A címvédő és toronymagasan listavezető Ferencváros hajrában szerzett góllal 2-1-re nyert a Zalaegerszeg vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott és kedden pótolt mérkőzésén.
Remek második futamának köszönhetően az olimpiai bajnok francia Clément Noël nyerte meg kedd este a férfi alpesi síelők világkupa-sorozatának schladmingi műlesikló-viadalát – számolt be róla az MTI.
A Ryanair ír légitársaság új, belfasti desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban - jelentette be Michael O'Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
A BRFK és a BKK együttműködésében újra a fővárosi buszok biztonságát ellenőrizték a rendőrök. Az egynapos akció alatt két embert letartóztattak, egy esetben pedig helyszíni bírságot szabtak ki.
Halálos fenyegetést tartalmazó, névtelen levelet kapott Andrej Babis elnökjelölt, volt kormányfő, aki a cseh államfőválasztás második, döntő fordulójába jutott.
A Sundance Filmfesztiválon a zsűri nagydíjával elismert alkotás, amelyet Magyarországon eddig csak a Cinefest versenyprogramjában láthatott a közönség, inspiráló történet egy nőről és a túlélés erejéről.
Nehéz elképzelni egy gardróbot a női farmernadrágok nélkül. Az elmúlt néhány évtizedben a női farmer abszolút klasszikussá és a halhatatlanság trendjévé vált. Eredetileg munkaruhának tartották, ma már gyakran belesimulnak a formális stilizációkba.
Talán nem meglepő, hogy a nagy olajvállalatoknak nem sikerülnek a klímasemleges célok. A BP zöld beruházásai, amelyekkel a cég megpróbálja zöldíteni a nevét, a jelenlegi energiatermelési és befektetési magatartás csak kis részét teszik ki. A többit továbbra is nagy profitot biztosító olaj- és gázipari részesedései célozzák.
Budapest, 2023. január 24., kedd (MTI) – A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 124,46 pontos, 0,27 százalékos emelkedéssel 46 901,76 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 6,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Bár az emelkedés csekély mértékű, a befektetőknek így
Belépett a virtuális fizetőeszközök világába Pumped Gabo. Az izmairól és elektronikus zeneszeretetéről ismert celeb többedmagával indított egy úgynevezett NFT-céget, amelyben a non-fungible token (nem helyettesíthető token), azaz digitális műtárgy maga Gabo.
Kétmilliárd forintot meghaladó összegben nyertek el uniós forrásokat Komárom-Esztergom vármegyei települések jelentősebb energiahatékonysági fejlesztésekre és kisebb turisztikai attrakciók létrehozására - közölte a vármegyei közgyűlés elnöke kedden az MTI-vel.
Petr Pavel győzelmére számítanak a nagy csehországi fogadóirodák a cseh államfőválasztás második, döntő fordulója előtt - derül ki a CTK cseh hírügynökség keddi beszámolójából.
Egyre világosabb, hogy az ukrajnai háború maradandó változásokat fog eredményezni. A legjelentősebb, hogy nehéz elképzelni, hogy Oroszország valaha is visszaszerezze a 2022 februárja előtti hegemóniáját az európai energiaellátásban. Ez a tény önmagában az eurázsiai politikai gazdaság jelentős átalakítását teszi szükségessé. Az Öböl rendelkezik azza
A 197 méter magas pécsi tévétorony a Mecsekben, az 535 méter magas Misina csúcsán áll. 1973. április 4-én nyílt meg, azóta Magyarország legmagasabb épülete és a város egyik jelképe.
A Tigris után jóval harmonikusabb és játékosabb energiákat ígér majd a nemrég elkezdődött Nyúl éve, ami kapcsolataink, fejlődésünk és karrierünk szempontjából is fontos változásokat hoz. Segítünk, hogy minden információd meglegyen ahhoz, hogy a legtöbbet hozhasd ki belőle.
Az Európai Parlament teljes mértékben elkötelezett abban, hogy támogassa a fogyasztókat, és megakadályozza a "zöldrefestést" - írta Tóth Edina, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője kedden az MTI-hez azt követően eljuttatott sajtóközleményében, hogy az EP környezetvédelmi szakbizottsága elfogadta az általa jegyzett, a környezetbarát jellegr