Megvannak a középiskolai felvételi első eredményei: magyarból kiemelkedő pontszámok várhatók, de a matek tényleg nehéz volt - írja az Eduline. Egy szaktanári értékelés szerint olyan feladatokért lehetett sok pontot kapni, amelyek szinte semmit nem árulnak el a diákok alapképességeiről.
Az IndyCar egyik újonca, Benjamin Pedersen autója olyan külsőt kap az új szezonban, amivel a klasszis csapatalapító sikerei előtt tisztelegnek. Az AJ Foyt Racingnél a 88-as számú autó olyan prérifarkas-vörös színt fog viselni, mint amilyenben a négyszeres Indy 500-győztes A. J. Foyt az utolsó két alkalommal diadalmaskodott. A rajtszám-választás sem
Peter Srámek már kisgyerekként példaképként tekintett Zámbó Jimmyre, és noha a család fedezte őt fel, soha nem gondolta volna, hogy azzal vádolják meg, miszerint a Király helyére szeretne lépni. A félreértéseket Jimmy legidősebb fiával, Krisztiánnal sikerült rendeznie.
A kormány lehetőséget teremt a földgázt árindexált, nem fix hirdetményi áron vásárló, többek közt állami és önkormányzati intézmények számára, hogy márciustól szeptember végéig rögzített áron vásárolhassák meg a működésükhöz szükséges földgázt földgázkereskedőjüktől – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken, olvasható a hvg.hu oldalán.
Két friss országos közvélemény-kutatás is azt jelzi, hogy a cseh államfőválasztás jövő hétvégi, második és döntő fordulójának győztese Petr Pavel nyugalmazott tábornok lehet.
A 74 éves uralkodót ünnepélyes keretek között koronázzák majd királlyá május 6-án, a londoni Westminster-apátságban. A Buckingham-palota vasárnap ismertette a nagyszabású ceremónia részleteit.
Az egy évvel korábbihoz viszonyítva 1630 Ft-ra nőtt az órabér, a középvezetők körében pedig 9,2 százalékos volt az átlagbérek éves növekedése - közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary hétfőn.
Több olyan feltételezés látott napvilágot a közösségi médiában, hogy a koronavírus elleni védőoltás rossz hatással van az egészségünkre, illetve, hogy nagyon sok honfitársunk halt meg tőle. Ennek a kérdésnek jártak utána, hogy kiderüljön az igazság.
Öt autó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé tartó sávjában, Törökbálintnál, ezért torlódásra kell számítani - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
Öt autó ütközött össze az M7-es autópálya Budapest felé tartó sávjában, Törökbálintnál, ezért torlódásra kell számítani – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.
A kampányvideó bemutatja az IONIQ 5 robottaxi 4. szintű autonóm mobilitási technológiáit, valamint biztonsági szolgáltatásait. A jármű a tervek szerint 2023 végén debütál a világ első számú technológiai rendezvényének, a CES kiállításnak is otthont adó Las Vegasban. Las Vegasba folyamatosan érkeznek az átutazó vendégek: a koronavírus-járványt megel
Iránykereséssel indulhat a hét első kereskedési napja az európai tőzsdéken, Amerikában pedig vegyes nyitásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából csendesen indul a hét, idehaza ma mindössze egy részletes magyar államháztartási beszámoló jelenik meg a Pénzügyminisztérium jóvoltából. Ez várhatóan megerősíti majd a 6,1%-os GDP-arányos hiányt
Letelt Cristiano Ronaldo kétmeccses eltiltása, amit még a Manchester United játékosaként kapott, így végre hivatalosan is bemutatkozhatott új klubjában a szaúdi élvonalban.
Közeleg az IPM Essen nemzetközi kiállítás időpontja, ami azt is jelenti, hogy hamarosan fény derül arra, ki kapja az Aiph Év Termelője díjat. A verseny zsűrijét öt díszkertészeti szakértő alkotja, ők fogják eldönteni, kié lesz a nívós szakmai elismerés.
Sébastien Ogier történelmet írva megszerezte a Monte-Carlo Rallyn kilencedik győzelmét, aminek nagyon örül, de a nyolcszoros világbajnok szerint régen jobb volt a verseny.
Ma kora délután megnyitják az utasforgalom előtt a Ferenciek terei és a Deák Ferenc téri állomást a 3-as metró vonalán, ezt követően Kőbánya-Kispest és a Deák Ferenc tér között lehet utazni majd a metróval – közölte korábban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
2022 negyedik negyedévében 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez 13,1 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1441 forinthoz képest. A felsőbb bérkategóriákban is csupán mérsékelten változtak
Az elmúlt években főként az állami egészségügyi rendszer leterheltsége miatt az elmúlt években megnövekedett az igény a magánegészségügyi szolgáltatások iránt. Sokan azonban nem engedhetik meg maguknak a magánorvosi ellátásokat: számukra jelenthet megoldást az egészségpénztári tagság. De vajon milyen betegségekre veszik igénybe a szolgáltatást a le
Tavaly az utolsó negyedévben 1630 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 13,1 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A középvezetőké mindössze 9,2 százalékkal emelkedett – adta hírül a Trenkwalder.
Az előzetes adatok szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, közel 827 ezer személygépkocsi cserélt gazdát 2022-ben. Ez az érték 1,2 százalékkal haladja meg az előző évi szintet: 2021-ben 817 ezer volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt a duplájára emelkedett.„A piac f
Egy átlagos fővárosi bérből élő közel 10 millió forinttal több lakáshitelhez és kétszer annyi személyi kölcsönhöz juthat hozzá, mint egy szabolcsi igénylő. A régiók közötti bérszakadék a hiteligénylési esélyeket is jelentősen befolyásolja, amit tovább fokoz, hogy a magasabb jövedelműek több kedvezményhez juthatnak hozzá.