Minden olyan ismerős más modellekből, mégis mennyire más tud lenni az összkép, ha jól vannak összekomponálva az elemek – valami ilyesmit érezhettek azok a szerencsések, akik a hagyományos gyártók csúcsmodelljeiben töltötték a 2000-es évek elejét. És akkoriban ehhez még almárkát sem kellett alapítani, elég volt a kínálat tetejéről választani a fabet
Elhárult az áramkimaradások veszélye Franciaországban, miután újabb atomreaktorok álltak üzembe a karbantartási munkák végeztével, és az időjárás is kedvező - mondta szerdán Olivier Véran kormányszóvivő.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Az utoljára a tízforintos bankjegyen szereplő költő születésének évfordulójáról 30 ezer forintos ezüstérmével emlékeznek meg – írja a Bank360.hu.
Ezzel a filléres trükkel búcsút inthetsz az idegesítő vízfoltoknak és opálos poharaknak – mindössze két dologra lesz szükséged, amelyek valószínűleg már egyébként is megtalálhatók az otthonodban.
A pulykák felettébb intelligens madarak, melyek érzelmi intelligenciával rendelkeznek, képesek tartós társas kötelékeket kialakítani, valamint szeretetet kimutatni, sőt még dorombolni is, ha elégedettek.
A Kínából Belgiumba érkező utazókat érintő új intézkedéseket jelentett be a belga kormány a koronavírus-járvánnyal összefüggésben: tesztkötelezettség nem lesz, de a repülőgépek szennyvizét elemezni fogják új vírusvariánsok után kutatva - írta a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál.
Bonsall egy aprócska falu Nagy-Britanniában, mely állítólag a titkos földönkívüli tevékenységek "melegágya" lett az elmúlt évtizedekben. A településen a 20. század vége óta rejtélyes események történnek - nem csoda, hogy Bonsall a Nasa figyelmét is felkeltette.
Londonban tartja 2023-as Forma-1-es versenyautójának bemutatóját az Alpine csapata, a francia istálló pedig közösségi oldalain a jeles esemény időpontját is bejelentette.
Közzétette 2023-as emlékérme-kibocsátási programját az MNB, a program 14 tematikában 24 emlékérmét tartalmaz, nyolc korábban megkezdett sorozat folytatását tervezi a jegybank.
Bizony, és nem csak a Nautilust, de a Royal Oak-ot leszámítva gyakorlatilag mindenki mást is! Hogy milyen más luxus óramárkákat előzött a Baume & Mercier, és hogy mit tud a…
A fenntarthatósági beruházások finanszírozásának rendelkezésre állása szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a kkv-k ilyen beruházások iránti keresletét ösztönözzük – mondta Gerhard Huemer, az SMEunited gazdaságpolitikai igazgatója a kkv-k fenntarthatósági finanszírozásával foglalkozó OECD-platform decemberi konferenciáján.
Elhárult az áramkimaradások veszélye Franciaországban, miután újabb atomreaktorok álltak üzembe a karbantartási munkák végeztével, és az időjárás is kedvező - mondta Olivier Véran kormányszóvivő.
A világ legnagyobb fogyasztói elektronikai bemutatója hivatalosan csak holnap nyílik, de a Las Vegasban rendezett CES 2023-on máris egymást érik a bejelentések és bemutatók. Teljes képet adni a sok ezer kiállítót felvonultató eseményről lehetetlen, de a legizgalmasabb dolgok itt vannak!
Tegnap délután, valamivel egy óra után a VII. kerületi tömbházban rettenetes üvöltésre és sírásra lettek figyelmesek a lakók. Az édesanya tehetetlen zokogásáról és a vérző fejű fiúról – aki véletlenül fejbe lőtte magát – számolt be egy szemtanú.
Halálra gázolt a budapesti Déli pályaudvarról Oroszlányba tartó vonat egy embert szerda délelőtt Tatabányánál - tájékoztatott a Mávinform nyomán a Naphíre.
Elhárult az áramkimaradások veszélye Franciaországban, miután újabb atomreaktorok álltak üzembe a karbantartási munkák végeztével, és az időjárás is kedvező.
Két nap alatt 135 ezren rótták le kegyeletüket Rómában XVI. Benedek nyugalmazott pápa ravatalánál, ahol szerdán is búcsút vehetnek a hívek és más tisztelők a volt katolikus egyházfőtől.
Találd meg a megfelelő fényt: A megfelelő fény az egyik legfontosabb tényező a fotók minőségében. Próbálj meg olyan helyeken fotózni, ahol a természetes fény megfelelően megvilágítja a témát. Ez néha kényelmetlen tud lenni, mert bizonyos helyeken a napkelte, máshol pedig a napnyugta a legjobb időszak a fotózáshoz.Használj kompozíciós technikákat: A
Az önkormányzatok összesen 76 milliárd forint rezsitámogatást kapnak az államtól, amelyből elsősorban a kötelező feladataik ellátását tudják biztosítani a közeljövőben – mondta az InfoRádiónak a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Jövő héten végre a mozikban a M3GAN! Szeretnéd az elsők között szeretnéd látni az év első horrorját? Akkor csatlakozz a Mafab.hu és a film hazai forgalmazója, a UIP-Duna közös játékához, hogy a Tiéd lehessen a 5 darab 2 főre szóló mozijegy a film premier előtti vetítésére.