Egyre értékesebb és népszerűbb Taylor Swift macskája, de így sem veheti fel a versenyt a kutyával, VI. Güntherrel, aki egy ideig Madonna floridai luxusvilláját használta nyaralónak.
Ismét létrejönnek a hidegháború idején megismert nemzetközi blokkok, Magyarországnak pedig el kell kerülni, hogy az egyik ilyen tömb perifériája legyen. Minderről a kormányfő politikai igazgatója írt.
„Itt valójában az olasz étteremmel van a baj, meg a homárral, vagy Orbán Viktorral, aki bármit csinál, az nem lehet jó az ő számukra?” – vetette fel Vona Gábor azoknak, akik az ellenzéki oldalon sérelmezték Orbán ebédjét.
Azt írták, hogy Herceghalom közelében négy autó rohant egymásba a nagy forgalomban, majd a baleset miatt kialakult torlódásban másik két autó is ütközött. Bőny közelében három autó ütközött, Győr közelében szintén három autó karambolozott, ahogy Ikrénynél is - tették hozzá. Információik szerint egyik balesetben sem sérült meg senki, viszont több ki
Egészen pontosan ma 150 éve született meg a „Hollywood megalapítójaként" is emlegetett magyar származású zseni, Adolf Zukor, aki többek között a máig az egyik leghíresebb filmstúdió, a Paramount Pictures megalapítója. Az Oscar-díjjal is jutalmazott producer születésének évfordulója alkalmából most ön is tesztelheti filmes tudását! Töltse ki kvízünk
Ismét érdekes témákkal és vendégekkel várja Bochkor Gábor, a #Bochkor műsorvezetője az ATV nézőit, ugyanis az új szezon első adásából rengeteg pikáns dologról rántják le a leplet. Többek között arról is, hogy a műsorvezető nemrég egy pikáns üzenetet küldött egy ismert énekesnőnek, aki ráadásul a mostani adás vendége volt.
Nem is tudnánk elképzelni szórakoztatóbb módját az almaszezon megünneplésének, mint a karamellás almás nachos, amely egy tökéletes nassolnivaló. A gyerekek el lesznek ragadtatva!
A francia elnök felszólította az energiaszolgáltatókat, hogy tárgyalják újra a szerződéseiket a kisvállalkozókkal. Emmanuel Macron szerint a cégek kétharmada bajban van a megemelkedett energiaárak miatt, ezért az államnak támogatnia kell őket.
A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.
2022-ben az Európai Unióban működő, legalább 10 alkalmazottal és önálló vállalkozóval rendelkező vállalkozások 92 százaléka alkalmazott legalább egy intézkedést adatai és IKT-rendszerei integritásának, rendelkezésre állásának és bizalmas jellegének biztosítása érdekében, az intézkedések dokumentálása terén viszont még van hova fejlődni.
A zenész családja 2021-ben szívet tépő traumán esett át: Delhusa fiának felesége, Nóra belehalt egy agresszív agydaganatba, árván hagyva pár hónapos gyermeküket.
Nem lesznek személyi változások a magyar női kézilabda-válogatott stábjában az Európa-bajnoki 11. hely után, de még szorosabbra fűzik az együttműködést a klubokkal, és szükség esetén plusz felkészülési napokat is beiktatnak.
Yazeed Al Rajhi nyerte a Dakar hetedik napját, a szaúdi versenyző nagyon magabiztosan száguldott végig a 333 kilométeren és csaknem kilenc perc előnnyel nyert a litván Vaidotas Zala előtt. Al Rajhi a hatodik szakaszon öt órát veszített egy technikai hiba miatt, és visszaesett a 35. helyre. Miután elveszítette esélyét a végső győzelemre és a dobogór
Miután a Zijin Copper szerbiai vállalatvezetése nem tudott közös nevezőre jutni december végén a kelet-szerbiai Bor réz- és aranybányájának munkásaival, ez utóbbiak még tavaly tüntetésbe kezdtek. Kedden délután a vállalat épülete előtt követelték a vezetőségtől, hogy módosítsák a december közepén meghozott munkaszabályzatot.