Fogínygyulladás, parodontitis, parodontózis és fogínysorvadás — eltérő megnevezések, azonos betegség. A gyakori betegség által érintett szövetek összefoglaló neve parodontium (fogágy). Ezen szövetek feladata a fogazat rögzítése, így a súlyos gyulladás akár az egészséges fogak elvesztéséhez is vezethet. Szerencsére számos lépést tehetünk a parodonti
Kiszámolta egy debreceni férfi, hogy mennyibe kerül a hatósági áras tűzifa, mire ténylegesen a kályhába kerül. Arra a meglepő eredményre jutott, hogy alig kevesebbe, mintha kereskedőnél vásárolná meg.
Sebastian Vettel megnyílt a korábbi F1-es bajnoki riválisával, Fernando Alonsóval kapcsolatban, és elismerte, hogy párosuk nem állt közel egymáshoz a pályán kívül. Vettel és Alonso a 2010-es és a 2012-es világbajnoki címért szállt szembe egymással, és mindkét alkalommal a Red Bull versenyzője végzett az élen. A rivalis duó hihetetlenül tisztelettud
„Jelentéktelen kis pesti macska, aki boldog lehetett volna, ha nekem kezet csókolhat” – mondta (állítólag) Fedák Sári a hollywoodi filmszínésznőről Az Est újságírójának, amely kijelentéséért aztán bíróság elé kellett állnia Egy nem mindennapi ügy egy nem mindennapi életút aprócska részeként:
A szénfelhasználás növekedése Európában várhatóan átmeneti lesz, és a következő években más fejlett gazdaságokban is csökkenni fog a kereslet, míg a feltörekvő ázsiai országokban továbbra is erőteljes marad.
Az ellenségem ellensége a barátom – szól a mondás, amit Curtis a jelek szerint komolyan is vesz. A rapper, aki 2022-ben – hosszú évek közös sikerei után – hátat fordított Majkának, most az egykori zenésztárs és barát nagy „ellenségével”, Dopemannel vágott közös projektbe.
Az orosz Lukoil eladta olaszországi finomítóját egy nyugati magántőke- és kereskedelmi cégekből álló konzorciumnak, ami az első nagyobb eszközértékesítés a cégnél Moszkva ukrajnai inváziója óta – írja a Reuters.
A Magyar Kézilabda Szövetség hétfői sajtótájékoztatóján a férfi válogatott szövetségi kapitánya, Chema Rodríguez kijelölte a világbajnokságra utazó keretet. Lékai Máté visszaemlékezett élete első világversenyére, Mikler Roland pedig egyenesen úgy véli, kijárna a csapatnak egy hely az olimpiai kvalifikációs tornák egyikén.
Sopron – Csaknem egy éve, 2022. január 24-én az egész országot megrázta Csollány Szilveszter halálhíre: az olimpiai bajnok tornászlegenda 51 esztendős korában koronavírusban hunyt el. A sydney-i ötkarikás aranyérmes klasszis családjának fájdalmába belegondolni is szörnyű, a megpróbáltatásaikat pedig az elmúlt évben csak tetézték az egyre nehezedő a
Lassan, de határozottan gyógyul a Földet védelmező ózonréteg, ebben az ütemben mintegy 43 év múlva szűnik meg az Antarktisz feletti ózonlyuk - állapította meg egy új ENSZ környezetvédelmi jelentés.
a szentgotthárdi Arany János Általános Iskolában, mert a 35 fős tantestület 29 pedagógusa polgári engedetlenségbe kezdett. A tanárok letétbe helyezték a felmondásukat az igazgatónál arra az esetre, ha nem lesz változás. Közben a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke Híradónknak arról számolt be, hogy több Vas megyei településen, és egy Miskolc mell
Patrik Vrbovský január 22-én érkezik Budapestre, hogy megtárgyalják a mérkőzés részleteit, Curtis azonban egy dolgot már most leszögezett: előre kéri a mérkőzésért járó 50 ezer eurót.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában 2022-ben a megváltozott gazdasági környezet ellenére is jelentős mennyiségű útfelújítási munka valósult meg – tájékoztatott a társaság. Külső kivitelezők 960 kilométernyi állami utat teljeskörűen, míg a közútkezelő saját gépláncaival 800 kilométernyi mellékutat újított fel. 2023 tavaszától pedig további 1
A jobboldali politikus december 30-án érkezett az Egyesült Államokba, két nappal azelőtt, hogy politikai riválisát beiktatták hivatalába. A hívei vasárnap több középületet megrohamoztak Brazíliavárosban.
Idén is zavartalanul valósulhatnak meg az Erasmus+ programjai – hangsúlyozta hétfőn kora este a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-n megjelent közleményben. Ezt azután adták ki, hogy a Népszava reggel megírta: az Európai Bizottság levélben tájékoztatta az illetékeseket arról, hogy 2022. december 15. után nem lehet EU-pénzből új köte
Egyes kutatók számára a már eleve is megdöbbentően fejlett chatbotok és a képgenerátorok képességei messze vannak a robotok végső határától. A következő lépésnél azonban már az öntudat is belejátszhat az egyenletbe.
A Magyar Közlöny 2022. december 21-i számában jelentek meg a Munka Törvénykönyve (Mt.) 2023. január 1-jén hatályba lépő új szabályai, így került egy kis újévi adminisztrációs tennivaló is a munkáltatók, bérszámfejtők és munkajogászok karácsonyfája alá. A munkáltatók szempontjából legfontosabb változásokat az RSM Hungary foglalta össze.
Svédország nem tudja teljesíteni Törökország összes feltételét, hogy Ankara jóváhagyja Stockholm NATO-tagságát. Ulf Kristersson kormányfő szerint a törökök „túl sokat kérnek”. Ennek ellenére bízik abban, hogy végül igent mondanak.
A Svájci Nemzeti Bank hétfőn 132 milliárd svájci frank (mintegy 143 milliárd dollár) veszteséget jelentett a 2022-es pénzügyi évről az előzetes adatokra hivatkozva – írja a CNBC.