A hazai ingatlanpiacon a 2022-es tranzakciós adatok alapján változó intenzitású, mégis jelentős volt a befektetési céllal vásárlók aktivitása, akik június kivételével minden hónapban a vevők több mint 40 százalékát tették ki.
Új év, új kihívások. Nem csupán a kormánypártoknak. Az ellenzéknek is. Talabér Krisztiánt, a Nézőpont Intézet elemzőjét kérdeztük arról, mire számíthatunk 2023-ban Karácsony Gergelytől, Gelencsér Ferenctől, Gyurcsány Ferenctől és a Fidesz-KDNP-től.
A 2022-es esztendő sok szempontból átmeneti év volt. Szerencsére a világ nagy része a hónapokig tartó lezárásokból lassan, de biztosan az „új normálisba” lépett át. A teljes távmunkától új, hibrid modellekhez, a virágzó gazdasági fellendüléstől rövid távú nagyfokú gazdasági bizonytalanságig jutottunk el. Mindeközben pedig folytatódik a készpénzről
Számos ország koronavírus-vizsgálatot és egyéb intézkedéseket vezet be a Kínából érkező utazókkal szemben, annak ellenére, hogy a vírus már széles körben kering a határaikon belül. Rendkívül kiábrándító, hogy az elmúlt három év során hatástalannak bizonyult intézkedések ilyen hirtelen visszaállítását látjuk – írja egy mai közleményében Willie Walsh
A kutatás-fejlesztésre (k+f) fordított globális befektetések háromszorosára ugrottak az ezredforduló óta – globálisan elérték a 2,4 ezer milliárd dollárt. Magyarország hogyan áll a rangsorban? A cikk végén kiderül ez is.
Az MNB vizsgálata nyomán 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Ádám Travel Utazási Szolgáltató Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége miatt. A vizsgálat megállapítása szerint a társaság azután is folytatta – immár engedély nélkül – pénzváltási tevékenységét, hogy korábbi megbízó pénzügyi intézmén
Magyarország két legnépszerűbb lottójátékának halmozódása újra tízszámjegyűre duzzadt. A Hatoslottón 1 milliárdot meghaladó, az Ötöslottón pedig közel kétmilliárd forintos főnyeremény várja a játékosokat.
Vannak, akik szeretik, mások utálják. A melegítő az egyik legvitatottabb ruhadarab, de az tuti, hogy egyben a legkényelmesebb is. Bátran kimondhatjuk: a tréningruhák nemcsak edzésre valók; a retró korszak ezennel visszatért, és rendkívül stílusos is. Tényleg kombinálhatók elegáns kiegészítőkkel is?
A japán kormány gyermekenként 1 millió jent (körülbelül 3 millió forint) ajánl fel azoknak a családoknak, akik elköltöznek Tokióból, hogy megpróbálják megállítani a régiók népességfogyását.
Németországban decemberben lassult és az elemzői várakozások alatt alakult az infláció éves szinten a német szövetségi statisztikai hivatal előzetes adatai szerint.
Az MNB vizsgálata nyomán 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki az Ádám Travel Utazási Szolgáltató Kft.-re annak jogosulatlan kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenysége miatt. A vizsgálat megállapítása szerint a társaság azután is folytatta – immár engedély nélkül – pénzváltási tevékenységét, hogy korábbi megbízó pénzügyi intézmén
Annyira meleg van, hogy már a hóágyúzás sem segít a magyarországi sípályákon, és a tartósan magas hőmérséklet az időjósok szerint még legalább két hétig kitart. A hazai sícentrumok le is húzták a rolót, amíg nem lesz kedvezőbb az időjárás, egyedül a mátraszentistváni pálya tart ki, de ki tudja, meddig bírja.
A Rómeó és Júlia 1968-as verziójának két sztárja, Olivia Hussey és Leonard Whiting több mint 500 millió dollárra (187 milliárd forintra) perli a Paramount Pictures filmforgalmazót egy, a filmben látható meztelen jelenete miatt.
Körönként fél másodpercet veszíthetnek a Forma-1-es csapatok azon változások miatt, melyeket a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vezet be a 2023-as idényre a padlólemezekre vonatkozóan.
A változatosság iránti vágy és a kiaknázatlan új-zélandi élelmiszerpiac csábítása késztette Brian Turley-t arra, hogy 25 éves szakácskarrierjét feladva egy kedvelt élelmiszer, a gomba termesztése mellett döntsön. Tizennyolc hónap elteltével Brian nem bánja a döntését.
Bár a találmányt egy férfinak köszönhetjük, a nőknek nagy szerepe van abban, hogy a görkori kiállta az idő próbáját, és még ma is hatalmas népszerűségnek örvend.
Szergej Sojgu védelmi miniszternek az orosz elnök utasítására jelentést kell készítenie arról, hogy hogyan fognak javítani az ukrajnai harcokban részt vevő csapatok ellátásán.
Sokat javult a levegő minősége az országban, már egyetlen mérőállomáson sem mértek veszélyes értéket - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból. A levegőhigiénés index rendszerének négy kategóriája van: elfogadható, kifogásolt, egészségtelen és veszélyes.
Banki partnere bontotta vele a szerződést, az Ádám Travel mégis folytatta a valutaváltást. Ahogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) megállapította: pult alatt. A jegybanki ellenőrök is kaptak így pénzt, amit 15 millió forintos bírsággal „díjaztak”.
„Fájdalom. Minden csupa fájdalom. A lelkem és a testem is fáj. Elveszítettem magamból egy darabot. Levágták! 17 öltés. Ez maradt utána és a hiány. Fogok még tetszeni valakinek? Tudok valaha újra önmagam lenni? Tudok még NŐ lenni így megcsonkítva? Alig pár hete kérdezték meg: Az élete vagy a melle? Az életet választottam” – vallja igaz történetében,
Már amennyiben egy jó drága fabatkáról van szó, mivel a gyenge tőzsdei évkezdés miatt a cég értéke beesett 2000 milliárd dollár alá. Úgy tűnik, Cupertino sem golyóálló a világgazdasági nehézségekkel szemben.