Nem ért egyet Daniel Ricciardo azzal, hogy a Red Bulltól való távozása óta lejtmenetben volt a pályafutása. Továbbra is helyesnek tartja, hogy elhagyta régi-új csapatát.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 51,25 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a MagNet Bankra a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megelőzése terén feltárt hiányosságok miatt, a jegybank hétfői közleménye szerint a feltárt problémák nem veszélyeztetik a hitelintézet megbízható működését, de kijavításuk elengedhetetlen.
Legalábbis a Stanfordon és a Harvardon tanító skót-amerikai történész, Niall Ferguson szerint, aki attól tart, hogy abban az USA-ra a brit birodalom szerepét oszthatják.
2023 elejétől jelentős változások történtek a hitelekben és az állami támogatásokban. A Bank360.hu összeszedte a legfontosabbakat: nőtt a thm plafon, megszűnt a hitelmoratórium, és már három kamatstop is érvényes június végéig.
Bill Nelson, a NASA vezetője aggodalmát fejezte ki a kínai holdprogram miatt: a Politiconak adott interjújában arról beszélt, hogy Kína elfoglalhatja a Hold összes ,,hasznosabb'' területét, ezzel kizárva az Egyesült Államokat.
Zongoraművészként bejárta az egész világot, majd az ország legkedveltebb televíziós személyiségévé avanzsált: sziporkázó humorával mindig levette a lábáról hálás közönségét, de műsorvezetőként, sőt színészként is halmozta a sikereket - Antal Imre fájdalmasan korán, 72 évesen hunyt el, és bár művészetét mindenki ismerte és imádta, magánéletének egye
Berki Mazsi a Palikék világa YouTube-csatorna szilveszteri műsorában vendégeskedett, ahol elhunyt férjéről is beszélt. Az özvegy a mai napig nem tudja feldolgozni gyereke édesapjának halálát, a mai napig nem hiszi el, hogy Krisztián nincs többé. Arról is beszélt, hogy pánikrohamok gyötrik.
A februárban kirobbant orosz-ukrán háború minden iparágat nehéz helyzet elé állított, beleértve az autóipart is. A háború okozta ellátási lánc problémák az év első felében éreztették igazán hatásukat, az év második felére a helyzet javuló tendenciát mutatott. Az év elejét a háború okozta kihívások mellett a félvezetők 2021 óta tartó hiánya is megne
Hálával telt levelet írt egy férfi az Országos Mentőszolgálat munkatársainak, mert december 25-én segítettek a feleségének és a kislányának, amikor az hirtelen rosszul lett.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján elérhetővé tette a 2023-as adóévre vonatkozó adóelőleg-nyilatkozatokat. Ezek mind PDF, mind Word formátumban elérhetők.
Életmódbeli változtatások Az aranyér sok esetben a helytelen életmód következménye, így gyakran annak változtatásával, egy kicsit nagyobb odafigyeléssel...
A K&H az elmúlt 3,5 évben több mint 225 milliárd forint értékben folyósított babaváró kölcsönt, ebből 60 milliárdot 2022-ben vettek fel, a bank piaci részesedése ebben a szegmensben a 2021-es 11,8 százalékról 13,5 százalékra nőtt - közölte a bank hétfőn az MTI-vel.
Az HBO Max nemrég – feltehetően valamikor a múlt héten – eltávolította a klasszikus Looney Tunes című mesesorozat 16 évadját, és ezúttal nem jelentette be a törlést. A Popculture filmes lap és az Animation on HBO Max nevű Twitter-fiók felhívták a felhasználók figyelmét az eltűnésre, rámutatva, hogy ezzel a korábban a szolgáltatáson lévő 5