A 4iG leánya nem csupán az állami MFB-vel kötött hitelszerződést. A 4iG-csoport többségi tulajdonában álló leányvállalat, az Antenna Hungária hitelszerződéseket kötött a Magyar Fejlesztési Bankkal, valamint – mint azt a Budapesti Értéktőzsdén hétfő délután publikált közleményben írják – „más hitelintézetekkel” is 2023. január 8-án a rövidesen zárul
Itamár Bengvír, az új izraeli kormány nemzetbiztonsági minisztere arra utasította Kobi Sabtaj rendőrfőkapitányt, hogy a rendőrség távolítsa el a palesztin zászlót a közterületekről - jelentette a Maárív című újság hírportálja hétfőn.
Galambos Lajos állítja, hogy nem félős ember, így ha valóban börtönbe kell vonulnia, nem ijed meg. De hisz az igazában, és abban bízik, hogy előbb-utóbb fény derül az ártatlanságára.
Egyre nagyobb a feszültség a Rajna-vidéki Lützerath község körül, amit egy szénbánya kedvéért akarnak lerombolni. Vasárnap összecsaptak a rendőrök és az „aktivisták”, a helybéliek pedig már rég elköltöztek.
A kínai zéró-Covid feloldását követő járványrobbanás, valamint az amerikai új omikron-változat miatt - amit sokan már most rémálomnak titulálnak -, a világ egyre jobban aggódik. De vajon kell-e ugyanúgy félnünk, mint 2020 elején, amikor veszélyhelyzetet hirdetett a WHO?
Közzétette ma reggel a KSH a tavaly novemberi ipari termelési adatokat. Havi szinten 0,7 százalékkal mérséklődött a kibocsátás, ami különösen annak tükrében kedvezőtlen, hogy már októberben volt egy jelentősebb, 3 százalékot meghaladó havi visszaesés. Éves szinten mindössze 0,8 százalékkal nőtt az ipari termelés a munkanaphatással tisztított adatok
Olajszállítási szerződést kötött az első negyedévre vonatkozóan a Janaf horvát olajvezeték-üzemeltető vállalat a Mollal - közölte a horvát vállalat igazgatósága.
Egy jelentés szerint az Egyesült Királyság fontolgatja, hogy brit harckocsikkal látja el Ukrajnát, hogy segítse annak hadseregét az Oroszország elleni küzdelemben.
Kriptopénzeket kezelő ATM-ekről talán még maga Satoshi Nakamoto sem mert álmodni, de mára a Bitcoin mainstream elfogadottságának egyik fő mércéjeként tartják számon az automaták számát. A globális Bitcoin ATM-hálózat azonban az elmúlt hat hónapban mindössze 94 géppel bővült. A bitcoin automaták számának alakulása. Forrás: CoinATMRadar 2022-ben, az
Ifj. Schobert Norbert nyerte meg a Farm VIP nevű televíziós vetélkedőt és az azzal járó 11+1 millió forintos pénznyereményt, és azt is elárulta, mire költi majd: egy részét a tanulmányaira, egy részét pedig befekteti majd. De elsőként kisöccsét lepte meg egy őrületes ajándékkal!
Több évtizedes mélypontra, 626 300 darabra zuhant az értékesített új autók száma Oroszországban tavaly, éves összehasonlításban 59 százalékkal csökkent az új gépjárművek forgalma.
2023 első hetének három legnézettebb televíziós műsora az Rtl-en futott. A Cápák között legújabb évadának premierje, a vadonatúj Gólkirályság első epizódja, valamint a Drága örökösök – A visszatérés is bekerült az elmúlt heti Top3-ba a 18-49 éves célcsoportban. Az 1. hét legnézettebb műsorainak toplistáját a Cápák között vezeti a kereskedelmileg
A mai napig nem kértek bocsánatot Vandától a zaklatói. A 11 éves kislány társai miatt lépett a vonat elé, de csodával határos módon életben maradt, és ma már jól van.
Ahogy egyre elképzelhetőbb az orosz katonai vereség, az ország és az elit jövője bizonytalanná vált. Egy ilyen forgatókönyv elindította Putyin helyettesének keresését anélkül, hogy az destabilizálná az országot. Káncz Csaba jegyzete.
„A NATO-tagállamok közül és a kétoldalú kapcsolatokat tekintve is az Egyesült Államok Svédország legfontosabb biztonsági és védelmi partnere” – tette hozzá a svéd honvédelmi tárca.
Az orosz erők az elmúlt napban 106 alkalommal lőtték a Donyeck megyei Szoledar városát, és 22-szer csaptak össze az ukrán katonákkal a térségben – számolt be róla Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője hétfőn egy tévéműsorban.
Thaiföld hétfőn visszavonta azt a szabályt, mely szerint a külföldi turisták csak a Covid-oltásról szóló igazolással tudnak beutazni az országba, néhány nappal azután, hogy Kínában újra érvénybe léptek a szigorítások.
2022. novemberben az export euróban számított értéke 18, az importé 29 százalékkal nagyobb volt az előző év azonos időszakinál. A termék-külkereskedelmi egyenleg 1,2 milliárd euróval romlott. Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 5,0, az importoldalon 7,3 százalékkal nőtt, olvasható a Központi Stati
Több évtizedes mélypontra, 626 300 darabra zuhant az értékesített új autók száma Oroszországban tavaly, éves összehasonlításban 59 százalékkal csökkent az új gépjárművek forgalma.