Az ammóniaszivárgást szerdán, december 28-án sem sikerült megállítaniuk a szerb hatóságoknak a minapi vonatbalesetet követően, így úgy döntöttek, hogy a felborult vagonokat eltávolítják a sínek mellől. Azzal, hogy a megsérült vagont hagyják utoljára.
Számos, a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára elérhető, kedvező szabályokat, csökkentett adminisztrációs terhet jelentő változtatás történt a tavalyi évben.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) honlapján felhívja ügyfelei figyelmét, hogy 2023. január 6-a 20 órától 7-e 20 óráig több szakrendszer átmenetileg nem lesz elérhető. Az időszakos leállásra több, az új típusú agrár- és vidékfejlesztési támogatási rendszer működtetését és a támogatások kifizetését támogató informatikai fejlesztés é
Az RTL-en tavaly év végén debütált a Zámbó Jimmy életéről szóló sorozat, melyben a legendás énekes fiatalkori önmagát Olasz Renátó alakítja, idősebb korában pedig Nagy Ervin játssza az aranytorkú előadót.
Számos, a kis- és középvállalkozói (kkv) szektor számára elérhető, kedvező szabályokat, csökkentett adminisztrációs terhet jelentő változtatás történt a tavalyi évben a szankciós válság miatt, valamint a járvány utáni újraindítás keretében - mondta a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-nek.
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak. Közben a cég jócskán megemelte árait.
Egyelőre nem volt még tartós hideg Magyarországon az elmúlt hetekben és hónapokban, ami pedig koránt sem kedvez hosszútávon a mezőgazdaságnak. Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke elmondta az Inforádiónak-nak, hogy miért is kedvezőtlen az enyhe idő a mezőgazdaságra számolt be az infostart.hu.
Egyelőre nem volt tartós hideg Magyarországon, ami nem kedvez hosszabb távon a mezőgazdaságnak. A Nemzeti Agárgazdasági Kamara alelnöke azt is elmondta, hogy miért lehet kedvezőtlen hatása az elmúlt időszakban tapasztalható enyhe időnek.
A magyar családi adórendszer Európa harmadik legalacsonyabb személyi jövedelemadó (szja) kulcsa mellett biztosít jelentős adókedvezményeket, így megbecsülve a munka mellett gyermeket nevelőket. Ezzel, az utolsó lezárt adóévi adatok szerint, együttesen több mint 310 milliárd forint maradt a családoknál, a családi adókedvezményeket 900 ezer szülő érv
Gazdasági szakértők szerint 2024-re újra stabil növekedési pályára léphet Magyarország és nem lesz elhúzódó infláció - jelentette ki ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában, amelyben beszélt az uniós válságkezelésről és a korrupciós botrányról is.
Egyre több olyan ország van, amely negatív koronavírus-teszthez köti a Kínából érkezők beengedését, most ezek közé az országok közé került be Katar is.
Számos, a kis- és középvállalkozói szektor számára elérhető, kedvező szabályokat, csökkentett adminisztrációs terhet jelentő változtatás történt a tavalyi évben.
Magyarországon béke, biztonság és stabilitás van - hangsúlyozta újévi videoüzenetében Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, aki reményét fejezte ki, hogy 2023 békét hoz majd a világban.
Az orosz IT-szektor a következő évben a távmunkára vonatkozó törvények megváltozása miatt várhatóan még több munkavállalót veszíthet. Az orosz törvényhozók ugyanis a távmunka betiltására tettek javaslatot egyes informatikai munkák körében, hogy megakadályozzák a kulcsfontosságú munkavállalók külföldre vándorlását - írja a Reuters.
A 2022-es év sok kihívást tartogatott a kis- és középvállalkozások számára. A post-Covid időszak nehézségei ellenére jelentős sikereket tudhat maga mögött az 1980-ban alapított Schiller Autó Család. Cikkünkben bemutatjuk, hogy a magyar vállalkozás miképp vette fel a versenyt a nemzetközi konkurenciával és milyen digitális innovációkkal rukkolt elő
Szilveszter óta a második éjszakát is úgy kellett átvészelnie az ukrán családoknak, hogy közben Oroszország támadta hazájukat. Hétfőn hajnalban Moszkva legalább negyven drónt küldött Kijev irányába.
Országszerte sokat javult a levegő minősége, a szálló por miatt azonban továbbra is veszélyes a Sajó völgyének három településén - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vasárnap közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
A menstruációt kísérő fájdalom megjelenése igen gyakori. Ennek nemcsak az erőssége lehet egyénenként változó, hanem az is, hogy hol jelentkezik: sokan alhasi...
A Magyar Posta Zrt. az önkormányzatokkal kötött megállapodások alapján 32 településen 45 posta szüneteltetését oldja fel, az érintett postahelyek január 2-án újra kinyithattak - közölte a társaság hétfőn.
A Dunántúlon javult, de Budapest környékén és északkeleten továbbra is egészségtelen a levegő minősége - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ által közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
Az 5G az első olyan technológia, amely képes biztosítani az autonóm járművek valós idejű kommunikációjához a megfelelően alacsony latenciát és megbízhatóságot.