Decemberben mindössze 7 510 külföldi használt személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon a Datahouse friss adatai szerint, ami 27 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszakban regisztrált 10 229 darabtól. Ez az érték nem csupán éves minimum, de a legszigorúbb covid-lezárások idején, 2020 áprilisában mért 7 590-es legalacsonyabb szintet is
2023-ban már új csapatával, az Alpine-nal vág neki a Forma-1-es világbajnokság küzdelmeinek Pierre Gasly. A francia pilóta azt mondja, egyelőre nem tudja, mi fogadja majd őt az enstone-i istállónál, azt azonban igen, hogy neki mire van szüksége versenyzőként.
Rendszerszintű, éves belső teljesítményértékelés bevezetését tervezi a kormány az oktatási-nevelési intézményekben, amellyel a pedagógusok és az intézményvezetők munkateljesítményét vizsgálnák – derült ki egy, a Népszava birtokába került belügyminisztériumi dokumentumból, amely a pedagógus teljesítményértékelési rendszer új koncepcióját vázolja fel
Folytatódik a gázárak meredek esése a mai kereskedésben, így december elejéhez képest, vagyis egy hónap alatt közel 50 százalékkal csökkent a gázár a holland TTF gáztőzsdén, miután már 70 euró alatt van a jegyzés. Az árnyomás enyhülésében több más tényező mellett elsősorban a szokásosnál melegebb időjárás játszik szerepet, melynek köszönhetően enyh
A kormány az év végén jelentette be, hogy 2023. január 1-jétől nem kell személyi jövedelemadót fizetniük azoknak a 30 évnél fiatalabb nőknek, akik gyermeket vállalnak. Azóta kiderült, hogy aki 30 év alatti, de január 1-jét megelőzően született gyermeke, elesik az adókedvezménytől. Így is néhány éven belül a százezret is elérheti azoknak a fiatalon
90 éves korában elhunyt Walter Cunningham, az 1968-as Apollo-7 misszió legénységének utolsó, még életben lévő tagja Houstonban – közölte az amerikai űrhivatal (NASA).
Tiltakozik a bukaresti ukrán nagykövetség amiatt, hogy egy Bákó megyei faluban orosz katonának öltöztek a hagyományos szilveszteri jelmezes felvonulás részvevői.
A rotterdami tőzsdén jegyzett TTF-típus jegyzése több mint 2 százalékos eséssel immár 70 euró/megawattóra közelébe került, ilyen alacsony szintre utoljára tavaly február közepén volt példa.
Louisianában egy új állami törvény kimondja, hogy a felhasználóknak igazolniuk kell életkorukat, mielőtt olyan oldalakra látogatnának, amelyeken a pornográf anyag a teljes tartalom több mint egyharmadát teszi ki -írja a Cybernews.
Pár nap “késéssel” Pierre Gasly újévi posztja is megérkezett. A francia versenyző és kedvese Francisca Dubajban pihennek épp, quadoznak a sivatagban, és egy hotel medencéjében szelfiznek. A bejegyzés megtekintése az Instagramon ???????????????????????????? 1 ???????????????? ♥️ (@f1wags2.0) által megosztott bejegyzés Évköszöntő posztjában ezt írta az idén már majd az Alpine-ná
A rotterdami tőzsdén jegyzett TTF-típus jegyzése több mint 2 százalékos eséssel immár 70 euró/megawattóra közelébe került, ilyen alacsony szintre utoljára tavaly február közepén volt példa.
Nőtt a műtétre várakozó betegek létszáma számos életminőséget jelentősen befolyásoló műtét esetében. Még mindig rengetegen várakoznak többek között térd- és csípőműtétre, sérvműtétre, epekő műtétre. A mandula, orrmandula műtétekre több mint kétszeresére nőtt a várakozók létszáma. A kórházi várólisták korábban sem voltak rövidek, viszont vált kezelh
Úgy néz ki, az ukrán haderő visszaszerzett egy olyan Sz-300-as légvédelmi rakétarendszert, melyet az orosz haderő 2014-ben, a Krím annektálásakor foglalt el.
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 510 500, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 352 000 forint volt októberben: mindkettő magasabb volt, mint egy évvel korábban.
Januárban még tesztadás lesz, február elsejétől viszont már elindul a Network4 Csoport legújabb, földfelszíni terjesztésű csatornája, a MAX4. A szórakoztató csatornán európai és amerikai sorozatok, filmek és saját gyártású infotainment tartalmak, valamint sportösszefoglalók is lesznek majd és itt indul újra útjára a Galileo című ismeretterjesztő mű
A Tesla több mint 439 701 autót gyártott a negyedik negyedévben. A leszállított 405 278 gépkocsi felülmúlta az egy évvel korábbi csaknem 309 ezret, de elmaradt az elemzők által becsült 420-425 ezertől. Tavaly a Tesla járműkiszállítása 40 százalékkal, 1,31 millióra nőtt, míg a járműgyártása 47 százalékkal 1,37 millióra emelkedett. A Tesla kiszállítá