Semmilyen körülmények között nem térhetünk vissza az orosz fosszilis energiahordozóktól való függőséghez - szögezte le Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a német, ellenzéki, jobbközép Kereszténydemokrata Unió (CDU) düsseldorfi újévi fogadásán szombaton.
“Azok a magyar férfiak, akik ukrán zászló alatt, többek között a 128-asok között harcolnak Ukrajna szabadságáért - vérüket és életüket adják érte - kiérdemelték, hogy ez az ország sajátjaként tekintsen rájuk, a magyar közösség tagjaira, és visszaadja nekik mindazt, amit tőlük elvett, és ami őket is megilleti” - jelentette ki Gulyás Gergely Beregsz
Meghaladta a kétmilliárd forintot, és ezzel újabb mérföldkövet ért el az Avatar: A víz útja című sci-fi magyarországi jegybevétele; James Cameron alkotását szerdáig 895 ezren látták a magyar mozikban - közölte a filmet forgalmazó Fórum Hungary.
Az AstroForge nevű aszteroidabányászati startup idén két küldetést készül indítani az űrbe, amelyek első, bár korai kísérletek arra, hogy értékes nyersanyagokat nyerjenek ki az űrsziklákból.
A Paks jutott vezetéshez, de fordítani tudott a hazai pályán játszó Kisvárda. A hosszabbításban azonban jött a csattanó, Alen Skribek beadása után egyenlített a vendégcsapat, a végeredmény 2–2.
Az Egyesült Államokban a tojás ára meredeken emelkedett az elmúlt időszakban a madárinfluenza-járvány következtében. Egyesek a Mexikóból származó tojáscsempészetben látják a megoldást.
A Siófokon tartott Szimbiózis Kertésztalálkozó tápanyag-gazdálkodás és növényvédelem szekciójának előadásai egyebek mellett a növényfejlődés hatékony irányításával és a növények stresszkezelésével foglalkoztak.
Mészáros Eszter aranyérmes lett a nők 10 méter légpuskaszámában a jakartai (Indonézia) sportlövő világkupaversenyen, míg a férfiaknál Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett – számolt be róla a magyar szövetség.
A JPMorgan Chase kénytelen volt nyilvánosságot előtt vállalni, hogy szerintük csalás áldozata lettek. Rengeteg pénzért vettek egy startupot, de végül egész mást kaptak, mint amire számítottak.
A hazai szövetség tájékoztatása szerint két magyar a férfiaknál is az élmezőnyben zárt, ugyanis Péni István az ötödik, Pekler Zalán a hetedik helyen végzett a 10 méteres számban.
A biztonságpolitikai szakértő furcsállja, hogy „a tegnap pacifistái, atomfegyverellenzői” mára már „úgy gondolják, hogy nem kell félni a Bombától, meg is lehet szeretni”.
Jack Aitken megerősítette, hogy a 2023-as szezon kezdete előtt elválnak útjaik a Williams Forma-1-es csapatával, és már teljes mértékben a sportautó-karrierjére fog koncentrálni. A brit három évig volt a Williams tartalékpilótája, sőt az emlékezetes 2020-as Szahíri Nagydíjon rajthoz is állt, hiszen a Mercedeshez beugró George Russellt helyettesítet