveit követve hozta létre biokertjét négy fiatal szakember a Dunakanyar egyik kis falujában. Kóspallagról csakis a környező településeket látják zöldségekkel hetente, a friss termésekből összeállított dobozaikkal. A lokalitásban hisznek és a közösségteremtésben.
okt. 11
6:45
"Sárkánykígyó" - Majka őszintén elmondta a véleményét Tóth Gabiról, Köllő Babettet sem kímélte (naphire.hu)
A rapper igen szemléletesen írta le, milyenek a kolléganői, amikor mérgesek.
okt. 11
6:45
Ezen a különleges balatoni estén megkóstolhatod a kagylók királynőjét (Roadster)
Osztrigák és buborékok melegítik fel ezt a nem mindennapi novemberi vacsoraestet.
okt. 11
6:48
Kiemelték az óceánból a Titan utasainak holttestét (Blikk)
Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még a tenger fenekén fekvő roncsait, s az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.
okt. 11
6:51
Már több mint 1200 izraeli halálos áldozatról tudnak a helyi hatóságok (hirado.hu)
A Gázai övezetet irányító Hamász szombaton indított támadásában több mint 3000 izraeli sebesült meg.
okt. 11
6:51
Otthonaikban mészároltak le családokat Kfar Aza kibucban a Hamász fegyveresei (444.hu)
Az izraeli katonák, akik a romok között szedték össze a holttesteket, azt mondták, mészárlás történt, sokakat lefejeztek.
okt. 11
6:51
"Sikítva röhögött, mint egy elmeroggyant" – rejtélyes perverz zaklatja a nőket Káposztásmegyeren (Ripost)
A férfi a fák mögött várja az arra futó nőket.
okt. 11
6:51
Felfüggesztették a légiforgalmat: budapesti járatokat is érint (BorsOnline)
Tűz ütött ki szerdára virradó éjjel a londoni repülőtéren.
okt. 11
6:51
Csökkent a Louis Dreyfus terményipari óriás nyeresége (Agrofórum)
A Louis Dreyfus Company (Ldc), a világ egyik legnagyobb terménykereskedője közölte, hogy első félévi nettó nyeresége és árbevétele visszaesett az egy évvel korábbihoz képest, amikor az eredményeket az ukrajnai háborúhoz kapcsolódó új helyzet és bizonytalanság növelte.
okt. 11
6:51
Baleset történt Röszkénél az M5-ösön (Magyar Nemzet)
Csak egy sáv járható a déli határ közelében.
okt. 11
6:51
Tűz egy londoni repülőtér parkolóházában, a légiforgalom felfüggesztése Budapestet is érinti (Autószektor)
Az intézkedés Budapestről érkező járatokat is érint, mivel a  Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a Wizz Air légitársaság közlekedtet napi több menetrendszerű járatot Lutonra, és az első ezek közül reggel indul. A tűzoltóság beszámolója szerint az utascsarnok közelében lévő kettes számú parkolóház felső szintjén gyulladt ki egy jármű, és a lángok
okt. 11
6:51
Fehér Ház: tárgyalások folynak a gázai civilek biztonságos kimentéséről (Mandiner)
Az Egyesült Államok tárgyalásokba kezdett Izraellel és Egyiptommal a kérdésről.
okt. 11
6:54
Megőrült az időjárás: 26 fok is lehet ma (Blikk)
Ma és a hét második felében még velünk marad az indián nyár, de vasárnaptól érkezik a hidegfront, a borongós idő, valamint a csapadék.
okt. 11
6:57
Ülőmunka és a jakuzzizás - a fájdalomnak vége (Spa Trend Online)
Bármennyire is egyszerűvé teszi életünket a számítógép rengeteg új kihívással kell szembenéznünk a gyakori használata miatt. Amikor a munka is a gép elé szögez, akkor hamarosan a test is megérzi a természetellenes tartás következményeit! Merev nyak, fájó hát és berozsdásodott izmok! Mi a megoldás?
okt. 11
6:57
Putyin és Erdogan azonnali tűzszünetet sürget az Izrael és Palesztina közötti konfliktusban (ATV)
Az azonnali tűzszünetért emelt szót a palesztin-izraeli konfliktusövezetben kiéleződött helyzetben Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök - közölte a két vezető keddi telefonbeszélgetéséről kiadott közleményében a Kreml sajtószolgálata.
