A novemberi 63,7 százalék után 2022 decemberében 62,9 százalékkal emelkedtek éves szinten az ipari termelői árak a belföldi értékesítésben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
A vezérszurkolóból lett klubelnök, Kay Bernstein azonnali hatállyal menesztette Fredi Bobic sportigazgatót, miután a Hertha BSC pocsék formában kezdte a 2023-as évet. Az utolsó csepp a pohárban a hétvégén elveszített Union Berlin elleni rangadó volt. A kék-fehér mezes berlini alakulat a klubvezető szerint egy intenzív osztályon fekvő beteghez hason
A lista hat országot és négy kontinenst ölel fel, és az apró otthonoktól kezdve a 18 millió dolláros luxusingatlanon át a családi tanyán elhelyezkedő vendégházig igen színes a paletta. Nézzük a legfrissebb listát!
A tervezhetetlenség vált normálissá mind beszállítói együttműködések, mind pedig ajánlatadási, értékesítési szempontból a hazai KKV-k életében - derül ki az egyik legnagyobb, hazai alapítású tréningcég, a Comline Budapest összefoglalójából. Még mindig vannak az értékesítés területén kiaknázatlan lehetőségek, amelyekkel a jelenlegi, kihívásokkal tel
A Brexit évente 100 milliárd fontba kerül az Egyesült Királyság gazdaságának, és a hatások az üzleti beruházásoktól kezdve a vállalatok munkaerő-felvételi képességéig mindenre kiterjednek - írja a Bloomberg.
Az Európai Bizottság reményei szerint a közös gázvásárlás segít majd Európának abban, hogy a következő tél előtt feltöltse a kimerült tárolókat. Már az is látszik, hogy milyen alkutechnikával oldják meg a beszerzést, és ki segíti az üzletkötést.
Hétfőn a nap első felében érezhetően gyengült a forint az S&P péntek esti leminősítésének hatására, majd délután magára talált a magyar deviza. Így összességében minimális hatása volt a hitelminősítői lépésnek, visszalökte 390 fölé az euró jegyzését.
Az ipari termelői árak 2022 decemberében az egy évvel korábbihoz képest 34,9 százalékkal nőttek, az előző hónaphoz viszonyítva 0,1 százalékkal mérséklődtek, 2022-ben átlagosan pedig 33,7 százalékkal emelkedtek.
Decemberben szemmel alig látható mértékben mérséklődtek az ipari termelői árak az előző hónaphoz képest, az egy évvel korábbihoz viszonyítva viszont már lényegesen, 34,9 százalékkal nőtt.
Az előző részben áttekintettük Kanada előző évek bitcoinbányászattal kapcsolatos helyezetét, majd szót ejtettük az ország bányászati szabályozási problémáiról. Annak ellenére, hogy a negatív hírverés határozza meg még mindig a kritoiparággal szembeni politikai napirendet Kanadában, 2022 nem csak rossz hírekkel szolgált. Kanada legnagyobb bányász vá
A Ryanair jelentős számú ukrán pilótát és utaskísérőt vesz fel, hogy készen álljon a visszatérésre, amikor az orosz-ukrán háború véget ér - közölte Michael O'Leary vezérigazgató a Reuters tudósítása szerint.
Az ipari termelői árak 2022 decemberében az egy évvel korábbihoz képest 34,9 százalékkal nőttek, de az átlag mögött hatalmas a különbség. Ezen belül ugyanis a belföldi értékesítés ára közel 63 százalékkal szállt el. Az év utolsó hónapjában ráadásul az export ára már csökkent, de a belföldi ár még tovább nőtt.
Az elemzők által várt 1,3 milliárdnál jóval magasabb, 1,7 milliárd dolláros negyedik negyedéves nyereségről számolt be a svájci UBS. Az osztalékemelés mellett jelentős részvény-visszavásárlásra is számíthatnak a befektetők, ugyanakkor az idei év üzleti kilátásait illetően nagyon óvatos hangot ütött meg a menedzsment.
Az M6-os autópályán Pécs felé, Dunaújváros térségében szalagkorlátnak ütközött egy kamion és letarolta az elválasztó sávot. A 75-ös km-nél a külső sávon, lépésben halad a forgalom. Elhúzódó műszaki mentés várható. Szalagkorlátnak hajtott korábban egy személygépkocsi az M7-es autópályán, Baracska térségében. A 37-es km-nél a korlátozást már feloldot
Az európai földgázárak hétfőn 55 euró/MWh körül mozogtak, a múlt heti 17 százalékos csökkenést követően, viszont ma jelentős felpattanás látható, és újra 60 euró fölé emelkedett a jegyzés, elsősorban a hidegebb európai időjárás miatt.
A Microsoft készített egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a cégvezetők többsége és a munkavállalók is nyitottak arra, hogy a vállalati folyamatokat, akár valamilyen mesterséges intelligencia alapú eszközzel, minél előbb automatizálják - írja a Cybernews.
Javított a világgazdasági növekedési prognózisán az IMF. A Nemzetközi Valutaalap szerint az euróövezetben idén 0,7 százalékos GDP-növekedés jöhet, ami 0,2 százalékkal magasabb, mint amit októberben prognosztizáltak.
Több ismert ember, például Ónodi Eszter, Wunderlich József és Patkós Márton is szerepel a Budapesti Metropolitan Egyetem hallgatóinak diplomamunkáiban, amelyeket a nagyközönség számára is nyitott Animascope és Cinemascope rövidfilm szemléken, február 1-én és 7-én mutatnak be a nagyközönségnek. Az események alatt megismerkedhetünk a Budapesti Metr
A világ tele van borzalommal, szenvedéssel, katasztrófákkal, és ezt minden nap az arcunkba is dörgölik. Sokkal jobban oda kell figyelnünk a mindennapok apró örömeire, észre kell venni a jó híreket is. Ez a titka annak, hogy meg tudjuk őrizni a józan eszünket. Az asztrológia szerint 2023-ban három csillagjegy különösen jó hírekre számíthat. Ezeket n
Egy nő azzal vádolja Marilyn Mansont, hogy fiatalkorában szexuálisan zaklatta őt - derült ki a New York-i Nassau megyében hétfőn benyújtott új keresetből.
Az elmúlt évtized legalacsonyabb szintjén vannak az amerikai szezonális benzinkészletek és miután az orosz energiahordozókra az Európai Unió tilalmat vetett ki, a nyáron hiány fenyeget a keleti parton. Ha ezt elkerülik, akkor jelentős drágulásra számíthatnak a kutakon - írja a GCaptain.com.
A jelentős mértékben megemelkedett árak miatt az év második felében csökkenésnek indult és decemberben már visszaesett a kiskereskedelmi forgalom Németországban. Az élelmiszerek forgalma rekordmértékben csökkent tavaly a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése alapján.
Fokozódott a magyarok utazási kedve a téli szezonban. A tavaly december eleje óta eltelt másfél hónapban több mint 21 ezer utasbiztosítást kötöttek az utazás előtt állók, ami 85 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben - közölte saját adatai alapján a Netrisk.hu.