A szíriai lázadok által ellenőrzött területen rossz körülmények között élő négymillió ember sorsa nagymértékben függ az élelmiszer- és gyógyszerszállítmányoktól.
A Vinum Ister-Granum Regionis Borlovagrend egész napos ünnepségének helyszínén, a Mária Valéria híd esztergomi oldalán beszélgettünk Polhammer László nagymesterrel, aki kiemelte, ha nem épült volna meg a híd, akkor a borrend által átölelt régió sem lehetne két ország, Szlovákia és Magyarország területén.
Az interneten elég sokféle definíciót találhatunk a Natural Language Processing – NLP fogalmára, ami összességében a természetes nyelvek feldolgozására épülő
Jack Grealish 2021 nyarán hagyta el az Aston Villát a Manchester City kedvéért, amely 117,5 millió eurót sem sajnált az angol válogatott támadóért. Ugyanakkor a 27 éves szélső bevallotta, lényegesen gördülékenyebben képzelte az a klubváltást.
A Feleségek luxuskivitelben egykori szereplője éles kritikákat kapott egyik legfrissebb bejegyzése alatt. Bár sokan dicsérték és egyetértettek vele, többen jelezték, hogy múltbéli megnyilvánulásaival nem összeegyeztethető jelenlegi álláspontja.
A hatpárti ellenzék külföldi adományokkal támogatott holdudvara a tavalyi országgyűlési kampányban több százezer tekercs kormányellenes WC-papírt gyártatott, ám az óriási mennyiséget végül nem dobták piacra, raktáron maradt 347 760 tekercs.
Nem sokkal dél után ismét légiriadót rendeltek el Ukrajna egész területén, miután a délelőtti órákban komoly tűzzel néztek szembe. Az ukrán tüzérség dél után sem fejezte be a harci tevékenységet, hiába rendelt el fegyverszünetet – egyoldalúan – Putyin.
Abban a pillanatban, ahogy életbe lépett a Moszkva által meghirdetett ortodox karácsonyi fegyvernyugvás, az ukránok máris ágyúzásba kezdtek Donyeck megyében.
Már az előző évben is törekedtek a bányászok arra, hogy hatékonyabbá váljanak. Újabb bányásztechnológiákkal kísérleteztek és igyekeztek még hatékonyabb bányászgépekre cserélni a régebbi farmokat. Egyre fontosabb lett a megújuló energiával üzemeletett telephelyek kialakítása, ami által csökkenteni tudták energiaköltségeiket, karbonlábnyomukat és zöl
Elhárult az áramkimaradások veszélye Franciaországban, miután újabb atomreaktorok álltak üzembe a karbantartási munkák végeztével, és az időjárás is kedvező - mondta szerdán Olivier Véran kormányszóvivő.
Sztárokkal, bajnokokkal teletűzdelt mezőny jött össze a 2023-as virtuális Le Mans-i 24 órás versenyre. A virtuális Le Mans széria 2022/23-as szezonzáró eseményét január 14-15-én rendezik majd meg. A sokszínű mezőnyt mi sem jellemzi jobban, hogy a Forma-1-től az IndyCarig, az F1 betét szériáin át, a kamionversenyzésen keresztül a GT és túraautózásig
Rekordszámú, több mint 4 ezer ember vált milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben - közölte a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-vel.
Felesleges szépíteni: siralmas évet zártak 2022-ben a hazai részvényalapok, mindössze négy sorozat tudott 10% feletti hozamot elérni, ezeken kívül hat sorozat volt pluszban tavaly és itt a vége, a többi lakossági, 87 forintos sorozat mínuszban zárta az évet. Csodálkozni mondjuk nem kell, tavaly szinte a világ összes tőzsdéje is siralmasan teljesíte