2023. január 31. kedd

jan. 31
0:40
Áll a bál Londonban: drasztikus megoldással tiltják ki az autókat (Infostart)
London egyik kerülete le akarja zárni az utcák 75 százalékát az autóforgalom elől. A sokat hangoztatott érv a levegőtisztaság javítása és a lakosok ösztönzése arra, hogy gyalogoljanak és kerékpározzanak többet – no és persze a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése. Persze nem örül mindenki.
jan. 31
0:40
Ukrán egyenruhával tévesztik meg az ellenséget a Wagner-zsoldosok (Mandiner)
Nem nagyon izgatja őket, hogy háborús jogokat sértenek.
jan. 31
0:40
Terrortámadásnak minősíthető a spanyol sekrestyés meggyilkolása (Magyar Nemzet)
Előzetes letartóztatásba került a 25 éves marokkói elkövető, aki többek között egy másik templom plébánosát is megsebesítette.
jan. 31
0:40
Dobrev Klára: Minden ellenzéki vezető tudja, hogy a DK nélkül nincs kormányváltás (Nyugati Fény)
Szerinte azonban az is egyértelmű, hogy együtt kell működniük.
jan. 31
0:43
Eladásra ajánlja a Wizz Airt a Concorde (vg.hu)
Csökkentette a célárat is Bukta Gábor részvényelemző.
jan. 31
0:43
Két ember meghalt lakástűzben Győrben (Biztosító Magazin)
Két ember meghalt hétfő hajnalban egy kigyulladt győri lakásban - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az Mti-t.
jan. 31
0:43
Brüsszel nem védi meg a kelet-európai termelőket (Magyar Hírlap)
Nem segít az EU az ukrán gabona importjával szemben?!.
jan. 31
0:44
Újabb mérföldkő előtt a Lánchíd felújítása (Infostart)
Csepelen látványos munkát végeznek a híd leendő korlátain, amit a rozsda miatt újra kellett gyártatni. Hír van a korábbi ideiglenes pesti zebráról is.
jan. 31
0:44
Kiderült, mi ihlette a világot a lábáról levevő Wednesday-táncot (Infostart)
Magyarországon is sokakat lesújtott a népszerű Wednesday sorozatot ihlető eredeti Addams family egyik sztárja, Lisa Loring halála. Mint kiderült, Loring eredeti tánca hatással volt a tavaly a köztudatba robbanó Tim Burton-sorozat internetet őrületbe kergető táncjelenetére.
jan. 31
0:44
Dánia minden Caesar önjáró lövegét átadja Ukrajnának (Mandiner)
Zelenszkij köszönetet mondott azért, hogy Dánia segít megerősíteni az ukrán tüzérséget.
jan. 31
0:44
Az öregedő női test láthatatlansága (Magyar Nemzet)
Az emberi természethez tartozik, hogy három időben élünk egyszerre.
jan. 31
0:45
Javított az osztrák konjunktúra megítélésén a Wifo (ProfitLine)
Javított az osztrák konjunkturális helyzet és kilátások megítélésén a Wifo osztrák gazdaságkutató intézet havi rendszeres felmérésének januári kiadásában.
jan. 31
0:45
Fenntarthatóság és klímaváltozás - beszélgetés a lehetséges alkalmazkodásról (Metropol)
- Klímaadaptáció, avagy hogyan élhetjük túl a klímakatasztrófát? - ezt a címet kapta az esemény, amelyre minden érdeklődőt várnak.
jan. 31
0:47
Amerika letiltja a Huaweit (vg.hu)
Nem ad ki több exportlicencet Washington a Huaweinek történő szállításokra.
jan. 31
0:47
carVertical: A legérdekesebb tények a használtautó-piacon, 2022-ben (Biztosító Magazin)
Kihívásokkal teli évet hagytunk magunk mögött, mind az új, mind a használt autók piacán. Nyilvánvaló, hogy a teljes iparág nehézségekkel küzd, és bár úgy tűnik, hogy a lendület egyhamar nem is tér vissza a válság előtti állapotba, az elmúlt 12 hónapban is számos izgalmas dolog történt.
jan. 31
0:47
10 gólt lőtt a futsal magyar bajnoka (Magyar Hírlap)
Az NB I 20. fordulójában az éllovas és címvédő szombathelyiek 10–1-re lemosták a pályáról a sereghajtó ELTE BEAC csapatát.
jan. 31
0:48
Idén is lesz igazgatási szünet – itt vannak az időpontok (Infostart)
Nyáron kilenc, télen három napra állnak majd le az állami hivatalok.
jan. 31
0:48
Dánia az összes Caesarját átadja Ukrajnának (Infostart)
Volodimir Zelenszkij köszönetet mondott azért, hogy Dánia segít megerősíteni az ukrán tüzérséget.
