A tavaly októberben vártnál 0,2 százalékponttal gyorsabban, 2,9 százalékkal nő idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kedden kiadott, az októberi Világgazdasági kilátások (World Economic Outlook,WEO) felülvizsgált prognózisa szerint; ugyanakkor jövő évi növekedési várakozását az IMF 0,1 százalékponttal 3,1 százalékra rontotta. Taval
2023-ban visszatér a Sztárban Sztár. A kilencedik évadban ötfős lesz a zsűri, Lékai-Kiss Ramóna, Tóth Andi, Marics Peti, Kökény Attila és Papp Szabi pontozza majd a sztárok produkcióit. Most pedig a versenyzők névsorát is nyilvánosságra hozták.
A Mobileye folytatja a Németországban tervezett robotaxi szolgáltatását. Az Intel autógyártó leányvállalata, a Mobileye tervezett német robotaxi szolgáltatása egyre közelebb kerül. A vállalat autonóm vezetési technológiája jóváhagyási ajánlást kapott a TÜV SÜD-től - jelentette be a Mobileye a Las Vegas-i CES technológiai kiállításon. A jóváhagyá
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A ma megjelent kínai konjunktúramutatók szerint gyorsan javul a gazdasági környezet, miután az ország vezetése feladta a zéró-Covid járványstratégiát és felszabadult a korlátozások alól.
Lezajlottak az első bírósági meghallgatások abban az ügyben, amelyet Eva Green indított. A színésznő az egyik hollywoodi filmstúdiót perelte be nem kevesebb mint 1 millió dollárra. És ha igaza van, akkor bizonyosan meg is fogják neki ítélni ezt a pénzt. De miről is van szó.
A kínai vállalat hamarosan piacra dobhatja a legújabb csúcskészülékét, ami nem más lesz, mit a Huawei P60 Pro. A készüléket már egy kiszivárgott render képen is meg tudjuk tekinteni. A Huawei idén, akár már az év első felében bemutathatja a Huawei P60 Pro okostelefont, ami nem csak erős lesz, de a napokban megjelent render kép
Több mint féléves szünet után folytatódnak az útépítési munkálatok Erdély látványos hegyi útján, Nagyenyed és Abrudbánya között - erősítette meg az MTI-nek Lőrincz Helga nagyenyedi alpolgármester.
Ahogy megírtuk, elmaradt L. L. Junior és Körtvélyessy Kinga válópere. Úgy tudni a rapper kérte az elnapolást. Időközben az is kiderült, a felek újabban több időt töltenek együtt: szombaton baráti társasággal ünnepelték Junior kisfiának, Lacikának a tizedik születésnapját.
Az Abb E-mobility bejelentette, hogy leszállította az egymilliomodik elektromosjármű-töltőjét, ami a legújabb mérföldköve a vállalat azon távlati céljának, hogy az intelligens és megbízható töltési megoldások folyamatos fejlesztésével lehetővé tegye a kibocsátásmentes jövőt. Az elmúlt két évben az Abb E-mobility megduplázta termelési kapacitását
A vevők vették át az irányítást a hét első napján a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,4 százalékkal, a kukorica 0,1 százalékkal, a szójabab pedig 1,6 százalékkal drágult, miközben a repce stagnált. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.
Az eMAG a bírsággal kapcsolatos állásfoglalásában azt közölte, hogy tudomásul veszik a versenyhatóság döntését, bár annak megállapításaival nem értenek maradéktalanul egyet. Tavaly a Gazdasági Versenyhivatallal (GVH) megállapodtak egy olyan jóvátételi programról, amelynek keretében több mint egymilliárd forint kedvezményt biztosítottak a magyarorsz
A nemzetközi vetélkedőn évről évre a világ több mint száz országában mintegy félmillió gyermek vesz részt az óvodásoktól, a középiskolásokig. Az egyes korosztályokban világszerte ugyanazokat a feladatokat kell megoldaniuk a versenyzőknek. Az idei téma az energetika volt. A miskolci versenyen az Alternatív Közgazdasági Gimnázium „Izidumbu Robotics”