A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törlte a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 419,78 ponton zárt, ami 1626,02 ponttal, 3,71 százalékkal magasabb, mint egy héttel korábban.
Kínában most kezdődik a holdújév ünnepi időszaka, ilyenkor százmilliók utaznak az országon belül is, hisz ez számít a világ legnagyobb utazási eseményének.
Sok szép vagy ártalmatlannak tűnő növényről feltételezhetjük, hogy biztonságosak – pedig többen is halálos mérget termelnek magukban. Ráadásul több Magyarországon is előfordul. Mutatjuk a legveszélyesebb növényeket, amelyekkel érdemes vigyázni a jövőben. Leander ShutterstockA leander (Nerium oleander) nem véletlen szerepel a leghalálosabb n
Mikor legutóbb szavazást indítottunk arról, hogy melyik Forma-1-es versenyző felesége, vagy barátnője a legszimpatikusabb számotokra, Lily Muni He végzett az élen. Lily profi golfos, és Alexander Albon kedvese. A páros nemrégiben egy közös fotózáson vett részt a Praew nevű thai magazin számára. (A posztban több fotó van, lapozzatok!) A bejegyzés
A Real Madrid labdarúgócsapatának olasz szakvezetője elsősorban csapata rossz védőmunkájának tudja be, hogy szombaton a spanyol bajnokság 16. fordulójában kikaptak a Villarreal vendégeként.
Ilyenkor legszívesebben mindenki menekülne az itthoni szürkeség elől, egyre többen utaznak télből a nyárba vagy legalábbis a tavaszba. De nem kell túl hosszú, túl drága utazásra gondolni, és még csak az óceánon sem kell átrepülni ahhoz, hogy barátságosabb időjárási körülmények közé érkezzünk. Összeszedtünk pár a magyarok által kevésbé ismert, de jó
Az ASIC bányászgép gyártó Goldshell elkezdte árulni a korábban megjelent otthoni felhasználásra szánt kisebb teljesítményű KD BOX PRO bányászgép frissített
A szerb kormány december közepén kérte a KFOR-tól, hogy a feszült helyzet kezelése érdekében engedélyezze néhány száz, de ezernél nem több szerb katona, illetve rendőr Észak-Koszovóba küldését.
Az Északi-tenger „Atlantiszát”, az évezredekkel ezelőtt elsüllyedt Doggerland-ot a tudósok hídnak nevezik, mivel ez a terület Nagy-Britanniát kötötte össze Európával.
Januártól emelt maximális összeggel vehetik igénybe a kisgyermekesek a gyed extrát, amely már kilenc éve segíti a kisgyermekeseket: hozzájárul a vágyott gyermekek megszületéséhez, és ahhoz, hogy a családoknál több pénz maradjon - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM).
Nem adott engedélyt a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő (KFOR) arra, hogy Belgrád szerb rendfenntartó erőket vezényeljen Koszovóba az ottani, feszültséggel teli helyzet kézben tartására - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap.
Veszélyes hulladéknak minősített elektromos háztartási készülékekkel kereskedő nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel Spanyolországban a Kanári-szigeteken.
Orbán Viktor szerint fontos, hogy a gyermekvállalást ösztönző és segítő állami programok hosszú távon kiszámíthatóak legyenek. Jelen állás szerint a kölcsönszerződés 2024. december 31-éig köthető meg.
Jelentős, 425 millió eurós, azaz csaknem 170 milliárd forintos hitelkeret biztosítását hagyta jóvá a kormány a Magyar Fejlesztési Bank számára, a tőkekövetelés 80 százalékának állami kezességvállalása mellett. A Magyar Közlönyben vasárnap délután megjelent kormányhatározat értelmében az MFB a hitelkeretet a Vodafone Magyarország 51 százalékos tulaj
Nem adott engedélyt a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő (KFOR) arra, hogy Belgrád szerb rendfenntartó erőket vezényeljen Koszovóba az ottani, feszültséggel teli helyzet kézben tartására - jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök vasárnap.
Az argentin Lionel Scalonit választotta 2022 legjobb szövetségi kapitányának a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS.
Átszervezés miatt átadja az Ant Group pénzügyi-technológiai vállalat irányítását Jack Ma kínai milliárdos, az Alibaba kínai webáruház alapítója és volt tulajdonosa - közölte a vállalat.
A műtéti várólisták hosszúságáról készült elemzéssel szinte párhuzamosan jelent meg az Ipsos felmérése, amiből kiderült, egyre többen fordulnak a magánegészségügy felé.
A fővárosban környezetbarát módon hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, amelyekből becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. (BKM) FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója pénteken az MTI-vel.