A Psyche 16 nevű aszteroida a csillagászok szerint több milliárd tonna nemesfémet tartalmaz, de az ezt megvizsgáló űrszonda indulása már egy éve csúszik.
A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég - köz
A kormány a leginkább érintett szektorok vállalkozásainak villamosenergia-szerződéseiben magasan rögzített árakat szorította kezelhetőbb szintre az áramárplafon júliusi bevezetésével, így az év végéig a korábbiaknál sokkal olcsóbban jut áramhoz a feldolgozóipari, szálláshely-szolgáltatási és raktározási ágazatokban működő több mint ötezer cég – köz
Mint megírtuk, az emberhátrányban küzdő DVSC 2–1-re kikapott az Újpesttől a labdarúgó NB I 8. fordulójában. A lefújás után a debreceniek vezetőedzője, Szrdjan Blagojevics értékelte a látottakat.
Legalább két éve tudni lehet, hogy Linda Blair, aki az 1973-as Az ördögűzőben a megszállott kislányt alakította, részt vesz a most induló új trilógia elkészítésében, ám sokáig csak lebegtették, pontosan mi a feladata.
Három díjnyertes kortárs szlovén alkotást, köztük Szlovénia jövő évi Oscar-nevezettjét is láthatja a magyar közönség a 7. Szlovén Filmnapokon október 26. és 28. között Budapesten, a Toldi moziban. A szervezők MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége együttműkö
A biztonsági szakértők évtizedek óta jövendölik a „jelszómentes jövőt", amely a jelek szerint már valóban a küszöbön áll. A FIDO 2 szabvány terjedésével ugyanis hamarosan tényleg búcsút inthetünk végre a jelszavaknak.
Térképes boltszűrő funkcióval bővült az árfigyelő rendszer – közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szombaton az MTI-vel. A közlemény szerint a tárca és a Gazdasági Versenyhivatal szakmai együttműködésének eredményeként létrejött árfigyelő rendszer már három hónapja támogatja az infláció letörését. Az online árfigyelő az árak összehasonlí
Erős robbanást lehetett hallani Ankara belvárosában a török parlament és a belügyminisztérium közelében vasárnap - jelentették török médiaforrások vasárnap.
Közöttetek is vannak sokan, akik októberben születtek - ebben a kvízjátékban 11 hírességet mutatunk, akik szintén ebben a hónapban látták meg a napvilágot.
Tóth Gabi rendkívül nehéz időszakon van túl, ám úgy tűnik, végre kezdi megtalálni saját szabadságát az elmúlt időszak botrányai után. Az Instagram oldalán megosztott idézet legalábbis erről árulkodik.
A török belügyminisztérium közlése szerint két öngyilkos terrorista támadta meg a tárca épületét, az egyiket ártalmatlanították, de a másik felrobbantotta magát.
Hamarosan eléri a 3 milliárd eurós célt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) által Ukrajnának folyósított pénzügyi támogatás - közölte pénteken a londoni pénzintézet.
A kormány elkötelezett a nyugdíjak vásárlóértékének mindenkori megőrzése iránt, hogy soha ne térhessen vissza az az időszak, amikor a baloldal hibás gazdaságpolitikája miatt elvették a 13. havi nyugdíjat is a szépkorúaktól - írta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője vasárnapi közleményében.
Angelina Jolie-t a 2000-es években Hollywood egyik legnagyobb női sztárjaként jegyezték, utóbbi időben azonban megcsappant filmes szerepeinek száma. Nem véletlen, hiszen saját elmondása szerint épp átalakulóban van az élete, több mindenre is fókuszálnia kell, a filmezés viszont most épp nem fér bele.
Három díjnyertes kortárs szlovén alkotást, köztük Szlovénia jövő évi Oscar-nevezettjét is láthatja a magyar közönség a 7. Szlovén Filmnapokon október 26. és 28. között Budapesten, a Toldi moziban. A szervezők közleménye szerint a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetsége együttműködésében megvalósuló