Ördög Nóra és Nánási Pál gyermekei tévés édesanya és fotós édesapa mellett már megszokhatták a kamera jelenlétét, így nem kizárt, hogy szüleik nyomdokába lépnek idővel.
Galántai György, a HELL Energy kereskedelmi igazgatója kapta kézhez elsőként a Signature CEO díját*, amit idén összesen 14 vállalat üzleti döntéshozója érdemelt ki. Ennek apropójából készítettünk vele interjút, hogy megtudjuk, megváltoztatta-e a pandémia a marketingszemléletüket, milyen különbségeket lát a HELL és a versenytársak törekvéseiben, tov
Tavaly 18 770 - a vonatokon és a buszokon - elhagyott tárgyat adtak le a MÁV-Volán-csoportnál, ezek közül csaknem 11 ezer került vissza a tulajdonosához.
Alexandru Rafila román egészségügyi miniszter Ligia Deca oktatási miniszterrel együtt tartott sajtótájékoztatót annak kapcsán, hogy Romániában három hete tart az...
A Tesla a hét elején közölte, hogy a tavalyi negyedik negyedévben több mint 439 ezer elektromos járművet gyártott, és több mint 405 ezret szállított ki.
A Tesla amerikai elektromos járműgyártó több mint 10 százalékkal csökkentette a Tesla Model 3 és Model Y elektromos autóinak az árát péntektől Kínában, amely a világ legnagyobb elektromos járműpiaca és ahol egyre élesedik a verseny a gyártók között - írja az MTI.
Épp zajlik a Dakar-rali, Szaúd-Arábiában. Arról már beszámoltunk korábban, hogy a Ferrari F1-es versenyzője, Carlos Sainz is a helyszínen követi az eseményeket, mivel elkísérte a versenyen rajthoz álló édesapját, id. Carlos Sanzot. Ifj. Sainz kíséri is apjáékat, azonban egy alkalommal óvatlan volt, és jószándékával majdnem gondot okozott nekik. Oly
A fővárosban környezetbarát módon hasznosítják az utcákról begyűjtött karácsonyfákat, amelyekből becslések szerint több mint félmilliót szállítanak majd el - közölte az FKF.
A háború, az európai energiaválság, a kamatemelések reálgazdasági hatásai és a globális recessziós előjelek egyelőre nem jelentkeznek a munkaerőpiaci folyamatokban.
A globális ellátási láncokban fellépő zavarok gondolkodásra késztették a logisztikai szakembereket, akiknek megoldást kellett találniuk arra, hogy a jövőben fellépő kockázatokat, ha a jelenleg fennálló szűk keresztmetszetek enyhülnek is idővel, megfelelően tudják kezelni. Egyre több vállalat törekszik rövidebb ellátási láncok létrehozására, és az e
Az LMP társelnöke élesen bírálta az ellenzéki pártokat a 2021 végén történtek miatt, szerinte ugyanis "az egy olyan tragédiát okozott, amit úgy hívnak, hogy a negyedik kétharmad." Azt mondta, nem fog részt venni a Komjáthi Imre által kezdeményezett egyeztetésen sem, az ugyanis a lehető legrosszabb dolog, amit most csinálni lehet.
A Duda Éva Társulat decemberben telt ház előtt mutatta be a „FRIDA, az élet múzsája” című legújabb produkcióját - az előadást február 18-án láthatja ismét a közönség. Duda Éva teljesen új koncepció mentén foglalkozik újra Frida Kahlo művészetével, a Nemzeti Táncszínházzal együttműködésben egy különleges előadás született, mely valódi kuriózum a Tár
Majdnem két évvel ezelőtt volt nagy sláger az interneten a Jerusalema-kihívás, melyhez a magyar rendőrök is csatlakoztak. Az egyenruhások szerte Budapesten, több helyszínen perdültek táncra még 2021 tavaszán, a videójukat pedig nemcsak itthon, hanem a világ más részein is imádták.