A versenyhivatal jóváhagyását követően az AutoWallishoz került a Nelson csoport flottakezelési üzletága – közölte az AutoWallis pénteken. Kiemelték, a flottakezelői piac 10 legnagyobb szereplője közé tartozó Nelson megszerzésével a magyar tőzsde autós vállalata stratégiai és eredménytermelési szempontból kulcsakvizíciót hajtott végre, az AutoWallis
Januárban a vártnál is jobbnak bizonyult az előző havinál a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban a Michigan Egyetem havi rendszeres felmérésében. A fogyasztói hangulatindex januárban 64,9 pontra emelkedett a decemberi 59,7 pontról a várt 64,6 pont helyett. Januárban már a második egymást követő hónapban javult a fogyasztói hangulatindex, de m
Putyin igazán lelkére vette a nyugati harckocsik érkezését. Bosszúra készülhet az orosz elnök, ugyanis kijelentette, hogy a legutóbbi katonai támogatással a nyugat elismerte a konfliktusban való közvetlen részvételt. Ha igaz, amit a Bloombergnél állítanak, akkor még az eddigieknél is jobban elhúzódó, pusztító és véres háborúra kell felkészülnünk. P
A repülőgép-üzemanyag ára januárban soha nem mért szintre emelkedett. Nem csak azért, mert már nincsenek Kínában sem COVID korlátozások, hanem még az amerikai finomítók leállása is lökött egyet rajta, nem beszélve az orosz finomított olajtermékek Európát sújtó szankciójáról. Az emelkedés valószínűleg folytatódni fog, vélik elemzők és finomítói veze
Több olajat importált Németország 2022 első tíz hónapjában, mint egy évvel korábban, az importszámla pedig csaknem duplájára emelkedett a német szövetségi gazdasági és exportellenőrzési hivatal, a BAFA jelentése alapján. A BAFA (Bundesamt für Wirtschaft und Ausfuhrkontrolle) felügyeleti szervezet nyilvántartása szerint tavaly január-októberben
A Pallas Athéné Alapítvány vagyonát 342 millió forinttal gyarapította 2022 negyedik negyedévében az alapítvány vagyonkezelője, az Optima Befektetési Zrt. – közölte az alapítvány. Ismertették, hogy a Pallas Athéné Alapítványnak és jogelődjeinek juttatott 266,4 milliárd forint vagyon 2022. december 31-re 281,8 milliárd forintra nőtt. Az alapítvány és
Pozitív figyelőlistára helyezte az S&P Global Ratings a Magyar Bankholdinghoz tartozó Takarék Jelzálogbank Nyrt. forint jelzáloglevél kibocsátási programját, és az ennek keretében kibocsátott jelzáloglevelek jelenleg is befektetésre ajánlott kategóriába tartozó „BBB” minősítését. A S&P globális pénzügyi szolgáltató csoport hitelminősítési szolgálat
El Quseir Egyiptom híres ősi nyaralóhelye az ország keleti részén a Vörös-tenger partján található mindössze 73 km-re északra Marsa Alam nemzetközi repülőtértől és kb. 138 km-re délre Hurghadától.
Egy galíciai nyérc farmon hirtelen megnőtt a mortalitás még 2022 októberében. Az állatorvosok első körben a SARS-CoV-2 vírusra gyanakodtak, mely már több más országban is okozott problémákat a nyérctenyészetekben. Azonban a laboratórium a H5N1-es madárinfluenza vírusát mutatta ki. A hatóságok azonnal karantén alá vették az egész farmot, beleértve a
Rég nem látott nehéz évvel néz szembe az építőanyag kereskedelem. Mérséklődő lakossági kereslet, csökkenő állami beruházások, növekvő infláció, hitelkamatok, kifutó támogatások és az emelkedő építőanyag árak minden oldalról szorongatják a kereskedéseket. Stratégiát kell váltani - hangzott el az Mapei Évindító Kereskedő Konferencián tegnap Budaörsön
A Bika készüljön fel, mert lehet az egyik exszerelme újra kapcsolatba akar vele lépni, míg a Mérleg kihasználhatja az univerzum energiát, amik szerencsét sugároznak.
