Több magas rangú ukrán tisztségviselő is bejelentette távozását tisztségéből kedden, miután a sajtó nyilvánosságra hozta, hogy túlzó áron vásároltak ellátmányt a hadsereg számára - közölték a hatóságok.
Vidéken a panellakások ára átlagosan 2 százalékkal, a téglalakások átlagosan 8, a kertes házak négyzetméterára pedig átlag 10 százalékkal mérséklődött.
A hivatalos leírás szerint ezeken egy férfi és egy nő szexuális aktust folytatott, miközben egy másik férfi fotózta őket. A DVD-re egy közszereplő nevét írták, de már sosem tudjuk meg, ki lehetett az.
Nagy Márton, a Ryanair vezérével is szócsatába bonyolódó gazdaságfejlesztési miniszter által vezetett növekedési és versenyképességi kabinet arról tárgyalt, hogyan sajátíthatná ki az állam a nagyrészt önkormányzati tulajdonban lévő fürdőket. –…
A Jobbik és a Párbeszéd alaposan beolvasott a Demokratikus Koalíciónak – Tordaiék kannibalizmussal vádolták meg őket –, a momentumos Donáth Anna pedig Dobrev Klárának lett a komoly kihívója.
A brazil Pietro Fittipaldi a 2023-as szezonban is a Haas teszt- és tartalékversenyzőjeként folytatja, közölte a Forma-1-es csapat kedden. A Miamiban született pilóta, a kétszeres világbajnok Emerson Fittipaldi unokája 2020 végén két nagydíjon indult a sérült francia Romain Grosjean helyetteseként. Idén a dán Kevin Magnussen és a német Nico Hülkenbe
A Korán-égetés volt az utolsó csepp a pohárban, Törökország mostantól nem támogatja Svédország NATO-csatlakozását – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök.
Az elmúlt év jelentős energia- és élelmiszerár-emelést hozott, ami a háztartásokat és Széll Tamás üzletét is érinti - mondta el Áder János volt köztársasági elnök a Kék bolygó című podcastjának legújabb részében, amelyben folytatódott a Széll Tamás Michelin-csillagos séffel való beszélgetése.
Gazdasági visszaesésre számítanak a vezérigazgatók világszerte – mutat rá az EY 1200 CEO megkérdezésével készült nemzetközi kutatása. A döntéshozók cégfelvásárlásokkal akarnak megerősödve kikerülni a válságból.A vezetők döntő többsége (98%) a világgazdaság lassulására készül fel, köztük is többségben (55%) vannak azok, akik elhúzódó recessziótól ta
Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni a múlt évben az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. Az országot érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak. Az esetek 86 százaléka külföldi előállítású terméket ér
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon az MNB Monetáris Tanácsa, így az alapkamat marad 13 százalékon és a kamatfolyosó két széle is változatlan. Ennél sokkal fontosabb lesz azonban a délután érkező jegybanki közlemény és Virág Barnabás alelnök háttérbeszélgetése, ahol akár az irányadó kamat közelgő csökkentése i
A globális trendet követve Magyarországon is egyre inkább teret nyernek a környezetkímélő közlekedési megoldások: tisztán elektromos meghajtású személyautóból már több mint 31 ezer fut a hazai utakon. Sok szempontot kell figyelembe vennie annak, aki most venne elektromos autót, hiszen az átlagot meghaladó áramfogyasztásért jelentősen többet kell má
Alma már jó ideje azt tekinti céljának, hogy segítsen nőtársainak megtalálni a helyes utat a boldog élethez. Most egy újabb fejezethez érkezett, mely során több ezer embert tud támogatni.
Románia rohamosan fogy, de küzdené magát fölfelé; pillanatnyi stabilitás van a belpolitikájában, de Magyarországnál is közelebb van az életveszélyes ukrajnai háború bugyraihoz. Körképünk!
Meghan Markle túl a negyedik X-en is fantasztikus formában van, amit nemcsak a remek genetikájának köszönhet, hanem annak is, hogy hosszú évek óta a tudatos életmód elkötelezett híve.
Kizárták a Királynő-kupa idei kiírásából a Barcelona és a Sevilla női labdarúgó-csapatát is, ezzel biztos, hogy a katalánoknak idén sem jön össze a triplázás.
A B szegmensben a Peugeot 208 önmagában is piacvezető a személyautók között, így nem csoda, hogy az elektromos változat is élre tört a kisméretű elektromos autók kategóriájában. A korszerű és hatékony elektromos hajtásnak, valamint a vezetéstámogató rendszerek széleskörű alkalmazásának köszönhetően az e-208 és az e-2008 egyaránt kimagasló vezetési
Mintegy 200 kockázatos termék miatt kellett Magyarországon intézkedni idén az EU-s riasztási rendszer adatai alapján. A hazánkat érintő ügyek elsősorban baromfihúshoz és abból készült termékekhez, zöldségekhez és gyümölcsökhöz, fűszerekhez, valamint étrend-kiegészítőkhöz kapcsolódtak.
Január elején került fel a Netflixre Christian Bale és Harry Melling főszereplésével a Halványkék szemek, amiben egy visszavonult rendőr egy Edgar Allan Poe nevű kadét segítségével nyomoz egy rituális sorozatgyilkosság ügyében. Cikkünkből kiderül, hogy szemben más 19. századi szerzőkkel, Poe-t egészen hamar elkezdték mozifilmekben szerepeltetni. De