Bár még az első ötletcsomag harmada sem valósult meg, újabb és újabb javaslatokat kért és kapott a Fővárosi Önkormányzat, mire kellene elköltenie egymilliárd forintot.
A jó öreg Európa autózás terén a legzöldebb kontinenssé válik. Ezért érdemes körbejárni a négykerekűekben használt áramtárolókat. Az teszi aktuálissá a témát, hogy nemrég vált véglegessé a döntés: Európa teljesen elkötelezedődött az elektromos hajtás irányában. Ezért felénk, 2035-től, a hagyományos motorú új autókat tilos lesz forgalomba hozni.
Több mint egy évet kell visszalapozni a naptárban, hogy olyat lássunk, amit 2023 január elején: egyetlen nagybank sem hajtott végre számottevő általános kamatemelést sem a személyi kölcsöneinél, sem a lakáshiteleinél.
Az energiaszolgáltatók már három hónapja nem hajlandóak hosszútávú szerződés kötni a fogyasztókkal, sokaknak pedig a napokban jár le korábbi megállapodásuk.
Több dolog miatt is érdemes lesz figyelemmel kísérni a rallysportot 2023-ban. Például, hogy mennyire lesz sikeres a WRC mezőny visszatérése az Amerikai földrészre Mexikónak és Chilének.
A szürke, hideg tél közepén 2023. január 20-tól harsány színkavalkádba fordul a Berlinben megrendezésre kerülő Nemzetközi Zöld Hét (Internationale Grüne Woche).
A fuvarozásról korábban már szó volt a „Fontos áfaszabályok az EU-n belüli termékfuvarozásra” c. cikk alatt. Ebben megvizsgáltuk, hogyan alakulnak az áfaszabályok a Közösségen belüli fuvarozások esetén. Most azt nézzük meg, hogyan változnak az áfára vonatkozó szabályok, ha a fuvarozás Közösségen kívülre történik.
Érdemes sűrűn fogyasztanod ezt a nem mindennapi gyümölcsöt, ugyanis nemcsak eszméletlenül finom, hanem olyannyira egészséges, hogy szervezeted is hálás lesz érte!
Sajtóértesülések szerint jelentős előrelépéseket tesz 2023-as versenyautójával a súlycsökkentés terén a Ferrari Forma-1-es csapata, ez pedig komoly fegyver lehet majd riválisaik, a Red Bull és a Mercedes ellen az előttünk álló idényben.
Hamarosan újra találkozunk Magyarország legnagyobb hajókiállításán 2023. február 23-26. között a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban. Közeledik a 2023-as Budapest Boat Show, amely tavaly 27 000 látogatót vonzott az Utazás kiállítással közösen. Az idei rendezvény előtt két hónappal a G pavilon több, mint háromnegyede megtelt. A k
Fának csapódott egy személyautó Budapest XI. kerületében, a Ménesi úton. Egy beszorult embert a fővárosi hivatásos tűzoltók kiszabadítottak - írta a katasztrofavédelem portálja kedden, pontban 23.00 órakor. A helyszínre a tűzoltó doktorszolgálat és a mentők is kiérkeztek. Kérjük, vezessenek óvatosan!
Az újév kezdetéhez olyan szorosan kapcsolódnak a fogadalmak, mint a lencse vagy a pezsgő. De miért teszünk magunknak ígéretet, ha pedig már megtettük, miért nem tartjuk be? Milyen a jó számvetés az előző évvel, és milyen a jó újévi fogadalom? Mit tehetünk azért, hogy ne engedjük el céljainkat már az év első felében? Erről beszélgettünk Mike
Szerdán sokfelé indul párás, ködös idővel a nap, helyenként ködszitálás is kialakulhat. Napközben a legtöbb helyen várhatóan feloszlik a pára és a köd, és több területen is kisüthet rövidebb-hosszabb időszakokra a nap.
Két lépcsőben emelik az ápolók és az egészségügyben dolgozó más alkalmazottak bérét, így a kormány tervei szerint 2024 márciusára az egészségügyi szakdolgozók átlagos alapbére eléri majd az orvosi átlagbér 37 százalékát, ám hogy konkrétan hány százalékos emelkedés várható, azt az ápolók csak találgatják.
Polgármestert választanak vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Komjátiban, az időközi önkormányzati voksolást a település eddigi vezetőjének halála miatt írták ki.
Ismét civil célpontokat, köztük egy jégarénát bombáztak az oroszok Kelet-Ukrajnában. Olekszandr Kacsura háborús tudósító Híradónknak azt mondta, hogy több lakóházban károk keletkeztek az éjszakai rakétatámadásban. Az ukrán hadsereg az elmúlt napokban megsemmisítette az oroszok három bázisát a megszállt ukrán megyékben. Valószínűleg több száz orosz
Miközben Kínában elszabadult a koronavírus, a világ járványtudósai az Egyesült Államokban szélsebesen terjedő változat miatt aggódnak. A "rémálom" variánsként is elnevezett XBB alvariáns egyik új változata, az XBB 1.5 rekombináns. Utóbbi koronavírus változat az XBB-hez képest egy további mutációval rendelkezik, megjelenése pedig azért aggasztó, mer
Közel 20 százalékot estek a vezető amerikai és európai részvényindexek 2022-ben. Mi okozta ezt és melyik szektor tudott mégis emelkedni az eső piacon? Az elmúlt év tőzsdei teljesítményeit tekintettük át.
A kínai vállalat már dolgozik az új generációs készülékén a pletykák szerint, annak ellenére, hogy nemrég debütált az előd sorozat. Mutatjuk, hogy mit kell tudni erről. Az Oppo novemberben leplezte le az Oppo Reno 9 sorozatot, ami Kínában érhető el egyelőre és nem tudjuk, hogy mikor indulhat el a globális értékesítés abból kiindulva, hogy Magyarors
Dél-Korea kormánya bejelentett, hogy nagymértékű adókedvezményeket tervez nyújtani a hazai félvezető- és más technológiai vállalatoknak, amelyek odahaza fektetnek be, hogy erősítsék az ellátási lánc biztonságát, és fellendítsék a gazdaságot. A tőkebefektetéseket otthon végrehajtó vállalatok akár 35 százalékos adókedvezményt is kaphatnának, ami a cé
Több mint két és fél éve nem mért aktivitási mélyponton zárta a tavalyi évet a brit gyáripar a kedden ismertetett átfogó decemberi mérőszámok alapján. Egybehangzó elemzői vélemények szerint a brit gazdaság egésze is már recesszióban van. Az S&P Global pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató csoport és a brit vállalati szektor beszerzési aktivitását mérő
A másik oldal ma nem politikai alternatívát kínáló ellenzékiek és kormánykritikus újságírók társasága, hanem fizetett ügynökök és válogatott hazaárulók bűnszövetsége.
Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.
Kevin McCarthyt akarja a republikánus többség, még pártbeli riválisa, Jim Jordan arra szólította fel társait, hogy McCarthyt támogassák. Akár napokig elhúzódhat a választás.