Sokan azért veszik rá nehezen magukat a fogyókúrára, mert tapasztalatból tudják, jelentősebb fogyás esetén a zsírpárnák, ha le is apadnak, sajnos a megnyúlt bőr nem nyeri vissza könnyen a rugalmasságát, néha nagyon előnytelen megjelenéssel jár. Sőt, az arcon, főleg nők esetében kimondottan hátrányos.
A Mark XX kollekció csendes bejelentése után tovább faragták Schaffhausenben ezt a kalsszikus, de nagyon hordható pilótaórát. Ha IWC akkor pilótaóra. Ha klasszikus pilótaóra akkor hatalmas méret. Gondolhatnánk, ha nem…
Befejeződött a gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár erdélyi fejedelmeket ábrázoló festményeinek a digitalizációja, új felfedezést is tettek a szakemberek. Az intézmény közlése szerint a római katolikus egyház által visszakövetelt gyulafehérvári Batthyáneum könyvtár vezetősége bejelentette, hogy “rendkívüli eredménnyel” fejeződött be a képtár tizeneg
A februári mozis szezon kifejezetten érdekes lesz, mert a tél utolsó hónapját elsősorban nem a blockbusterek, hanem a „fesztiválkompatibilis” alkotások fogják uralni. Az alábbi cikkben hat olyan filmet veszünk górcső alá, amit februárban mutatnak be a magyar mozikban.
Sorozatunkban Ocskó Barbara asztrológus vezet be az asztrológia rejtelmeibe. Ismerkedj meg az alapfogalmakkal, hogy aztán te magad is profin átlásd, hogy a csillagok mozgása milyen hatással van a személyiségedre. Szerzőnk ma azt segít megérteni, miért fordulhat elő, hogy nem igazán illik rád a csillagjegyed leírása.
Sokan nem is sejtik, hogy a Debrecenből indult, de Budapesten is jelenlévő mesés dobozairól híres családi vállalkozás termékeivel találkozunk Herendtől Japánig, Dubaitól Amerikáig. A japán háziasszonyok is az Sz.Variáns csomagolásában kapják a Herendi porcelánt, és a legmenőbb amerikai szórakozóhelyekre szintén a cég kartonjaiban érkezik a habpatro
A szemtekerezgés (nisztagmus) akaratlan, ritmusos szemmozgás, amit a kisagy, az agytörzs vagy a szemmozgató rendszer és pályáinak, valamint a belső fülnek megbetegedése okozhat.
A tanár 5-öst ígért a verésért cserébe, majd röhögve nézte, amint húszan rárontanak a társukra. Közülük később volt, aki sírva kért bocsánatot az áldozattól.
Thalia Sodi nem csak Latin Amerikában, de Magyarországon is nagy rajongóbábtorral rendelkezett a 2000-es évek elején, köszönhetően népszerű szappanoperáinak.
2023 nagyon rossz évnek indult az it-ipar számára. Korábban jól prosperáló it-cégek -mint az SAP-, tömegesen bocsátják el alkalmazottaikat. Neves it-cégek sorra adják ki az elbocsátásokkal kapcsolatos közleményeit. A legnagyobb német informatikai vállalat, az SAP azt tervezi, hogy elbocsátja alkalmazottainak mintegy 2,5 százalékát, azaz nagyjából h
Tegnap derült ki, hogy az Amazon egy Tomb Raider-sorozatot fejleszt, de néhány órával később már sokkal nagyobb tervekről szóltak a hírek a franchise jövőjét illetően.
Minden évben rengeteg jó zero waste és kevésbé jó zero waste ötletet lehet olvasni az interneten magvetés témakörben, de lerántom kicsit a leplet a kérdésről, mert nagyon félre is mehet a magvetés, ha nem jól csináljuk.
A több éve tartó folyamatos globális instabilitás után az emberek egyre könnyebben férhetnek hozzá az új technológiákhoz (pl. mesterséges intelligencia, web3 és tokenizálás), amely elősegíti a kreativitás, a közösség és az adatvédelem fejlődését. A vállalatoknak fel kell készülniük arra, hogy ezen új technológiákban rejlő értékek révén megváltoznak
A jakuzzizást gyakran az esti időponthoz kötjük, hiszen ilyenkor van szükségünk a forró víz stresszlevezető hatására és a masszírozás kényeztetésére. Valójában azonban ugyanolyan jó, ha reggel csobbanunk a medencébe, sőt! Jöjjön 3 dolog, amiért érdemes kipróbálni a napindító jakuzzizást!