Ukrajna 17 200 katonát csoportosított a Fehéroroszországgal közös határnál – közölte a fehérorosz állami határbizottság (GPK) az SZB Belarusz Szegodnya című helyi lap hétfői jelentése szerint.
A zselés műkörmök megkötésére használt ultraibolya fény nagyobb egészségi kockázatot jelenthet, mint azt korábban gondolták. A Kaliforniai Egyetem San Diegó-i kutatói tanulmányozták ezeket az ultraibolya (UV) fényt kibocsátó készülékeket, és megállapították, hogy használatuk sejtpusztuláshoz és rákkeltő mutációkhoz vezet az emberi sejtekben.
A Wednesday fantasztikus sikerének köszönhetően már be is rendelték a sorozat második évadát, azonban könnyen lehet, hogy Percy Hynes White nem tér vissza a folytatásban.
Az elmúlt esztendő a tanárok akcióitól volt hangos a sztrájkoktól a polgári engedetlenségig. A szakszervezetek most hirdettek újabb sztrájkot – a kormánnyal való megegyezés még várat magára.
Thierry Neuville a Monte-Carlo Rally végén elárulta, hogy már a verseny elején tudták, hogy riválisaik gyorsabbak, így nagyon örül a dobogó harmadik fokának is.
Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) Magyarországon. Egyre nő a tét, mind az energiapiaci környezet, mind pedig a rendszerből adódó költségviszonyok miatt. A KPMG szakértői arra figyelmeztetnek: a kedvezményezett vállalkozásoknak számtalan buktatót kell leküzdeniük ha be akarják zsebelni a hatékonyságjavulásért
Egy átlagos fővárosi bérből élő közel 10 millió forinttal több lakáshitelhez és kétszer annyi személyi kölcsönhöz juthat hozzá, mint egy szabolcsi igénylő. A régiók közötti bérszakadék a hiteligénylési esélyeket is jelentősen befolyásolja.
Mekkora lehet az ukrán emberhiány és hol jelentkezik ez leginkább? Képes Ukrajna leküzdeni valamilyen módon ezt a porblémát? A munkácsi 128-as dandárt óriási veszteség érhette Szoledarnál, ebben szolgál a legtöbb magyar nemzetiségű katona. Kapcsoltuk Demkó Attilát, a Mathias Corvinus Collegium geopolitikai műhelyvezetőjét.
Harmadik évébe fordul az Energiahatékonysági Kötelezettségi Rendszer (EKR) Magyarországon. Egyre nő a tét, mind az energiapiaci környezet, mind pedig a rendszerből adódó költségviszonyok miatt. A Kpmg szakértői arra figyelmeztetnek: a kedvezményezett vállalkozásoknak számtalan buktatót kell leküzdeniük ha be akarják zsebelni a hatékonyságjavulásért
A Horvátországi autópályadíjak nem változtak, csak alkalmazkodtak az ,,eurósításhoz", ezért kell figyelemmel lennünk arra, hogy ezentúl mennyit kell fizetnünk – írja az azuzlet.hu.
Jelentősen, mintegy 15 százalékkal nőtt a hazai mezőgazdaság teljesítménye 2022-ben, de a csaknem 4000 milliárd forintos folyó áras kibocsátási eredmény komoly anomáliákat takar. A növekedés ugyanis teljes mértékben az agrárpiacot is uraló látványos áremelkedéseknek köszönhető, míg a termelés mennyiségi értelemben szinte minden ágazatban – sok terü
A gázár esik, a dollár süllyed, az olaj alig mozdul, a forint mégis gyengül, aminek a pénteki hitelminősítés-hír lehet a fő oka. A magyar részvények felülteljesítők, az OTP és a Richter húzzák a mezőnyt. Nem tudnak tartósan esni az ingatlanárak Németországban, a kínálat szűkösségére számítanak.
Tovább dagadt a hétvégén a brüsszeli korrupciós botrány. Már nem csak államok, de cégek és hollywoodi sztárok is érintettek. Kapcsoltuk Pócza Istvánt, a Batthyány Lajos Alapítvány programvezetőjét.
Közeledik a 22M30-as igazolások kiadásának határideje, amely 2023. január 31. Gyakori kérdésként merül fel, hogy milyen formában kell kiállítani és átadni az M30-as igazolásokat.
A világhírű olasz színésznőt január közepén, 95 éves korában érte a halál. A híresség búcsúztatására Rómában került sor, s Lollobrigidát többek között azon családtagjai kísérték el utolsó útjára, akikkel élete alkonyán már egyáltalán nem ápolt jó viszonyt.
Krónikus légúti betegségben szenvedők számára, tüdőgyulladás utáni rehabilitációban, sőt a dohányosok, mozgásszegény életmódot folytatók és a sportolók tüdőkapacitás növelésében is fontos szerepet játszhat a légzőtorna, melyről Gyöngyösiné Gutlébeth Nikoletta, a Tüdőközpont gyógytornásza számolt be részletesebben.
A nemzetközi hangulat is közrejátszhat abban, hogy a forint gyengül az euróval szemben hétfőn. A lengyel zloty is gyengélkedik a közös európai pénzzel szemben, de mindenközben a dollár is erősödött az euróhoz viszonyítva.