Dömötör Csaba feltette a kérdést: ami tiszta energiát, jövőt és munkahelyeket jelent Németországban, arra miért mondják azt Debrecenben, hogy környezetpusztító?
Bár a genetika nagy szerepet játszik az általános egészségi állapotunkban, tanulmányról tanulmányra bebizonyosodik, hogy az, hogy mit eszünk és iszunk, növelheti vagy csökkentheti a krónikus betegségek kockázatát.
A kínai vállalat néhány nap múlva hivatalosan is bemutathatja a Oneplus 11R okostelefont, amit most képeken is meg tudunk tekinteni. Mutatjuk, hogy nézhet ki az újdonság. A Oneplus a jelek szerint berobbantja az idei évet, ugyanis február 7-én fogja megtartani a következő nagy sajtóeseményét, ahol több magas minőségű termék is debütálhat. Ilyen pél
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Főügyészség sajtószóvivője, Szilágyi László közleményében azt írta, a vádirat lényege szerint 2022. július 28-án egy kistehergépkocsi haladt Vásárosnaményből Budapest felé az M3-as autópályán, amikor Pócspetri közelében műszaki hiba miatt meg kellett állniuk. A gépkocsi vezetője a leállósávba húzódott, hívta az au
Gyakorlat közben véletlenül lövéseket adott le egy dél-koreai katona Észak-Korea irányába a két országot elválasztó demilitarizált övezet közelében szombat éjjel, Szöul azonnal értesítette Phenjant, hogy nem szándékos lövöldözés történt – írja az MTI.
Sokmilió euróval támogatta a brüsszeli korrupciós botrányban érintett No Peace Without Justice nevű NGO-t az Európai Bizottság. A támogatók közt Soros György is feltűnik – írja a német WirtschaftsWoche gazdasági hetilap.
Újabb gesztust tett a Disney cég egy Ameriában teret hódító, szélsőséges mozgalom, a „woke” ideológiájának: ezúttal egy, a gyermekek és szüleik által közkedvelt vízi parkot nyilvánítottak rasszistává és zártak be a híres floridai Disneylandben.
Nem csak Fernando Alonso érkezik idén az Aston Martinhoz, hanem Stoffel Vandoorne is, aki a tartalékpilóta lesz a silverstone-i istállónál. A belga korábban volt Alonso csapattársa is a Forma-1-ben, még a McLarennél, két éven át. Jelenleg a Formula E-ben versenyez, ahol már összejött neki egy bajnoki cím is, a legutóbbi szezonban, a Mercedesszel. M
A cipő viselése védi a lábat a külső hatásoktól, ugyanakkor számos betegség (lábgomba, tyúkszem) forrása is lehet. A láb anatómiai és bőrgyógyászati szempontból szorosan kapcsolódik a kézhez, ezért számos bőrbetegség a kézen és a lábon egyidejűleg jelentkezik, mint például a pikkelysömör és az ekcéma.
Nagymama és unoka között 55 év a korkülönbség, s bár ez okot ad a feltételezésre, hogy teljesen más stílusban öltözködnek, ez nem így van. Mindketten ugyanazokat a darabokat szeretik, hasonlóan öltözködnek a korkülönbség ellenére is.
Több szempontból is fókuszba kerülnek a mindennapi bankoláshoz köthető kiadások január végén. A jövőben olcsóbb lehet az úgynevezett alapbankszámla, ráadásul a hónap végéig mindenki kézhez kapja az úgynevezett egységes díjkimutatást, amelyből minden bankszámlával rendelkező megnézheti, mennyit költött tavaly pénzügyeinek intézésére. Közben ped
A miniszterek úgy döntöttek, megszüntetik a terroristák tetteit támogató családtagok számára az izraeli szociális juttatásokat, a többi között az egészség- és a nyugdíjbiztosítást is.
Bill Gates más milliárdosokhoz csatlakozott, akik egy ausztrál klímatechnológiai startupba fektetnek. A startup célja, hogy laboratóriumban előállított takarmány-adalékanyaggal csökkentik az állattenyésztés metánkibocsátását.
A Transzparens Újságírásért Alapítvány stratégiai igazgatója részletesen beszélt a Mandinernek a hazai média helyzetéről, munkatapasztalatairól és friss kutatásukról, mely alapján kiderült, hogy az Európai Parlament baloldali frakciója anyagilat támogat itthoni ellenzéki portálokat.
A kommentelők szerint néhány kép alapján egyértelmű, kik fognak biztosan szerepelni a műsorban, de egy-két kép esetében nem egyértelmű, kiről mintázták a szobrot.
A TrendFM-en futó Fintech Világa legutóbbi adásában Suppan Márton, a Peak alapítója és Érczfalvi András műsorvezető Qayum Dániel szakértővel beszélgettek a dél-amerikai fintech sajátosságairól.