A Nunhems Hungary, a Basf, a Seedplus és a Koppert Hungária dinnyetermesztési szakmai estet tartott Medgyesegyházán. Az előadók szóltak a lehetőségekről és kihívásokról, hiszen amíg a tavalyi aszályos év sok növénykultúrát károsított, a görögdinnye keresletének jót tett a forró nyár. A versenyképességhez azonban nemcsak a fajtát és technológiát kel
Az Alpine Forma-1-es csapatának rutinos pilótája, Pierre Gasly azt mondja, „lenyűgöző” módon tisztelegne jó barátja, Anthoine Hubert emléke előtt, ha sikeres tudna lenni a Forma-1-ben a francia istállóval.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A Földközi-tenger fölött örvénylő ciklon hátoldalán az észak felől érkező hideg, sarkvidéki eredetű légtömegek egészen Afrikáig jutottak el, ahol a csapadékkal párosulva a hét elején havazni kezdett, sivatagos területeken is.
A rómaiak növényeket és állatokat használtak élelmiszerekhez, kozmetikumokhoz, ruházati és kézműves színezékekhez, valamint gyógyászati célokra is. Sőt, akár rekreációs kábítószerhez is nyúltak, ha úgy tetszett.
Egyelőre a kormány is sötétben tapogatózik, és nem tudja pontosan, mennyibe kerül, hogy egy tavalyi rendelet miatt a megyéket vármegyékre nevezik át az országban – derült ki Gulyás Gergely válaszából, amit Mellár Tamásnak, a Párbeszéd-frakció tagjának kérdésére küldött.
Erre kereste a választ a Carscoops csapata is, amikor mesterséges intelligencia segítségével megalkották virtuálisan, hogy miként nézett volna ki egy szabadidő autó a BMW kínálatában, a 80-as években. Akkor, amikor Claus Luthe volt a BMW vezető dizájnere, és olyan remek autókat rajzolt, mint az E21, az E30 vagy az E28. Persze akkoriban nagyon más i
Az IndyCar-ban 2021 óta induló korábbi F1-es pilóta őszintén beszélt arról, hogyan érzi magát az Egyesült Államokban a versenyzők közegében. Grosjean eddigi legjobb eredménye három 2. hely a legrangosabb amerikai formaautós szériában, amelyben 2022-ben már teljes szezont futott, miután eleinte vonakodott a veszélyesebb oválpályákon versenyezni – a
Idén megindulhat a gazdasági teljesítmény növekedése: a Magyar Bankholding elemzői a 2023-as GDP előrejelzésüket 0,4 százalékról 0,8 százalékra emelték - ismertette Suppan Gergely Magyar Bankholding elemzési vezetője szerdán Budapesten sajtóbeszélgetésen.
Idén ünnepli alapításának 30. évfordulóját a Fliegl magyarországi üzeme. A mezőgazdasági szállítójárművek piacvezető gyártója a jeles alkalom apropójából májusban nyílt napot szervez adbai üzemében. Meglepetésekből azonban addig sincs hiány, ugyanis a gyártó az év legjelenősebb agrárrendezvényén, az AgromashExpo-n két újdonságát is bemutatja.
A Motorola hamarosan egy új okostelefont mutathat majd be Motorola G23 néven, amit most képeken is megtekinthetünk. Mutatjuk, hogy mit tudunk az újdonságról. A napokban több Motorola okostelefonról is érkeztek szivárgások, köztük a Motorola G13 és Motorola G23 készülékről is, amik az olcsóbb árkategóriában fognak megjelenni. Utóbbi készülékről képe
Az állami, önkormányzati és egyházi intézmények a korábbi döntés alapján péntek éjféli határidővel választhatnak a jelenlegi szerződésük szerinti árindexált helyett rögzített árakat.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Vannak, akik iránt megmagyarázhatatlan vonzalmat érzünk, mások külseje, személyisége pedig taszít. Vajon mi áll ennek a hátterében a tudomány szerint? Mit mondanak a pszichológia kutatói, mivel ébreszthetünk szimpátiát az ellenkező nemben? Utánajártunk!
Az előző oroszországi amerikai nagykövet, John Sullivan, feleségének súlyos betegsége és halála miatt távozott szeptemberben idő előtt a posztjáról, amelyet közel három évig töltött be.
Március 6-ától tíz százalékkal emelkednek a budapesti taxis tarifák: az alapdíj ezerről 1100 forintra, a kilométerdíj 400-ról 440-re, a percdíj pedig 100 forintról 110 forintra nő - döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán.
A beszámolók szerint az európai zsidó egyetemi hallgatói szervezeteket összefogó Eujs (European Union of Jewish Students) és egy német civil szervezet, a gyűlöletbeszéd és az úgynevezett digitális erőszak további formáinak visszaszorításáért küzdő HateAid a berlini tartományi bíróságon indított eljárást azzal a céllal, hogy egy később jogi hivatkoz