okt. 11
6:57
Tűz ütött ki a londoni Luton repülőtér parkolóházában, felfüggesztették a légiforgalmat (Magyar Hírlap)
Az intézkedés Budapestről érkező járatokat is érint.
okt. 11
6:57
Így győzzük le a szerbeket! – a Mandiner szakértői elárulják (Mandiner)
A Szerbia és Litvánia elleni Eb-selejtezők előtt Marco Rossi rég tapasztalt gondokkal szembesül: sérülés és játékhiány miatt több futballistánk hiányzik illetve formán kívül van. Vajon mire lehet képes így a magyar válogatott? A Mandiner szakértői a nehézségek ellenére is optimisták!
okt. 11
6:57
Végzett az amerikai parti őrség az összeroppant Titan roncsainak kiemelésével (Telex)
Az emberi maradványokat nagy körültekintéssel emelték ki a búvárhajó belsejéből, majd orvosszakértők szállították el.
okt. 11
7:00
Felfüggesztették a légiforgalmat: budapesti járatokat is érint (BorsOnline)
Tűz ütött ki szerdára virradó éjjel a londoni repülőtéren.
okt. 11
7:00
Miért "túrtak" a Komjádi uszoda előtti útszakasz több pontján? - Itt a titok nyitja (Infostart)
Kerékpársáv létesül a II. kerületi Zsigmond térnél, ahol az óbudai területeket kötik Buda más részeivel. Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke kiemelte, hogy a projekt célja a kerékpárosok biztonságosabb közlekedési feltételeinek kialakítása.
okt. 11
7:03
Párás reggel után egész nap élvezhetjük a napsütést (hirado.hu)
A délies szél nagyobb területen megélénkül.
okt. 11
7:03
Fogyókúrán (Magyar Hírlap)
Az ellenzék soraiban olyasfajta káosznak és zavarodottságnak vagyunk tanúi, amilyenre példa még nem volt az elmúlt több mint három évtizedben.
okt. 11
7:03
Adásban fenyegette meg egy nő Jákob Zoltánt (naphire.hu)
A Nagy Ő-nek valószínűleg ezelőtt még sosem mondtak ilyet.
okt. 11
7:05
Az amerikai hatóságok végeztek a Titan roncsainak kiemelésével (Magyar Hírlap)
A katasztrófa vizsgálatának további lépéseiről később születik döntés.
okt. 11
7:09
Már több mint 1200 izraeli halálos áldozatról tudni (HírTV)
A Gázai övezetet irányító Hamász szombaton indított támadásában emellett már több mint 3000 izraeli sebesült meg és hivatalosan 50 eltűntről tudni, köztük külföldiekről is.
okt. 11
7:09
Felfüggesztették a légiforgalmat a londoni Luton repülőtéren (Adózóna)
Hatalmas tűz ütött ki szerdára virradó éjjel a londoni Luton repülőtér egyik parkolóházában, amely részben összeomlott. A brit fővárostól északra fekvő repülőtéren szerda délig felfüggesztették a légiforgalmat.
okt. 11
7:09
ORFK: Csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából kedden (hirado.hu)
A beléptetettek közül a rendőrség 58 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes.
okt. 11
7:09
Titan-tragédia: kiemelték a búvárhajó roncsait (Portfolio)
Az amerikai parti őrség felszínre hozta a júniusban a Titanic roncsai közelében szerencsétlenül járt mélytengeri búvárhajó még tenger fenekén fekvő roncsait, valamint az öt áldozat maradványait is sikerült kiemelni.
okt. 11
7:09
Az ősz legjobban várt időszaka kezdődik az amerikai tőzsdéken (vg.hu)
A tizenegy szektorból nyolcban nyereségnövekedés várható, rajtol a gyorsjelentési szezon.
okt. 11
7:09
"Én azt akartam, hogy elvált édesanyaként egyedül neveljem a fiam?" - megrázó vallomást tett Szabó Zsófi (BorsOnline)
Szabó Zsófi meglepő őszinteséggel beszélt élete egyik legnagyobb csalódásáról.

Keresés