A szombati előre hozott parlamenti választáson a magyar Szövetség nem jutott a pozsonyi törvényhozásba, a következő időszakban tehát parlamenten kívüli politizálásra készülhet, nem sokon múlt.
Jelentkezzen, aki nem szeretne gyönyörű, feszes és üde arcbőrt! És most az jelentkezzen, aki nem örülne, ha az arc feszesítést gyorsan, fájdalommentesen, ráadásul otthonról végezhetné! Sejtettük. Éppen ezért mutatjuk nektek Galló Lídia, sminkes, fodrász és szépségtanácsadó őszinte, hiteles véleményét a DermaGene® THERMAGE Rádiófrekvenciás arcfiatal
Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.
Az angol játékvezetői bizottság beismerte, hogy a videobíró hibázott, amikor les címén érvénytelenítette Luis Díaz gólját a Premier League 7. fordulójában rendezett Tottenham–Liverpool mérkőzésen.
Az amerikai Kongresszus néhány órával a határidő lejárta előtt szombaton késő este elfogadta az átmeneti költségvetést, amivel elkerülhetővé válik a kormányzati intézmények részleges leállása.
Október 7-én és 8-án ismét megrendezik a Barbár Napokat a Budapesti Történeti Múzeum (BTM) Aquincumi Múzeum romkertjében, betekintést nyújtva a látogatóknak a barbárok sokszínű és izgalmakkal teli világába – tájékoztatta az intézmény. A BTM Aquincumi Múzeum és Régészeti Élménypark közleményében kiemeli, hogy szombaton és vasárnap megtekinthető hagy
A Magyar Nemzet beszámolója szerint órakkal a meccs után azért állt a bál, mert kiderült, hogy a liverpooli Luis Díaz gólját az első félidőben még 0-0-nál meg kellett volna adni.
Sallói Dániel csapata, a Sporting Kansas City 4-1-es vereséget szenvedett a St. Louis City együttesétől az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS legutóbbi játéknapján.
A maga 9,6 milliárd megtekintésével az #oldmoney már jó ideje a TikTok egyik legfelkapottabb témája: a népszerű esztétikai és divatirányzat lényege, hogy utánozza a társadalmunk legkiváltságosabb rétegének hanyag eleganciáját. De vajon megehetjük úgy a gazdagokat, ha közben folyamatosan hasonlítani próbálunk rájuk?
Elsöprő győzelmet aratott a Fradi az MTK ellen a 222. örökrangadón. Bár Bognár István révén a hazai csapat vezetett, végül mégis a zöld-fehérek örülhettek, hiszen 6–1-re győzték le riválisukat. Így egy nagyarányú sikerrel hangolódnak a jövő heti Fiorentina elleni Európa Konferecia Liga-meccsre. A meccset követően a Fradi csapatkapitánya, Dibusz Dén
Mint megírtuk, a Liverpool kettős emberhátrányban 2–1-re kikapott a Tottenhamtől a Premier League szombati rangadóján. Bár a vendégek Luis Díaz révén megszerezték a vezetést, a játékvezetői csapat les címén, ugyanakkor tévesen érvénytelenítette a kolumbiai találatát – most az is kiderült, hogy miért.
Szeptember végétől gyorsítja az a jövőbeni esetleges betétbiztosítási kifizetéseket az Országos Betétbiztosítási Alap. Az OBA bejelentési felülete csak azokra az időszakokra nyílik majd meg, amikor felmerül az OBA kártalanítási kötelezettsége, a biztonságról pedig kétfaktoros azonosítással gondoskodik a betétbiztosítási alap – ismertette Binder Ist
Az Egyesült Államok készségét hangoztatta a NATO koszovói missziójának (KFOR) megerősítésére az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója szombaton, amikor telefonon egyeztetett Koszovó miniszterelnökével.
Robert Fico pártja az Irány (Smer-SD) a megszerzett voksok 23,6 százalékával nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választást a leadott szavazatok 94,6 százalékos feldolgozottságánál. Az aktuális feldolgozottság mellett a Szövetség eredménye 4,4 százalékra csökkent, vagyis a felvidéki magyar párt nem jut be a pozsonyi törvényhozásba.
Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 55 838,55 ponton zárt pénteken, 0,84 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Koronavírusos lett Chris Hipkins új-zélandi miniszterelnök, ezért karanténból folytatja a munkáját - jelentette be a kormányfői hivatal vasárnap, két héttel a parlamenti választások előtt.