Kellemes, szinte tavaszias időjárás, a háttérben a tenger partot érő hullámai morajlanak, a kiszolgálás pazar, a hely felkapott, elegáns. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a feleségével, Anikó asszonnyal – és úgy egy tízfős társasággal – ellátogatott az ostiai La Bussolába, az olasz főváros kedvelt tengerparti éttermébe.
Sok szülő számára létfontosságú és mindennapos kérdés, hogy miért sír a kisgyerekük, aki még nem tudja megmondani, hogy mi baja van. A tanácstalanságot gyakran nem sikerül elűzni, és pótcselekvés, a gyermek figyelemének elterelése, megnyugtatása hoz megoldást.
A havi bruttó minimálbér összege 2023. január elsejétől 232.000 forint, a garantált bérminimumé 294.400 forint. Ez 16, illetve 14 százalékos emelkedést jelent a korábbiakhoz képest.
Dr. Dézsi Csaba közösségi oldalára feltöltött videóban látható, amint tudatja betegével, hogy a gyógyszer, amit a szívére szed, kis mértékben orvosság, nagy mértékben patkányméreg.
Bár a jelek szerint a kanyarban sincs a magyar euró, attól még érdekes elképzelni, hogy milyen arculatot kapna a valuta, ha itthon is bevezetnék. Erre a gondolatra építve tervezhette meg egy művész az 1 és 2 eurós érmék magyar változatát.
250 ezer baromfit kellett megsemmisíteni egy, a csehországi Pilzenhez közeli farmon, és a járvány az ország más területein is felütötte a fejét. Egész Európában sosem látott mértékben terjed a kórokozó.
Szolidaritási jeggyel utazhatnak január 7-én a háborús menekültek azokba a városokba, ahol ukrán nyelvű karácsonyi mise és ünnepség lesz az ortodox karácsony első napján - közölte az ukrán nemzetiségi parlamenti szószóló szerdán az MTI-vel.
A közlemény szerint a borsodi férfi még 2022 áprilisában nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd erősen ittas állapotban - szervezetében közel 3 ezrelék véralkohol-koncentrációval - ment ügyet intézni a helyi járási hivatalba, ahová a pár száz méterre lévő otthonából gépjárművel érkezett. A kormányhivatal dolgozóinak jelzésére rendőrök jelent
A BMW tavaly mintegy 2,4 millió autót adott el, csaknem 100 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a teljesen elektromos járművek eladása több mint kétszeresére nőtt – jelentette be a német járműgyártó szerdán Münchenben.
Sokak számára alapvető információ, hogy télen kisebb hatótávolsággal szolgálnak a villanyautók, az akkumulátornak ez ugyanis egy megterhelő felhasználás. Ráadásul a
Kellemes, szinte tavaszias időjárás, a háttérben a tenger partot érő hullámai morajlanak, a kiszolgálás pazar, a hely felkapott, elegáns. Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke a feleségével, Anikó asszonnyal – és úgy egy tízfős társasággal – ellátogatott az ostiai La Bussolába, az olasz főváros kedvelt tengerparti éttermébe.
Kétezer konvertibilis márkáért, azaz több mint 40 ezer forintért hirdette meg az utolsó, Bosznia-Hercegovinában megvásárolt McDonald's-es hamburgert egy férfi, miután a múlt év végén a gyorsétteremlánc utolsó üzlete is bezárt a nyugat-balkáni országban.
A Federal Reserve-nek a következő néhány ülésén legalább addig folytatnia kell a kamatemelést, amíg nem bizonyosodik meg arról, hogy az infláció elérte a csúcspontját - mondta a Reuters szerint szerdán Neel Kashkari, a Minneapolisi Fed elnöke, aki saját előrejelzését ismertette, miszerint az irányadó rátának 5,4%-on kellene tetőznie.
Az előkelőség nem árult el kifejezetten nagy titkot, mikor a CNN-en arról beszélt Anderson Cooper műsorvezetőnek, hogy nem akar többé szakmailag együttműködni a királyi famíliával.
Az Arrows egyik ikonikus három üléses versenyautója újra akcióba lendül majd az Adelaide-i Motorsport Fesztiválon. Az Arrows AX3 egy bemutatón fog majd részt venni, amit a Forma-1 szurkolók által jól ismert Victoria Parkban fognak megrendezni. A helyi drukkereknek pedig egy hamarosan induló nyereményjátéknak köszönhetően lehetőségük nyílik majd élm
Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében - közölte az Agrármin
Gazdag Dániel és Ádám Martin is ott van 2022 legeredményesebb futballistáinak világranglistáján, amelyet a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet, az IFFHS tett közzé kedden.
Magyarországon 2022-ben 111 524 darab új személygépjárművet helyeztek forgalomba, 8,5 százalékkal kevesebbet 2021-hez képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) hétfőn az MTI-vel.
Egy asszony mesél arról, miféle pokolból sikerült megszöknie 17 év után. Egy olyan korból, amikor a lányoknak azt tanították, olyan virágot szagolsz, amilyet szakítottál vagyis hallgass, ha bántanak
A Balásy Gyula tulajdonában álló Media Dynamics Kft. nyerte meg a fővárosi közműholding által álláshirdetési felületek vásárlására kiírt közbeszerzési eljárást. A nettó 70 millió forintos tétel aprópénznek tűnik a kormánykommunikáción elnyert tízmilliárdos tenderekhez képest.
Fehér bor kategóriában a pannonhalmi Cseri Pincészet 2019-es Septimus Rajnai Rizlingje, a vörös borok közül pedig a villányi Günzer Tamás Pincészet 2019-es GT 50 Cuvée-je nyerték el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2022-es Magyar Bor Nagydíjat.
Annalena Baerbock német külügyminiszter szerdán egy portugáliai tanácskozáson hangoztatta: nem ért egyet azzal, hogy az Európai Unióban adott esetben akár egyetlen tagállam megakadályozhat közös döntéseket.
Ahhoz képest, hogy nemrég még a tüntetők közé lövetett, ez békülékeny hangütés. Közben kiengedték a börtönből a híres iráni színésznőt, majd Franciaország ellen fordult a Legfőbb Vezető haragja a Charlie Hebdo karikatúrái miatt.