Már az év első hetén nagyon fontos makrogazdasági adatokat közölnek: érkezik például az eurózóna decemberi inflációs adata és az amerikai munkaerőpiaci adat. Mindkét közlésre nagyon odafigyelnek a jegybankok, az európai monetáris politikát most döntő részben az infláció mozgatja, az amerikai jegybank pedig csökkenő inflációs környezetben már a munk
A baloldali Luiz Inácio Lula da Silva, Brazília demokratikusan megválasztott elnöke vasárnap több mint tucatnyi külföldi államfő jelenlétében letette hivatali esküjét a brazil fővárosban.
A százévenként végbemenő „birodalomváltások” mindig súlyos konfliktusokkal jártak, így egyre nagyobb a valószínűsége annak, hogy ez a most zajló háború is az újabb világbirodalomváltás előhírnöke.
Az idén nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük a 30 év alatt gyermeket vállaló nőknek, de a diákhiteltől is mentesülnek. A kedvezmény azonban csak az idén született babák után jár. A babavárót – aminek friss igénylését mindenképpen a csecsemő megszületése előttre kell időzíteni – két évig még lehet igényelni. Más változás is akad.
Mindent kipróbáltál már a szép arcbőrért, de nem vagy elégedett az eredménnyel? Ha te is unod, hogy vagyonokat költesz kencékre, szerezz be egy gua sha-t, és azonnal iktasd be a napi rutinodba!
Több ponton változott a versenytörvény január elsejével, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eszköztára bővül, a cégek adminisztratív terhei csökkennek. A GVH azt írta, hogy új eszközzel segíthetik a vállalkozások önkéntes jogkövetését, az összefonódás-ellenőrzés rendszere pedig a cégek adminisztratív terheinek csökkentése és a hatékonyabb ellenőrzés
A Stereolabs termékportfóliót jelentetett meg ZED-X néven: a sztereó kamerák bel- és kültéri környezetekben működő robotok szemivé válhatnak, sőt, önálló navigációs és akadályérzékelési képességekkel rendelkeznek – állítja a The Robot Report. A ZED-X-ekről megjelent információk alapján a gyártó főleg mezőgazdasági, építőipari, logisztikai és utolsó
A hagyományos piacok irányadó mutatójának számító SP500 index -19.6%-os eséssel zárta a tavalyi évet. Az 500 legnagyobb piaci kapitalizációjú amerikai vállalat részvényeinek teljesítménye A Tesla és a Meta (Facebook) múlt hét pénteken, az év utolsó kereskedési napján játszották le egymás közt, hogy végül melyikük lesz az SP500 2022-t legnagyobb ves
Extravagáns, a mindennapokban a gazdáknak jó szolgálatot tevő eszközök, amelyek idén meghódították a gépek világát. Az Agroinform.hu Gépészet rovatának 2022. évi cikkeiből válogattunk.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Nagy-Britanniában a féktelen infláció okozta hatások a tojás piacán különösen megmutatkozik. Az ukrajnai háború miatt az energia- és csirketakarmány-költségek megemelkednek, a gazdák azt mondják, hogy az, amit kapnak, már nem elég a gazdaságos működésre, ez pedig felborítja a kulcsfontosságú élelmiszerek kereskedelmét.
A rendkívül népszerű éjszakai klubként működő Freestyler hajó a beszámolók szerint éjfél után nem sokkal megdőlt, majd a belső tereibe elkezdett beömleni a víz.
Az elmúlt évekhez hasonlóan a Binance most is lehetővé teszi, hogy megtekintsük a 2022-es évre vonatkozó személyes statisztikáinkat. A diákon mutatott összefoglalóból megtudhatjuk, hogy már hány napja vagyunk felhasználói a tőzsdének, hányszor léptünk be a tavalyi évben, hány alkalommal kereskedtünk és ez alatt mekkora tőkét forgattunk meg, illetve
Nehéz időt szakítani az edzésre, de ha lehetőség adódik, érdemes megfelelően kihasználni az időt. Bár mindenfajta mozgás jót tesz, akadnak olyan gyakorlatok, amelyek hatékonyabbak és biztonságosabbak. Miért pazarolnád az energiádat olyan edzőgyakorlatokra, amelyeket jobb lenne elkerülni? Pláne akkor, ha most kezdtél bele!
Először rendeztek bármiféle eseményt is a 2020-as Vietnámi Nagydíjra épített hanoi versenypályán. Az 5.6 km hosszú utcai pálya közel három évvel ezelőtt adott volna otthont a távolkeleti ország első F1-es futamának, ám a koronavírus járvány keresztbe húzta a számításaikat. A következő évre azonban egyre nagyobb felhők gyülekeztek a versenyrendezés
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.