jan. 31
0:48
Elképesztő volumenű megrendelést kapott a Leopardok német gyártója (Mandiner)
Az Egyesült Államok leadta igényét.
jan. 31
0:48
Az ukrán gabona miatt bajban a magyar termelők, Brüsszel nem segít (Magyar Nemzet)
Az Európai Bizottság mezőgazdasági elképzeléseiről beszélt az államtitkár, rossz híreket közölt.
jan. 31
0:51
Gellert kapott az év eleji rali a Wall Streeten (vg.hu)
Megpihentek a befektetők a gyorsjelentési dömping és a Fed várható kamatemelése előtt.
jan. 31
0:51
Rekordot döntött a Ryanair negyedéves nyeresége (Biztosító Magazin)
Rekordszintre emelkedett a Ryanair diszkont légitársaság nyeresége az október-decemberi időszakban a hétfőn publikált beszámoló szerint.
jan. 31
0:51
Drasztikus fogyás okozhatta Lisa Marie Presley halálát?! (Magyar Hírlap)
Az opiodokra való visszaszokás is bűnös lehet.
jan. 31
1:00
Futótechnika-fejlesztés a FitKondi Futóklub edzésén (Metropol)
"Bármikor lehet hozzánk csatlakozni, sok szeretettel várunk!"
jan. 31
1:15
A lehető legtöbb napelemet kell csatlakoztatni az országos hálózathoz (ProfitLine)
A lehető legtöbb napelemet kell csatlakoztatni az országos hálózathoz, a kormány ezért megelőlegezi az ehhez szükséges fejlesztések uniós támogatásait - mondta az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! hétfői adásában.
jan. 31
1:15
Ilyen lesz az 1000 lóerős Porsche, amit a Tesla és a Lucid riválisának szánnak (NRGreport)
A Porsche Taycan modellcsalád hamarosan egy erősebb, pályára szánt változatot kap, amely a Tesla Model S Plaid és Lucid Air Sapphire modelleknek adhat okot az aggodalomra.
jan. 31
2:15
Az EU ajánlást fogadott el a minimáljövedelem bevezetésére (ProfitLine)
A szegénység és a társadalmi kirekesztés csökkentése érdekében az Európai Unió Tanácsa ajánlást fogadott el a megfelelő minimumjövedelem tagállami bevezetésére - tájékoztatott az uniós tanács hétfőn.
jan. 31
3:15
A BGE bekerült az Ensz által támogatott fenntarthatósági kezdeményezés legújabb programjába (ProfitLine)
A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) Magyarországról egyedüliként bekerült az Ensz által támogatott fenntarthatósági kezdeményezés, a Prme (Principles for Responsible Management Education) legújabb programjába, egyben elnyerte a Prme Champion címet - közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.
jan. 31
3:15
Fotók a helyszínről: Elfajult Alekosz horgászbotránya, döglött halakat dobtak a kertjébe (BorsOnline)
Kellemetlen meglepetés érte a provokatív görög hőst.
jan. 31
4:15
Javult a gazdasági hangulat az euróövezetben (ProfitLine)
Januárban a várakozásokat meghaladó mértékben már a harmadik hónapja javult a gazdasági hangulatindex az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG Ecfin) hétfői közleménye alapján.
jan. 31
4:15
Végül csak észbe kapott a január, eseménydús nappal búcsúzik (Infostart)
Álcázott hidegfront éri el a Kárpát-medencét, kicsit melegszik az idő, csapadék várható, a szél is jelentős lesz.
jan. 31
4:18
A méhész is vállalkozó 6. (Magyar Mezőgazdaság)
Ha vállalkozók vagyunk, tudnunk kell, honnan származik a bevételünk. Ez a méhészetben sok esetben meglepően egyszerű, hiszen legtöbbünk csak három fajtamézet termel. Ebben az esetben, ha termelő méhcsaládjaink számát megszorozzuk a megtermelt fajtamézek családonként pergetett átlagával, megkapjuk, mennyi mézet termeltünk. Ha ezt megszorozzuk a felv
jan. 31
4:21
Megszakadt Inaki Williams elképesztő sorozata (Igényesférfi.hu)
A spanyol labdarúgó-élvonalban szereplő Athletic Bilbao ghánai válogatott labdarúgója sorozatban 251 bajnokin lépett pályára klubjában, ám ez a sorozat a hétvégén megszakadt.
jan. 31
4:21
Napi csillagjóslás – január 31: a Kos felé egy váratlan pénzügyi csapás közeledik, míg a Skorpióra rossz hatással lesz a mostani bolygóállás (Promotions)
Az Ikrek a lustasága miatt kerülhet bajba, a Nyilas pedig egy rossz döntés miatt.
jan. 31
4:24
Az energetizáló, stresszcsökkentő vörös fény (Vital)
Egészen elképesztő az a kutatási adat, mely szerint egy átlagember idejének több mint 90%-át zárt térben tölti anélkül, hogy napfény érné. Az emberi szervezetnek sokkal nagyobb szüksége van a természetes fényre, mint gondolnánk.
