A kormány 75 milliárd forint keretösszeggel induló új programja a családokat támogatja abban, hogy maguk termeljenek zöldenergiát, azt tárolják,és fel is használják.
Katalin hercegné nemrég új frizurával jelent meg egy eseményen, mindenkit meglepve.Függönyfrufrus loknijai mindig friss és energikus megjelenést kölcsönöznek a királyi hölgynek − nem csoda, hogy jellegzetes frizuráját világszerte utánozzák. Most azonban egy új hajjal kapták lencsevégre, amely rövidebb, mint korábban.Október elején Katalin hercegné
Mióta beválasztották a Disney 100 nagykoncert előadásába, furcsa, ismétlődő álmokat él át Kocsis Dénes. Azt is megálmodta, miket kell majd énekelnie, még mielőtt megkapta volna a számára kiosztott dalokat.
Úgy tűnik, hogy ismét kedvezőre fordult a nemzetközi piaci környezet, hiszen az amerikai kötvényhozamok jelentősen süllyednek, a dollár gyengébb szintekre került, a fejlett részvénypiacok pedig kedden lerázták magukról az izraeli-palesztin háború miatti kezdeti gyengülést. Mindez a forint előtt is megnyithatja az utat egy komolyabb erősödésre, opti
2023 szeptemberében immár 12. alkalommal rendezték meg Inscom biztosításszakmai konferenciát Münchenben. Az innovatív eseményt a professzionális It megoldások szállítására szakosodott német msg cég szervezte.
Sokan azért nem jelentkeznek még hazai felsőoktatási intézménybe sem, mert a munka, a család vagy gyerek mellett nem tudnának eljárni az előadásokra, nem lenne idejük elvégezni a szemesztereket. Az egyik pozsonyi egyetemen azonban már átvette a diplomáját az első olyan évfolyam, akik 100 százalékban online végezték el az egyetemet, magyar nyelven.
A Hamász fegyveres szárnyának, az Izz ad-Dín al-Kasszám Brigádok főparancsnokának közeli hozzátartozói vesztették életüket egy izraeli légicsapásban a Gázai övezet déli részén
Lenyűgöző felvétel UFO-rajt üldöző F–22 Raptorokkal, összecsapás Ukrajnában vagy újabban Gázában – a sokmilliós eléréssel és like-hegyekkel büszkélkedő videók azonban nem a valóságot mutatják, egy videójátékból származnak. Az ARMA 3 készítőinek azonban elege lett, elmondják miként ismerhetjük fel a játékukkal készített videókat.
A borfogyasztók száma és a borfogyasztás mennyisége is jelentősen csökkent az utóbbi években Magyarországon - közölte felmérései alapján a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) kedden az MTI-vel.
A HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont (HUN-REN TTK) és a Bécsi Orvostudományi Egyetem Rákkutató Intézet közös projekt keretében új támadáspontot azonosított a kemoterápiát túlélő tumorsejtekben. Az eredmények klinikai alkalmazásával meghosszabbíthatóvá válhat a rákos betegek túlélése.
A legutóbbi népszámlálási adatok szerint a VI. kerületben élők 25 százaléka külföldi állampolgár, a terézvárosi óvodákba és iskolákba járó gyerekek közel 20 százaléka nem magyar.
Az élet elmúlás. Végességünk szemüvegén keresztül látjuk meg a földi létünk valódi értékét. Tudunk-e szembesülni vele? Milyen kérdésekre és válaszokra ösztönöz minket az elszigeteltség, a magány és az élet értelmetlenségének érzése? Feleleteink pedig milyen hatással lehetnek a kapcsolatainkra?
Kelly Piquet nagyon örül Max Verstappen sikereinek, amit az Instagram-oldalán meg is osztott. A holland versenyző a katari sprintfutamon elnyerte a 2023-as világbajnoki címet, mivel a tabella második helyén tartózkodó Sergio Pérez matematikai esélyei is elszálltak. A 26 éves pilóta így beérte a címek tekintetében Ayrton Sennát, Niki Laudát, Sir Jac
Ha attól lesz valami olyan, mint a Trónok harca, hogy emberek páncélban beszélgetnek, és talán a rokonaikkal is szexelnek, miközben néha elnyiszálják egymás torkát, akkor a Tündérkert lett a magyar Trónok harca, amiben Báthory Gábor egy idősebb nőkre hajtó szexőrült fiúcska, aki mindenkit lefektetne, de leginkább egy új nemzet alapjait.
2023. augusztus 19 – szeptember 17. között volt látogatható a Fajó Alapítvány és az MNB Arts and Culture által szervezett Az Út – Fajó János és a Pesti Műhely címet viselő vándorkiállításának első bemutatója a sanghaji Liu Haisu Művészeti Múzeumban. A műtárgy.com Váradi Mátyást, az Alapítvány kuratóriumi elnökét kérdezte a tárlat létrejöttéről, cél
Nagyon valószínűnek tartja, hogy megpróbálják városi harccal megtisztítani Gázát a Hamásztól és az összes fegyveres szervezet tagjaitól. De ennek elég nagy áldozatszáma lesz mind izraeli, de még inkább palesztin oldalról
Október 4-én késő este jelent meg a Magyar Közlönyben egy kormányrendelet az egyes juttatások adózásának veszélyhelyzetben alkalmazandó szabályairól, amely szerint november 16-tól adómentes vásárolhatják reprezentációs céllal a vállalkozások a borokat. Kajzler-Sznopka Szilvia, az ICT Business Advisory Zrt. vezető adótanácsadója foglalja össze a meg