Január 2-án számoltunk be arról, hogy a Bosszúállók 51 éves sztárja, Jeremy Renner súlyos sérülést szenvedett hóeltakarítás közben. A színészt helikopterrel kellett a sürgősségi osztályra szállítani.
Nőtt a műtétre várakozó betegek létszáma számos életminőséget jelentősen befolyásoló műtét esetében. Még mindig rengetegen várakoznak többek között térd- és csípőműtétre, sérvműtétre, epekőműtétre. A mandula-, orrmandulaműtétekre több mint kétszeresére nőtt a várakozók létszáma – derült ki egy szerdán megjelent elemzésből.
Ferenc pápa a keresztény hittételek jelentős közvetítőjeként és magyarázójaként, a katekézis nagy mestereként jellemezte elődjét, a 95 évesen elhunyt XVI. Benedeket vatikáni általános audienciáján szerdán.
A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown elmondta, hogy nagy hatással volt rá a fiatal reménység, Oscar Piastri karaktere a tavaly nyári, Alpine-nal folytatott szerződési “botrány” során. Tetszett neki, ahogy az ausztrál az ügyet kezelte. Piastri azt követően került reflektorfénybe, hogy Fernando Alonso váratlanul bejelentette, hogy a 2022-es szezon vé
Kétezer konvertibilis márkáért, azaz több mint 40 ezer forintért hirdette meg az utolsó, Bosznia-Hercegovinában megvásárolt McDonald's-es hamburgert egy férfi, miután a múlt év végén a gyorsétteremlánc utolsó üzlete is bezárt a nyugat-balkáni országban.
A Fülöp-szigeteki belügyminiszter arra kért minden rendőrtábornokot és -ezredest: önként nyújtsa be lemondását, hogy megtisztíthassák a rendőrség vezetését a kábítószerkereskedelemhez fűződő kapcsolatoktól.
A 2022-es esztendő sok szempontból átmeneti év volt. Szerencsére a világ nagy része a hónapokig tartó lezárásokból lassan, de biztosan az új normálisba lépett át. A teljes távmunkától új, hibrid modellekhez, a virágzó gazdasági fellendüléstől rövid távú nagyfokú gazdasági bizonytalanságig jutottunk el. Mindeközben pedig folytatódik a készpénzről a
A PPA konstrukció alapja, hogy a megújuló energiát előállító cégek hosszú távú, kiszámítható előnyre tehetnek szert egy ilyen értékesítési szerződéssel, a vevő pedig elkerülheti velük a legmagasabb kilengéseket és az ezzel járó finanszírozási nehézségeket.
Szeretnéd pontosan megállapítani, hány kiló vagy valójában? Ha betartasz néhány egyszerű szabályt, megbízhatsz a mérlegben, ugyanis a valódi súlyodat fogja mutatni.
Sofía Vergarának köztudottan van egy titkos, de annál elitebb karibi rejtekhelye, amelyet csak Casa Chipi Chipi néven emleget. Az ünnepek alatt a kortalan kolumbiai szépség azonnal a trópusi luxusvilla felé vette az irányt férjével, Joe Manganiellóval.
90 éves korában elhunyt Houstonban Walter Cunningham, az 1968-as Apollo-7 misszió legénységének utolsó, még életben lévő tagja - közölte az amerikai űrhivatal.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank, milyen érméket bocsát ki 2023-ban. A 200 éves Himnusz és Petőfi is szerepel majd az új pénzeken. Összesen 14 témában 24 emlékérmét bocsát ki az idén a jegybank.
A 2022-es évre még nagyon sokáig fogunk emlékezni: a sokadik hullám és oltás után kezdtük végre elfelejteni a koronavírust, és mire a nyomasztó emlékeket az asztal alá söpörve fellélegezhettünk volna, Vlagyimir Putyin egy váratlan mozdulattal felborította azt a bizonyos asztalt, és a vírushoz hasonlóan olyan helyzetet teremtett, amit előtte senki n
Hadrendbe állt, majd az Atlanti- és az Indiai-óceánt, valamint a Földközi-tengert érintő hosszútávú hajózásra indult az Cirkon hiperszonikus robotrepülőgépekkel felszerelt Admiral Gorskov fregatt - jelentették szerdán az orosz hírügynökségek.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) vizsgálata nyomán 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Ádám Travel Utazási Szolgáltató Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége miatt. A vizsgálat megállapítása szerint a társaság azután is folytatta – immár engedély nélkül – pénzváltási tevékenységét, hogy korábbi megb
Meg fogja érezni a Red Bull Forma-1-es csapata azt a büntetést, amit a költségvetési szabályok 2021-es megszegése miatt szegtek ki rá, Daniel Ricciardo szerint azonban az istálló így is ütőképes lehet a következő idényben.
A BMW tavaly mintegy 2,4 millió autót adott el, csaknem 100 ezerrel kevesebb az egy évvel korábbinál, ugyanakkor a teljesen elektromos járművek eladása több mint kétszeresére nőtt - jelentette be a német járműgyártó szerdán Münchenben.
Péntektől ismét áremelés várható a kutakon, habár ezúttal csak a 95-ös benzin drágul majd. Az üzemanyagtípus egészen pontosan bruttó 6 forinttal drágul majd literenként, és bár ez a beszerzési árra vonatkozik, ahogyan ez lenni szokott, a piaci árakban is minden bizonnyal megjelenik majd ez a változás.
Nem esett abba a hibába a Red Bull a nyomasztó Mercedes-uralom idején, amibe a Ferrari a múltban többször is. Vezetőik szerint ennek köszönhető, hogy nyolc év után visszaülhettek az F1 trónjára.
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.