jan. 31
4:33
A férjem megcsalt, én mégis vele maradtam: elárulom, hogy miért (Joy)
Ez egy egyáltalán nem mindennapi történet, ami sok megértést és empátiát igényel.
jan. 31
4:33
Shakira és Gerard Piqué kapcsolata az elsöprő szerelemtől a megcsaláson át a bosszúdalig (Glamour)
A híres Waka Waka klipforgatásán kezdődő románcuktól kezdve szülővé válásukon át, egészen a megcsalásig végigvezetünk téged a sztárvilág egyik legnagyobb sajtóvisszhangot kapott kapcsolatán, avagy: hogyan jutott el Shakira és Piqué szerelme a botrányos végkifejletig?
jan. 31
4:36
Újraéledt a kiszáradt üdülőtó, emelkedik a vízszint – fotók, videó (Infostart)
A Debrecen és környéke kedvelt pihenő- és kirándulóhelyének számító tó a 2022-es súlyos aszály idején száradt ki.
jan. 31
4:39
Tisztán elektromossá vállhatnak a londoni taxik (autopro)
A LEVC át akar állni a tisztán elektromos autók gyártására.
jan. 31
4:42
Meztelen combok: bugyi nélkül pózol a népszerű kebelcsoda (Metropol)
Demi Rose Egyiptomból üzent.
jan. 31
4:45
4 csillagjegy-pár, akik egymás ellentétjei, mégis örökre együtt maradnak (Joy)
Nem véletlenül mondják, hogy az ellentétek vonzzák egymást, igaz?
jan. 31
4:45
Karambolt okozott a lövöldözés, egy kétévest arcon talált a golyó (hirado.hu)
Káosz alakult ki az utcán az Egyesült Államokban, miután lövöldözés tört ki Maryland államban szombat este.
jan. 31
4:51
L.L. Junior Dominikára költözik, de van egy nagyon problémája ezzel (ATV)
A boldogsága nem lehet teljes, mert a gyermekét nem viheti magával.
jan. 31
4:51
50 millió forintos bírsággal indítja az évet az eMAG (Igényesférfi.hu)
A GVH 2021-ben 200 millió forint pénzbírságra és mintegy 4 milliárd forint jóvátételre kötelezte a webáruház üzemeltetőit, mert akciótartási gyakorlatuk tartósan tisztességtelen volt a fogyasztókkal szemben.
jan. 31
4:51
A fák alatti talajfertőtlenítés használhat az almamoly lárvái ellen? (Agrofórum)
Idén tönkrement a birsalmatermésünk, az almamoly megrágta. Kérdésem, hogy a fák alatti talajfertőtlenítés használ-e a lárvák ellen? Ha igen, mivel és mikor érdemes fertőtleníteni?
jan. 31
4:51
A magyar társadalom 15,9 százaléka nem internetezik (Mínuszos)
Lassan, de biztosan növekszik a médiatudatosság, a fogyasztókban életszerű és erőteljes igények mutatkoznak a médiatudatosság használatában és társadalmi fejlesztésében. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közelmúltban végzett kutatása kitért a tájékozottság iránti igény, az információfelelősség és a magánszféra védelmére is. Megjelenések
jan. 31
4:51
Rejtélyes mélyedést találtak egy hegy tetején Angliában, íme a fotó, amelyen még a szakértők is megdöbbentek (Promotions)
A szakértők nem tudják, hogy mit ábrázol a titokzatos véset.
jan. 31
4:51
Fenntartható utasszállító repülőt épít a NASA és a Boeing (newtechnology.hu)
Olyan futurisztikus gépet álmodtak, ami a mostaniakhoz képest sokkal hatékonyabban használja fel az üzemanyagot, így jelentősen csökkentené a polgári repülésből származó emissziót, vagyis összességében a légi közlekedés klímaváltozásra gyakorolt negatív hatását. A The Verge a NASA bejelentése nyomán írta meg, hogy a nagyszabású program partnere a B
jan. 31
4:54
Hajmeresztő mutatvány az M1-esen (Infostart)
Egy kisbusz került bajba, aztán sajátos ötlete támadt a benne utazóknak.
jan. 31
4:57
4 hírhedt brit klub, amikbe ma már nem mernénk belépni (Hamu és Gyémánt)
Nagy-Britanniában nagy hagyománya van a különböző kluboknak, pláne, ha azok központi helye egy kocsma. Angliában megszámlálhatatlan klub létezik a mai napig, azonban voltak olyanok, amelyek jócskán kitűntek társaiktól. Mutatunk 4 szélsőséges brit klubot – és egyben kocsmahelyszínt – amelybe nem biztos, hogy szívesen belépnénk. The Farting Cl

Keresés