Az Agrárminisztérium a nemzeti park igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében.
A Privát Kopó című bűnügyi lap nézett utána, hogy milyen céges adatokat lehet kideríteni G. w. M., azaz Varga Márk vagyonáról, miután a rapper nemrég egy Porschéval lepte meg a jegyesét, Kulcsár Edinát.
A dél-koreai vállalat hamarosan újabb nagy frissítést hozhat el a készülékeire a szivárgások szerint, amit már tesztelnek is. Mutatjuk, hogy mikor érkezhet a One UI 5.1. A Samsung a tavalyi évben rekord gyorsasággal hozta el a frissítéseket készülékeire, amivel így minden márkát lehagyott, ha a frissítések mennyiségét nézzük. Az eddigi jelentések s
Dániában tavaly egyetlen bankrablást sem követtek el, köszönhetően a készpénz fokozatos térvesztésének - jelentette be kedden a Finansforbundet bankszövetség.
Ha a nemzetközi piacokat nézzük, egyelőre nem állapítható meg egyértelmű irány a tőzsdéken, tegnap az amerikai piacok eséssel indították az idei évet, ezzel szemben Ázsiában inkább vegyesek voltak a mozgások ma reggel, ami pedig az európai tőzsdéket illeti, itt ma is folytatódhat az emelkedés azt követően, hogy tegnap Németországból a vártnál jobb
Már nem kell sokat kihúzni a várva várt Hogwarts Legacy című videojáték kijöveteléig, azonban megjelenése mellett 2023 eleje a teljes Harry Potter filmsorozat korlátozott ideig tartó mozis visszatéréséről is szól majd a Pannónia Movie Kft. termeiben.
A romló társadalmi légkör ellenére is robbantja a bombát Elisabeth Borne kormánya: meg akarják mutatni, hogy igenis képesek megreformálni az országot. Az elszabadult energiárak miatt eleve puskaporos légkörben fölemelnék 65 évre a nyugdíjkorhatárt, a tartózkodási engedélyeket összekötnék a munkavállalással.
Októberben tovább nőtt az átlagkereset Magyarországon, azonban még ez sem volt elég ahhoz, hogy a vágtató inflációt kompenzálja. Az elmúlt hónapokban egyre világosabbá vált, hogy az ország belépett az ár-bér siprál és az extrém infláció időszakéba, a friss adatok pedig arról árulkodnak, hogy a helyzet egyre súlyosabbá válik. A bérek és az árak növe
Ismerős az érzés, amikor apró, édes vétkek ellen küzdesz, de amikor végül elgyengülsz és átatod magad a sáros örömöknek, végül sokkal nagyobb élvezetet nyújtanak? Mik a leggyakoribb guilty pleasure faktorok az életünkben? Miért okoz nagyobb jót, mint a legális boldogság? Mennyi bűnös élvezetet engedhetünk meg magunknak?
Tehetségesek, híresek, gazdagok és népszerűek, van azonban még egy közös vonása az alábbi sztároknak, még pedig az, hogy mindannyian idén lesznek 65 évesek! Nézd meg, kik ők!
A hidratáltság fenntartása az egészségünk egyik legfontosabb összetevője. Sokan azonban nem figyelnek a megfelelő folyadékbevitelre. A jó hír azonban az, hogy számos más módszer is létezik, amely segíthet a hidratáltság megőrzésében.
Közös nyilatkozatban ítélte el az Európai Unió, annak több tagországa és néhány más állam, hogy az afgán felsőoktatásért felelős miniszter december 20-án azonnali hatállyal kitiltotta a nőket az egyetemekről Afganisztánban; a nyilatkozat aláírói arra figyelmeztetnek, hogy a lépésnek következményei lesznek a közép-keleti országgal fenntartott kapcso
Szerda reggel megint 400 alatt indítja a napot a forint az euróval szemben azt követően, hogy tegnap délután élesen fordult a jegyzés és erősödni kezdett a magyar deviza. Ez részben a dollár erősödésének kifulladásával függ össze, egyelőre nincsenek kifejezetten magyar-specifikus hírek az év elején.
A világ legnagyobb M&A-tanácsadójának számító Goldman Sachs vezető üzletkötői a gazdasági növekedés idei lassulása és a gyenge hitelpiac ellenére 2023 második felére már a fúziók és felvásárlások (M&A) fellendülését várják – számolt be a Reuters.
Dopeman nehéz időszakon megy keresztül. Édesapja december elején hunyt el, most pedig egy orvosi műhiba miatt a születésekor súlyos agysérülést szenvedett húgát, Fruzsinát kórházba kellett szállítani.